Gergely Tamás: KISKERTEM – Mälar-parti séták 77.

Az én kiskertem nem kert, ráadásul nem is az enyém.

Tulajdonképpen egy kis parcella a metró végállomása mellett, ahol lakunk. Előbb csak kavics volt ott, ahogy lenni szokott a sínpár mellett, később kizöldült rajta a fű.
Egy hosszú, tíz-tizenöt méteres sáv az egész, s mivel a drótkerítés követi a szomszédos garázs vonalát, a metrómegálló felé ferde, szóval kényszerűségből a kertem is ferde. Felém eső része ablakunkból felbecsülve másfél méter széles, kifele, a város fele keskenyedik.
Miután kizöldült, jöttek a virágok. A pitypang volt az első. Kissé váratott magára, a Mälar partján hamarább jelentkezett, ott, ugye, a tó felé ereszkedő domboldalon több nap érte, hamarább virágzott. És hát az állomásra beálló metrókocsi sem állta el tízpercenként a napfény útját.
Nagyon szép volt a kert, nekem a egyik kedvencem ez a senki virága, élénk, életrevaló, kedves. De mikor elvitte a szél a bóbitáit, a szára lekonyult, eltűnt. Ám jött a következő széria, a margaréta.
Épp jókor, Margit-napra. Családi hagyomány, hogy egy csokor margarétát kiteszünk az asztalra. Na de Hässelby nem Kolozsvár, ahol a Széchenyi téri piacon falusi nénikék árusítják az ilyen virágot. Itt általában később jelenik meg a virágüzletben, ha egyáltalán helyet kap a rózsa meg a tulipán mellett. Jártunkban-keltünkben nyitva tartjuk a szemünk, jegyezzük meg, hol látunk margarétát az út mellett. Volt úgy, hogy a kis Chryslerünkkel kihajtottam az E18-as irányába, Kälvestánál betértem a Hemköp felé, majd kiszállva visszaszaladtam húsz-harminc métert, mert a főút melletti sávon egész kolónia margarétát vettünk észre.
No de eladtuk az autót. Ekkor jutott eszünkbe a Grimsta erdő mögötti rét… Ha nem jutott volna eszünkbe, maradtak volna kiskertem margarétái. Le nem szakíthatunk közülük, nem is akarunk. Veszélyes lenne odamenni, meg hát balról kerítés, jobbról hétlakat őrzi. Viszont nézhettük volna az ablakból.
Utánuk jött egy vékony szárú, girbe-gurba fehér virág. Kis szirmú, de a sok együtt kiadott egy virágtengert. Majd valami ismerős sötétebb színű, mi az, ha nem az otthonról ismerős lóhere. Azután…
Behoztak oda egy fűnyírót. Kiskertemből pár centis zöld maradt, az alap.
Rossz volt nézni a hiányt. És rossz néven vettem az eljárást. Kinek ártott a virágköntös, ott, ahol senki se jár, és a közlekedést sem nehezíti? Eszembe jut akkor, hogy a kiskertnek a város felé eső végén egy ugyanakkora felület teljesen kavicsszürke, mi másért, valamilyen módon kiírtották onnan az életet. Forró vízzel? Vegyszerrel? Vagy nem föld, hanem beton az alap?
No de teltek a napok, s mit veszek észre… Kis fehér foltokat a kavicsosban. Hát ott is lehet élet? Hogy a kavics alatt megfogantak ezek a kis igénytelen, görbe, vézna békeszirmok?
Görbék, véznák, de erősek, kipusztíthatatlanok. Kitartásban példát mutatnak.
És… Tíz napra rá feléledt a zöld sáv is. Ugyanaz a fehér gingánia, ginga, nevét nem tudom, kinőtt, majdhogynem elburjánzott. Láthatóan jól érzi magát.
A látványától jól érzem én is magam. És várom a esőt, ami számukra az életet jelenti.

***

Gergely Tamás író, újságíró, szerkesztő. 1952-ben született Brassóban, ott végezte középiskolai tanulmányait, majd Kolozsváron szerzett magyar-francia szakos diplomát. A Szatmár megyei Tamásváralján tanárkodott, Bukarestben volt újságíró nyolc éven át. 1987-tõl Svédországban él.

Forrás-kötete a Kriterionnál jelent meg, második könyve a Mentornál Módosítás címmel, már a ’89-es változás után. Az utóbbi években az Üveghegy közli gyermekeknek írt meseregényeit illetve felnőtteknek szánt prózáját. Tíz éve publikál a Lenolajban, elsősorban félperceseket.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás alkotásai megvásárolhatók itt.

Gergely Tamás Mälar-parti séták sorozatában eddig megjelent írások: