Gergely Tamás: RÁ – Mälar-parti séták 24.

Mosolygós megfigyelés a nyárról, koraőszről: a Maltesholmsbadet zöldjére gyűlt libák nyugalmi állapotban fajtától függetlenül a Nap felé fordultak. Napimádók, mondtam, s eszembe jutott, hogyan tanította meg nekünk Szmuk Ilona történelemtanárunk, hogy a régi egyiptomiak napimádók voltak. A napot, ami vagy aki az istenük volt, Rának nevezték.
Tessék elképzelni háromszáz libát, amelyik már jóllakott, és pihen, a víz melletti homoksávon, és issza be a nap melegét, fényét. S nem moccan, sőt: felhúzza maga alá az egyik lábát. Sokszor még nem is hangicsál. Ha egy-kettő legel közben a közel eső réten, hát az olyan, mint amikor egy vallásos faluban valaki vasárnap dolgozik.
Napimádók a Mälar-parton az emberek is: minden pad, inklusive a mi fanapozónk – hátas padunk a déli nap felé néz. Persze, túlzás ezt állítani, hiszen tulajdonképpen a Mälar felé vannak fordítva, ugyanis a hely megkívánja, mert a sík felület arrafelé lejt, így hasonlít egy amfiteátrumhoz. De kedves túlzás, főként ha a hátas padok első két során fekvő napozókra gondolok.
Hanem különös dolog történt a minap! Egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy egy szakállas alak fürdőnadrágra vetkőzve belép a tó vizébe, a lenti szélen, a sás közelében. Nemcsak belép, hanem halad előre benne, lassan, tempósan, de már derékig benne van. Akkor megáll, két karját a feje fölé emelve egybefonja, majd áll abban a pozitúrában moccanatlan. A vékony felhőfátyol mögül rá sütő nap felé fordul, azt ”imádja”…
”Mintha a Gangesz partján állna, mintha az, amit látunk egy rituális szertartás része lenne – gondolom. – Mintha a Mälart összetévesztené a Gangesszel. Illetve dehogy tévesztené, megtanított arra Szmuk tanárnő, hogy a hinduk minden folyót az isten vérerének tekintenek.
Ember a Mälarenben november 4-én, amikor azt hittük, hogy csak a vadrucák örvendenek a víznek. Meg a vöcskök.
Egy idő imádat után úszik is a szakállas, erős karcsapásokkal előre, megpróbálja háton vissza – megy neki, de úgy ügyetlenebb. Majd kijön a partra, szárítkozik.
Láttunk hát ilyet is! Nemcsak mi vagyunk napimádók a Mälar-parton.

***

Gergely Tamás Mälar-parti séták sorozatában eddig megjelent írások:

Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, szerkesztő 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 színi mozgalmában; tanári pályára lépve, előbb Tamásváralján, majd Halmiban tanított, 1979-től az Ifjúmunkás művelődési rovatának és irodalmi mellékletének szerkesztője volt.
1987-ben elhagyta Romániát és Svédországban telepedett le. A Ceaușescu-diktatúra bukása után felvette a kapcsolatot szülőföldjével, újra bekapcsolódott az erdélyi irodalmi és művészeti életbe. Újra publikál romániai magyar nyelvű lapokban (Brassói Lapok, Látó, Szabadság, Romániai Magyar Szó stb.). A stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület (EMKES) munkáját is figyelemmel kíséri, ezen egyesület elsősorban az erdélyi és az Erdélyből elszármazott képzőművészek kiállításait támogatja. Részt vállalt az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm című kötetet megírásában Tar Károllyal (Lund), s Takács Gáborral (Kolozsvár), s a másik Takács Gáborral (Szentendre).

Gergely Tamás első írása az Utunkban jelent meg (1978), itt s a Korunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain szerepelt, közben az Igazság és Szatmári Hírlap azóta megszűnt ifjúsági oldalain (Fellegvár, Jelen) közölt. Mívesen szerkesztett és logikailag megfejthető groteszk novelláiban a beat-nemzedék elidegenedettségét és csalódottságát fejezi ki, ötletessége mögött mély emberséggel s a dolgok művészi érzékelésével.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Kötetei
Módosítás (novellák, történetek, Forrás-kötet, 1981).
Latorcza kontinens: a döbbenet egypercesei. Marosvásárhely: Mentor, 1998. 88 p.
Torokcsavar (regény). Illusztráció: Maurits Ferenc. Csíkszereda: Bookart, 2010. 238 p.
Szépvölgyi mesék (meseregény Damó István rajzaival). Százhalombatta : Üveghegy, 2014. 46 p.
Vadmalac és a kitartott magas Cé (félpercesek). Százhalombatta: Üveghegy, 2015. 86 p.
Ki eteti a sirályokat? (anekdoták) Százhalombatta: Üveghegy, 2016. 134. p.
Fifi. Egy illatcsepp története (meseregény Damó István illusztrációival). Százhalombatta: Üveghegy, 2017. 38 p.
Az én Koreám (memoár). Százhalombatta: Üveghegy, 2018. 202 p.
VérHárs (két monológ). Százhalombatta: Üveghegy, 2020