Gergely Tamás: BIZALOM – Mälar-parti séták 27.

Megleptek a vadrucák ebben az évben. Korábban is voltak hozzánk, főleg etetéskor, közel totyogó egyedek. Elsősorban a tojók bizonyultak bátraknak, de ebben az évben körénk sereglenek mind. Még akkor is, ha kaját nem kapnak tőlünk, csak remélnek.

Jólesik a bizalmuk, hogy nem félnek tőlem, tőlünk, olyanok, mint egy kisgyerek, totális az odaadás, viszont féltem is őket. Eszembe jutnak ugyanis régi emlékek – nem tehetek róla, újra és mindig asszociálok, ez lett, úgy tűnik, a világ befogadásának a módja nálam.

’87-ben, menekült létünk első két svédországi hete után, amikor az interjúval megvoltunk, a dél-svédországi Tyringébe szállítanak. Elszállásolás az egykori üdülőtelep favilláiba, kaja naponta háromszor a telep hoteljének alagsorában. Volt nézeteltérés egyes etnikai csoportok között, főleg a zöldségelosztás körül, különben mindenki annyit evett, amennyi belefért, nem részletezem. Kenyér is kitéve, közös kosárból bármennyit vehettünk magunknak. És akadtak, akik sokat vettek, nemcsak azért, mert odahaza az étkezés egyik alapanyaga a kenyér volt, hanem… És itt jönnek be képbe a rucák. A vadrucák:

Van az üdülőváros szélén egy tó, s a tóban lubickolnak nagy számban rucák. És hát a bevándorló jószívű, ”meg kell azokat etetni”. Sokallták is a menekülttábor alkalmazottai a jószívűséget, de adminisztratív intézkedés szerencsére nem született. A szomorúságot más irányban kell keresni:

Ugyanazt a rucasereget egy időben gyérítették más bevándorlók, olyanok, akiket már befogadtak, ezért nem a szálloda kantinjába jártak enni, s akik magukkal hozták az otthoni szokásaikat. Például a rucahúst igencsak szerették. Volt úgy, hogy a mi csoportunk által etetett sereg elhúzódott tőlünk – megtanult félni az emberektől.

És még ennél is szomorúbb, hogy a mi Mälar-parti vadrucáink is igen óvatosakká váltak a tavaly. Mi tudtuk az okát, a tyringei példa rá megtanított..

Szinte bocsánatot kértünk tőlük. Szégyenkeztünk mások miatt, bár azt a rucák nem tudhatták. Vagy megérzik? Létezik arra egy hatodik érzékük?

S most itt vannak ezek a jámbor jószágok. Éhesek, de félelem nincs bennük. Ők a lábamra lépnek, énnekem kell vigyáznom, nehogy eltapossam valamelyiküket.

***

Gergely Tamás Mälar-parti séták sorozatában eddig megjelent írások:

Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, szerkesztő 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 színi mozgalmában; tanári pályára lépve, előbb Tamásváralján, majd Halmiban tanított, 1979-től az Ifjúmunkás művelődési rovatának és irodalmi mellékletének szerkesztője volt.
1987-ben elhagyta Romániát és Svédországban telepedett le. A Ceaușescu-diktatúra bukása után felvette a kapcsolatot szülőföldjével, újra bekapcsolódott az erdélyi irodalmi és művészeti életbe. Újra publikál romániai magyar nyelvű lapokban (Brassói Lapok, Látó, Szabadság, Romániai Magyar Szó stb.). A stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület (EMKES) munkáját is figyelemmel kíséri, ezen egyesület elsősorban az erdélyi és az Erdélyből elszármazott képzőművészek kiállításait támogatja. Részt vállalt az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm című kötetet megírásában Tar Károllyal (Lund), s Takács Gáborral (Kolozsvár), s a másik Takács Gáborral (Szentendre).

Gergely Tamás első írása az Utunkban jelent meg (1978), itt s a Korunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain szerepelt, közben az Igazság és Szatmári Hírlap azóta megszűnt ifjúsági oldalain (Fellegvár, Jelen) közölt. Mívesen szerkesztett és logikailag megfejthető groteszk novelláiban a beat-nemzedék elidegenedettségét és csalódottságát fejezi ki, ötletessége mögött mély emberséggel s a dolgok művészi érzékelésével.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Kötetei
Módosítás (novellák, történetek, Forrás-kötet, 1981).
Latorcza kontinens: a döbbenet egypercesei. Marosvásárhely: Mentor, 1998. 88 p.
Torokcsavar (regény). Illusztráció: Maurits Ferenc. Csíkszereda: Bookart, 2010. 238 p.
Szépvölgyi mesék (meseregény Damó István rajzaival). Százhalombatta : Üveghegy, 2014. 46 p.
Vadmalac és a kitartott magas Cé (félpercesek). Százhalombatta: Üveghegy, 2015. 86 p.
Ki eteti a sirályokat? (anekdoták) Százhalombatta: Üveghegy, 2016. 134. p.
Fifi. Egy illatcsepp története (meseregény Damó István illusztrációival). Százhalombatta: Üveghegy, 2017. 38 p.
Az én Koreám (memoár). Százhalombatta: Üveghegy, 2018. 202 p.
VérHárs (két monológ). Százhalombatta: Üveghegy, 2020