Gergely Tamás: KÉT HATTYÚ – Mälar-parti séták 22.

Meséltem már: a hattyúk vendégek a mi Mälar-partunkon, mármint a Mälarnak azon a párszáz méteres szakaszán, amelyik az utóbbi években az életünkhöz tapadt. Általában a felső sodrásból bújnak elő, hol a part közelében kutatnak (nyilván étel után), hol a lenti sásból. Nem a sásból, hanem a sás irányából, hiszen annak szálai közé a szárcsa befér, de az ő terebélyes testük nem. Viszont úsztak már felénk a nyílt vízről is, akkor a ludakat hajtották el. A nagy hal a kicsit, az erősebb szárnyas a gyengébbet. Lőfegyver a kardot, nyilat – a törvényt ismerjük.
Ezúttal is ”lentről” érkeznek, ami tulajdonképpen keletre fekszik, nem tudom, melyik meghatározás fontosabb. Ha a szemközti kőtörő irányába nézünk, és nézünk gyakran, mert ott történnek dolgok, akkor látom meg a hattyúpárt. Felfele haladnak, a víz folyásával ellentétes irányba.
A fürdőző-jelenet – amit mi látunk belőle – körülbelül negyed óra hosszú, és lenyűgöző látvány. Az újdonságra kiéhezett szemünknek igazi fesztivál!
A kettő egyszerre tisztítja magát, s ez a szinkron mintha rendezett lenne, csak a megszervezőjét, a dirigenst nem látjuk se parton, se a vízben, mert nincs is. Nem a mozgásokat szinkronizálják, hanem a tevékenységüket: szárnyukat kiterjesztve, fejüket tekergetve, miközben féltesttel alá-alábuknak, mártóznak.
Hosszú a nyakuk. Ha maga a mosdás a vadrucákéra emlékeztet, ami számunkra mindennapi látvány, a két hattyú nyaka egész más koreográfiát mutat. Mintha kérdőjeleket, &-jeleket rajzolnának a levegőbe, vagy számunkra teljesen ismeretlen konfigurációkat.
Ami még jellemző rájuk, a jelenetre: a teljes belefeledkezés abba, amit csinálnak: nem törődnek se állattal, se emberrel. A víz másodlagos fontosságú, mégis szempont: minthogy a Mälar folyó is, amelyik pár kilométerrel odébb a tengerbe torkoll, s amelyik főként ott, ahol ők tartózkodnak, áramlat, ami motorját be nem kapcsolt csónakot, állatot, ha nem tesz ellene, csendesen lefele úsztat. Ez a két hattyú viszont a sodrással ellentétes irányba halad, világos, hogy a lábukkal dolgoznak, lapátolnak, azért úsznak felfele. Folyamatosan, vagyis úgy haladnak a mi ”képernyőnkön”, mintha a színpadi mechanizmus húzná őket.
És elhagyják a színpadot, a fenti sástól már alig látszanak ki, végül a két fehér ”hab” a vízen.

***

Gergely Tamás Mälar-parti séták sorozatában eddig megjelent írások:

Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, szerkesztő 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 színi mozgalmában; tanári pályára lépve, előbb Tamásváralján, majd Halmiban tanított, 1979-től az Ifjúmunkás művelődési rovatának és irodalmi mellékletének szerkesztője volt.
1987-ben elhagyta Romániát és Svédországban telepedett le. A Ceaușescu-diktatúra bukása után felvette a kapcsolatot szülőföldjével, újra bekapcsolódott az erdélyi irodalmi és művészeti életbe. Újra publikál romániai magyar nyelvű lapokban (Brassói Lapok, Látó, Szabadság, Romániai Magyar Szó stb.). A stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület (EMKES) munkáját is figyelemmel kíséri, ezen egyesület elsősorban az erdélyi és az Erdélyből elszármazott képzőművészek kiállításait támogatja. Részt vállalt az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm című kötetet megírásában Tar Károllyal (Lund), s Takács Gáborral (Kolozsvár), s a másik Takács Gáborral (Szentendre).

Gergely Tamás első írása az Utunkban jelent meg (1978), itt s a Korunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain szerepelt, közben az Igazság és Szatmári Hírlap azóta megszűnt ifjúsági oldalain (Fellegvár, Jelen) közölt. Mívesen szerkesztett és logikailag megfejthető groteszk novelláiban a beat-nemzedék elidegenedettségét és csalódottságát fejezi ki, ötletessége mögött mély emberséggel s a dolgok művészi érzékelésével.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Kötetei
Módosítás (novellák, történetek, Forrás-kötet, 1981).
Latorcza kontinens: a döbbenet egypercesei. Marosvásárhely: Mentor, 1998. 88 p.
Torokcsavar (regény). Illusztráció: Maurits Ferenc. Csíkszereda: Bookart, 2010. 238 p.
Szépvölgyi mesék (meseregény Damó István rajzaival). Százhalombatta : Üveghegy, 2014. 46 p.
Vadmalac és a kitartott magas Cé (félpercesek). Százhalombatta: Üveghegy, 2015. 86 p.
Ki eteti a sirályokat? (anekdoták) Százhalombatta: Üveghegy, 2016. 134. p.
Fifi. Egy illatcsepp története (meseregény Damó István illusztrációival). Százhalombatta: Üveghegy, 2017. 38 p.
Az én Koreám (memoár). Százhalombatta: Üveghegy, 2018. 202 p.
VérHárs (két monológ). Százhalombatta: Üveghegy, 2020