Gergely Tamás: A BESZÉLŐ TACSI – Mälar-parti séták 18.

Haladunk a Mälar felé. Ő ott ül a padon, s én nem ismerem fel. Sötét kupacnak nézem, nem kutyának. Csak amikor a gazdáját, a középkorú nőt azonosítjuk, akkor jövök rá, hogy mellette a kupac nem más, mint a mi tacsi ismerősünk.

Tacskó, a simaszőrű fajta, ami itt elég ritka, talán a klíma miatt inkább a szálkásszőrűeket preferálják. Tacsi, mi már csak így nevezzük, minket korábban megugatott, legalábbis mi úgy vettük, hogy megugat. Utólag derült ki – mert ismeretségünk a Mälar-parttal, annak világával egy folyamat –, hogy nem megugat, hanem hozzánk szól. Mond valamit, amit mi nem értünk, csak sejtjük, hogy a vakkantásai valamit kifejeznek. Semmiképpen nem vicsorít. És nincsenek gyerekkorában – most ”középkorú” – belé nevelt rasszista vonások, mint Jack London beszélő kutyájában. Nem, nincsenek.

Azért is nem ismertem fel, mert ahol ő van, vakkantás van, már messziről tudjuk, hogy tacskó barátunk a közelben tartózkodik, tölti be hangjával, futkározásával a teret, általában a pázsitot.

A környék kisebb kutyáival szokott játszani, kergetőzni, azokhoz beszél, azokhoz is, kutyákhoz meg emberekhez egyaránt.

Értelmes szeme van, okos pillantása, négylábú barátaival ellentétben belátja az egész teret. Főleg a Mälar-partra vezető sétány alsó szegletében uralkodik, ahol a két házsor utolsó házai fekszenek, azokból innen-onnan újabb kutyák jönnek elő, s ő mindeniket ismeri, azok nemcsak ismerősei, hanem közönsége is egyben.

Most viszont moccanatlan ül a padon és hallgat, nem beszél. Gazdája simogatja, s az biztosan jólesik neki, ráadásul az, hogy az emberekkel egy szintre jutott, megemeli a hangulatát, az önbecsülését. Hát hallgatva idomul a környezetéhez, miközben a szemközti házat figyeli, talán hogy előbukkan-e valamelyik kutyabarát. Hogy az lássa, mennyire felvitte az Isten a dolgát…

Ránk nem figyel, bár Éva külön köszön neki, de nem is fontos hogy ránk figyeljen. Számunkra elég az, hogy Tacsi jól érzi magát, hogy láttuk. A csend ugyanolyan lényeges. Csendben ül Tacsi, csendben ül a Rét, nyugalom telepszik ránk is.

***

Gergely Tamás Mälar-parti séták sorozatában eddig megjelent írások:

Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, szerkesztő 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 színi mozgalmában; tanári pályára lépve, előbb Tamásváralján, majd Halmiban tanított, 1979-től az Ifjúmunkás művelődési rovatának és irodalmi mellékletének szerkesztője volt.
1987-ben elhagyta Romániát és Svédországban telepedett le. A Ceaușescu-diktatúra bukása után felvette a kapcsolatot szülőföldjével, újra bekapcsolódott az erdélyi irodalmi és művészeti életbe. Újra publikál romániai magyar nyelvű lapokban (Brassói Lapok, Látó, Szabadság, Romániai Magyar Szó stb.). A stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület (EMKES) munkáját is figyelemmel kíséri, ezen egyesület elsősorban az erdélyi és az Erdélyből elszármazott képzőművészek kiállításait támogatja. Részt vállalt az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm című kötetet megírásában Tar Károllyal (Lund), s Takács Gáborral (Kolozsvár), s a másik Takács Gáborral (Szentendre).

Gergely Tamás első írása az Utunkban jelent meg (1978), itt s a Korunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain szerepelt, közben az Igazság és Szatmári Hírlap azóta megszűnt ifjúsági oldalain (Fellegvár, Jelen) közölt. Mívesen szerkesztett és logikailag megfejthető groteszk novelláiban a beat-nemzedék elidegenedettségét és csalódottságát fejezi ki, ötletessége mögött mély emberséggel s a dolgok művészi érzékelésével.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Kötetei
Módosítás (novellák, történetek, Forrás-kötet, 1981).
Latorcza kontinens: a döbbenet egypercesei. Marosvásárhely: Mentor, 1998. 88 p.
Torokcsavar (regény). Illusztráció: Maurits Ferenc. Csíkszereda: Bookart, 2010. 238 p.
Szépvölgyi mesék (meseregény Damó István rajzaival). Százhalombatta : Üveghegy, 2014. 46 p.
Vadmalac és a kitartott magas Cé (félpercesek). Százhalombatta: Üveghegy, 2015. 86 p.
Ki eteti a sirályokat? (anekdoták) Százhalombatta: Üveghegy, 2016. 134. p.
Fifi. Egy illatcsepp története (meseregény Damó István illusztrációival). Százhalombatta: Üveghegy, 2017. 38 p.
Az én Koreám (memoár). Százhalombatta: Üveghegy, 2018. 202 p.
VérHárs (két monológ). Százhalombatta: Üveghegy, 2020