Gergely Tamás: Fecskeváró / DONGÓ ELMARAD – Mälar-parti séták 43.

Május 12-e van, és várjuk a fecskéket. Pontosabban: most, hogy a hőmérséklet nyarat mutat, nagyon várjuk őket. Tizedikén még hideg tavasz uralta Stockholmot, és fújt a szél, úgyhogy Mälar-partunkon sem tudtunk annyit üldögélni, mint szoktunk, és az egész Rét, azaz a vízpart, a strand látogatóit egy kézen meg tudtuk számolni. Viszont egy napra rá már tízszer annyian élveztük a meleget, a kisgyerekek mezítláb szaladgáltak a fűben, illetve a frissen gereblyélt fövenyen, volt, aki napozott – itt azt a szabályt, hogy déli órákban nem fekszünk ki a napra, mert az bőrrákot okozhat, nem ismerik, vagy nem akarnak tudni róla, egyáltalán a szabályokat nem szeretik.

Olyan hűvös volt a tavasz, hogy dongó egy szálldosott a környéken, egyetlen szép színű, nagytestű, a többi elmaradt. Lepke kettő cikázott a szemünk előtt, szerintem ugyanaz a három élőlény, vagyis ugyanaz a dongó, ugyanaz a káposztalepke, és ugyanaz a nappali pávaszem, inachis io, ami svédül csak szimplán pávaszem névre hallgat. Nagy volt a bánatom: hány virágot tudnak ezek beporozni, hiszen kislibavirág-rétek vesznek körül, a sárga tyúktaréj is tartja magát a hideg tavasznak köszönhetően, és hát szellőrózsából kompakt mezők virítanak, a Kerek erdő is tele van velük. S mi lesz ezekkel, ha a rovarok, lepkék nem porozzák be, nem nyílnak ki jövőre? Nem lesz, ami kinyíljon?

Ami még nyugtalanít: úgy tudom, a fecskék nemcsak a meleget mérik, hanem elsősorban a rovarok számát, hiszen abból élnek. Nos, én három nappal ezelőttig csak egy, azaz egyetlen fekete bogarat fedeztem fel a környezetemben – akkor a dongónkat nem számoltam, se a pókot, amelyik időnként leereszkedik hozzánk. Na de húsz fokon talán már elszaporodnak, a másfél napos eső következtében a giliszták is megjelentek, és sárga lett a gyermekláncfűtől a domboldal, szóval reménykedem. Jöjjenek a fecskék!

Bukarestben volt gazdag fecskepopuláció az újságíró palota körül, ahol dolgoztam. A Lomonoszov egyetemre emlékeztető Scînteia Ház szemből szép volt, szépnek akart tűnni, de bizony a hátsó szárnya, ahová az ablakunk nézett, rideg betonkolosszus. Szürke, a fecskék szárnyalása, csivitelése tette barátságosabbá, majdhogynem azt írtam: emberivé.

Európai utazásaink során láthattunk népes fecskerajokat, egymás mellett sűrűn elhelyezkedő fecskefészkeket. Én Deggendorfra emlékszem, szálláshelyünkre, ahol meg sem tudtuk számolni őket, annyian voltak, Éva inkább az Ebensee am Traunseeiekre, mindkettő legalább ötvenfős tehénistálló közelében volt a csiviteléstől hangos.

Olvasom, hogy Magyarországon a csivitelésük miatt verik le a fészkeiket, hát ezt most nem kommentálom. Munthe jut erről eszembe, a svéd orvos Axel Munthe, a San Michele regénye szerzője, az állatbarát, akit elkeserített, hogy Capri szigetén, ahol házat vásárolt magának, a tengerparton kifeszített hálóval fogdosták az odarepülő fecskéket és pacsirtákat, egyéb kismadarakat, megették nyilván őket. Munthe fizetett a szigetlakóknak, hogy ne tizedeljék meg a fecskeállományt, majd megvette a sziget egy részét, ahol nem volt szabad madarat fogni, később elérte, hogy törvényt hoztak a vándormadarak összefogása ellen – a helyiek nagy keserűségére.

Hát nekem nincs pénzem fecskekímélésre, és itt nem is vettem észre, hogy fogdosnák őket, persze elérhető áron húst lehet vásárolni a Hemköpben, szempont az is…

Én inkább az út viszontagságaitól féltem őket, tudom, hogy útközben sok elhull. Fecsi című félpercesemben – a Google kidobja – Csícsít kérdem, hol a párja? A frakkos kezdetben hallgat, de a társa elvesztése fölött érzett szomorúság végül is szóra bírja. Úgy tudom meg, hogy Fecsi nem hagyta el őt, és ő sem Fecsit. Hanem… Hanem lőttek, tankok égtek, az arab tavasz képe bontakozik ki fecske barátom előadásában, repülők mindenütt. Az egyiknek az örvényébe bekerült Fecsi, és élettelenül a földre zuhant.

***

Gergely Tamás író, újságíró, szerkesztő. 1952-ben született Brassóban, ott végezte középiskolai tanulmányait, majd Kolozsváron szerzett magyar-francia szakos diplomát. A Szatmár megyei Tamásváralján tanárkodott, Bukarestben volt újságíró nyolc éven át. 1987-tõl Svédországban él.

Forrás-kötete a Kriterionnál jelent meg, második könyve a Mentornál Módosítás címmel, már a ’89-es változás után. Az utóbbi években az Üveghegy közli gyermekeknek írt meseregényeit illetve felnőtteknek szánt prózáját. Tíz éve publikál a Lenolajban, elsősorban félperceseket.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás alkotásai megvásárolhatók itt.

Gergely Tamás Mälar-parti séták sorozatában eddig megjelent írások: