Gergely Tamás: TAVIRÓZSA VÍZITÖK – Mälar-parti séták 49.

Van a Mälarnak egy csendesebb része a yacht club hátánál, a hattyúk szeretnek oda járni, néha a vadrucák is bekukkantanak, meg a vöcskök. Szerintem azért, mert a vízi növényzet ott jobban nő, mint középen, a sodrásban. Annak a közelében, de még mindig csendesebb vízben sás jelent meg, öröm volt nézni a zöld kis kardocskákat, ahogy kibújtak a vízből és nőttek, egyre csak nőttek, mára, azaz július közepére már virágoznak.
No de Éva valami különöst fedezett fel a közelükben, nem fogod elhinni, kedves olvasó, sárga virágú tavirózsát. Hogy ez a fajta nem tárja szélesre a virágát, vagy még csak most bontogatja a szirmait, nem tudom, egyelőre olyan, mint egy ki nem bomlott tulipánvirág, vagy mint aki szélben a kabátja hajtókáját a füléhez felhúzza, mert fázik. Fázásról itt, a Mälar-parton szó sincs, éppen hogy a 25-30 fokos melegben jelentek meg, az volt alkalmas a tavirózsák nyílásához…
Akármilyen szépek, nekem a ’86-os Félix-fürdői tartózkodásunk tavirózsái jutnak eszembe róluk. Elég szomorú történet, vagy inkább szép szomorú, elmesélem: mi jól éreztük magunk, csak azt nem értettük, miért locsolják olyan szorgalmasan az utat. Mintha megállás nélkül öntöztek volna egy-két nap. Utólag tudtuk meg a szorgoskodás okát: Csernobilban baleset történt az ottani atomreaktorban. Hogy hány romániai városban öntöztek még, nem tudom, hogy miért, pont ott, Nagyvárad mellett, tehát a magyar határ közelében, azt sem. Arrafele vitte volna a szél a Csernobilból érkező, kontaminált levegőt?
A másik szomorú, Félix-fürdői szabadságunkhoz kapcsolódó dolog a Zoliék látogatása. Pár napra oda utaztak, csakis azért, hogy velünk lehessenek. Zoli meg Jolán, eladdig főként Zolit ismertem, én szerkesztettem a bukaresti lapnál, ahol dolgoztam, a szövegeit. Fiatalok voltak, egymással láthatóan jó barátságban, és sétáink alatt ott voltak a tavirózsák… Tartottuk a mi Romániából való távozásunk után is a kapcsolatot – került új irodalmi lap, nekem is, Zoli alá is, és hát a szövegek tulajdonsága, hogy születnek, egyre csak születnek… Aztán, s itt jön a szomorú rész: megtudtam, hogy elváltak az útjaik. Én is elszomorodtam, Éva még inkább, azt hittük, együtt öregednek meg.
Aztán lett egy Fukushima is, valamennyi kilométert, nem sokat, Japánban lezártak, Csernobil viszont továbbra is kísértetváros, lehet is, Európa tágasabb.
És sárga tavirózsánk jól érzi magát.
És utóirat újból, mint a korábban említett erdei tarsóka esetében: ahogyan a tarsóka nem fű, Mälar-parti sárga virágunk sem tavirózsa, hanem növényhatározónk szerint sárga vízitök. Mindegy, számomra tavirózsa marad, a szívem jobban tudja, mint az eszem. Csak attól tartok, hogy amikről eddig írtam, mindenik más: a vadruca nem vadruca, a szürke gém nem szürke gém, bár szürke és gém. És így tovább. Hogy talán én is másnak látszom, mint ami vagyok. Más egy svéd, más egy magyar szemében. Aszerint, hogy a magyar erdélyi vagy anyaországi, változhat a megítélésem. Félreérthetik a humorom, meg azt, hogy miért írok. Az, hogy nem a kétharmadhoz tartozom, az is találgatásra adhat okot. Viszont…
Viszont a Mälar megállás nélkül folyik. Tó, amelyik belefolyik a Balti-tengerbe. Továbbá a sárga is sárga. Egyelőre mindannyian annak látjuk.

***

Gergely Tamás író, újságíró, szerkesztő. 1952-ben született Brassóban, ott végezte középiskolai tanulmányait, majd Kolozsváron szerzett magyar-francia szakos diplomát. A Szatmár megyei Tamásváralján tanárkodott, Bukarestben volt újságíró nyolc éven át. 1987-tõl Svédországban él.

Forrás-kötete a Kriterionnál jelent meg, második könyve a Mentornál Módosítás címmel, már a ’89-es változás után. Az utóbbi években az Üveghegy közli gyermekeknek írt meseregényeit illetve felnőtteknek szánt prózáját. Tíz éve publikál a Lenolajban, elsősorban félperceseket.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás alkotásai megvásárolhatók itt.

Gergely Tamás Mälar-parti séták sorozatában eddig megjelent írások: