Próza – Lenolaj

Gergely Tamás: SÁRGA

Jyll — Wed, 17 Apr 2024 12:36:29 +0000

Álmában Vadmalac csak ült, mint egy télire eltett sós uborka. Annak, hogy ült, nem volt tudatában. A sós uborka helyett ő egy kasztent említett volna, fából készítettet, ami nyugvó állapotában legalábbis érzéketlen, de hát az említéstől ő hol állt…
Kérdezték, mi a neve, nem tudta. Tudakolták, ki a legközelebbi hozzátartozója, nem jutott eszébe Malacka, Kismalac sem, kettejük telefonszáma…
Vadmalac annyit megértett, hogy próbálnak rajta segíteni, s hogy hozzájáruljon valamivel a sikerhez, ezt mondta:
”Sárga.”
Kissé határozatlan, színtelen hangon.
Azt akarta kifejezni, hogy a metrómagálló fala sárga. Talán arról rájönnek, hogy ő hol leledzik.
*

Nem gondolt, álmodta. Több variánsban: Az elsőben még telefonálni akart Malackának, de semmiképpen sem sikerült: vagy a száma nem jutott eszébe, vagy a gép nem működött. Pedig az intézményben több is volt – az lett volna az első munkanapja -, kissé a bukaresti sajtópalotához hasonlított, amelyikben harminc évvel ezelőtt dolgozott, de kiment abból, s az utcán talált egyet. Onnan viszont nem kapcsoltak. Végül egy régi mobilon sikerült volna, de csak egy módosított prefix-szel…
A második variánsra már nem emlékszik az író, de ez volt a harmadik, amit leírt. Álmában pont így történt, még érezte is a kredencet magában. Kellemetlen emléke volt ébren is, hosszú ideig…

***

Mire gondolt az író? sorozatban eddig megjelent írások: itt.

Maróti Ildikó: Miért kaptuk az időt?

Jyll — Fri, 12 Apr 2024 22:12:21 +0000

“Ne félj, higgy!” Ez van nagy betűkkel ráírva az idős úr hátán lévő kartonra. A mellkasára is, és madzaggal átkötözött túlkoros szendvicsemberként ácsorog maszk nélkül a szigeti bejárónál.
Az az idős afrikai kikuju jut eszembe valamiért, aki megkérdezte a repülőgépről leszálló fehér emberpárt, akiket hallott fönn dönögni, mint valami méheket, látták-e istent.
– Nem. – felelték.
– És feljutnátok-e olyan magasra, hogy meglássátok?
– Arról fogalmuk sincs. – mondták becsületesen.
– Akkor meg nekem arról nincs fogalmam, minek röpködtök egyáltalán.

Mellettem egy ápolónő meséli, hogyan halt meg a szeme láttára egy bácsi, pedig élni akart.
– Hány éves volt?
– Negyvenkettő.
Mennyi ilyen korú “bácsi ” és “néni” fut a szigeten. Az egyik azt mondja, engem isten dinamónak teremtett.
– Ahhoz nem vagy elég kövér. – nevet a társa.
– Még lehetek. – vigyorog.

Mindenki bízik valamiben. “Mert a jövő remény, és az időt jóságból kapta az ember, hogy várakozásban élhessen.” – írta Thomas Mann.

***

Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:

„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”

Maróti Ildikó írásai a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás: KÖLTÉSZET NAPJA

Jyll — Wed, 10 Apr 2024 22:05:20 +0000

Vitatkoztak, hogy amit a Koma mondott, vers-e?
”Az ígéret szép szó,
ha megtartják, úgy jó!”
Vadmalac szerint, ha ez egyáltalán vers, akkor az emlékkönyvbe való.
”Hiszen rímmel.” Így mondta: ”rímmel”, de értették mindketten, miről van szó.
Vadmalac fő kifogása az volt, hogy az említett két sor nem elég egyéni, de komája erre is megválaszolt:
”Hiszen mindenki magára alkalmazza. Például: Pista megígérte, hogy elveszi Katát feleségül, aztán vagy elvette, vagy sem.”
Vadmalacnak már ettől is égnek állt a sörénye, de komája folytatta:
”Sztálin is megígérte, hogy Cserhátat visszaadja Makkosnak, aztán b*szott rá visszaadni…”
”Sztálin?!”, kiáltott fel Vadmalac. Arcát két mancsába merítette, komája nem tudta, hogy most már kacag vagy sír.

***

Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, szerkesztő 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 színi mozgalmában; tanári pályára lépve, előbb Tamásváralján, majd Halmiban tanított, 1979-től az Ifjúmunkás művelődési rovatának és irodalmi mellékletének szerkesztője volt.
1987-ben elhagyta Romániát és Svédországban telepedett le. A Ceaușescu-diktatúra bukása után felvette a kapcsolatot szülőföldjével, újra bekapcsolódott az erdélyi irodalmi és művészeti életbe. Újra publikál romániai magyar nyelvű lapokban (Brassói Lapok, Látó, Szabadság, Romániai Magyar Szó stb.). A stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület (EMKES) munkáját is figyelemmel kíséri, ezen egyesület elsősorban az erdélyi és az Erdélyből elszármazott képzőművészek kiállításait támogatja. Részt vállalt az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm című kötetet megírásában Tar Károllyal (Lund), s Takács Gáborral (Kolozsvár), s a másik Takács Gáborral (Szentendre).

Gergely Tamás első írása az Utunkban jelent meg (1978), itt s a Korunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain szerepelt, közben az Igazság és Szatmári Hírlap azóta megszűnt ifjúsági oldalain (Fellegvár, Jelen) közölt. Mívesen szerkesztett és logikailag megfejthető groteszk novelláiban a beat-nemzedék elidegenedettségét és csalódottságát fejezi ki, ötletessége mögött mély emberséggel s a dolgok művészi érzékelésével.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás írásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

Gergely Tamás: I ♡ u – Mälar-parti séták 75.

Jyll — Tue, 09 Apr 2024 08:25:45 +0000

Gergely Tamás fotója

Feltűnik a dobogó egyik padjának hátán egy fehér festékkel írt üzenet: ”I u”. Nem vagyok járatos az angolban, de úgy sejtem, hogy az ”u”, az kiejtése szerint tulajdonképpen ”you”, a szív, az ”love” az ”I” pedig ”áj” azaz ”én”. Vagyis a dobogó vonalára merőlegesen felírva ez áll, szándéka szerint legalábbis: ”I love you”, hibásan ugyan és felkiáltójel nélkül, mégis azt jelenti, hogy: ”Szeretlek.”
A szöveg kissé meglep. Hiszen azokra a padokra nem szoktak firkálni, nem vésnek bele bicskával, és egyáltalán: nem a festegető-firkáló generáció tagjai ülnek oda. Ha a tehetségüknek nem tudnak azok ellenállni, a szomszédos büfé fala szenvedi el a mázolást, esetleges szövegelést. Évente legalább egyszer újra kell azt festeni, s olyan gyér a kioszk kereskedeleme, kétlem, hogy anyagilag megéri neki.
Jut erről a firkáról eszembe: jó pár évvel ezelőtt, amikor fényképezőgéppel jártam a várost (Muhi Sándor közölte a stockholmi csatornafedelekről készült fotóimat), lefényképeztem valami az említett Mälar-parti firkához hasonlót. Amit a Dagens Nyheter vagyis a két komoly svédországi napilap közül az egyik, érdemesnek talált közölni. Az úgy történt, hogy ebédszünetem sétájára indulva, észrevettem könyvtárunk kicsiny parkjának szélén egy mosolygásra késztető firkát. A kb. másfélszer másfél szorozva kétméteres kemény műanyag tartóoldalán nyomtatva az állt, hogy SAND. Magyarul: homok, ugyanis a tartó homokot tartalmazott, arra az esetre, ha jeges a járda, szórják meg vele. Nos, az ötletes, romantikus lélek ezt használta fel üzenete hordozójának: I love SANDrá-ra írta át az eredeti szöveget. Vagyis a szerelmes ”levél” célzottja egy Sandra nevű lány, akit a graffiti-legény hőn szeret. Nos, lefotóztam az üzenetet, e-postán beküldtem a lapnak. Létezik ugyanis annak egy humoros magazin oldala, amit főként az olvasók írnak, s meg is jelent fotóm abban már másnap. Több, mint harminc évnyi svédországi tartózkodásom egyetlen publikációja az a híres napilapban…
Ami pedig a Mälar-parti firkát illeti: miután hetekig tanácstalanul figyeltem, most jöttem rá, hogy a szöveg nem a ”u”-val fejeleződik be, hanem van annak aláírása: ferdén ugyan, de az, amit én 73-nak olvastam, aláírás lehet: A.M. Aláírás vagy a megszólított nevének iniciáléja, ki tudja?
És különben is: pár hét múlva megérkeznek a fecskék!

***

Gergely Tamás író, újságíró, szerkesztő. 1952-ben született Brassóban, ott végezte középiskolai tanulmányait, majd Kolozsváron szerzett magyar-francia szakos diplomát. A Szatmár megyei Tamásváralján tanárkodott, Bukarestben volt újságíró nyolc éven át. 1987-tõl Svédországban él.

Forrás-kötete a Kriterionnál jelent meg, második könyve a Mentornál Módosítás címmel, már a ’89-es változás után. Az utóbbi években az Üveghegy közli gyermekeknek írt meseregényeit illetve felnőtteknek szánt prózáját. Tíz éve publikál a Lenolajban, elsősorban félperceseket.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás alkotásai megvásárolhatók itt.

Gergely Tamás Mälar-parti séták sorozatában eddig megjelent írások:

Fellinger Károly: A CIGÁNYOK ŐSEI

Jyll — Sun, 07 Apr 2024 22:01:54 +0000

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény kosárfonó a feleségével és tizenkét éhező gyerekével. A kosárfonó meg a felesége olyan nehezen keresték meg a betevő falatot, hogy az Atyaúristen megsajnálta őket. Üzent hát a diószegi pappal, hogy másnap látogatást tesz náluk. Hej, de kétségbe esett ekkor a szegény ember hitestársa! Sírva mondta a férjének:
– Férjem uram! A legkisebb két gyereknek se ruhája, se cipője. Aztán mit fog gondolni az Atyaúristen, ha meglátja őket, meg a többi ágrólszakadtat?! Hisz azoknak sincs rendes ruhájuk.
– Tudod mit? – szólt a férje. – Rejtsük el legalább a két legkisebbet a közeli nyárfaerdőben.
Így is történt. Fogták a két csóré gyereket, elvitték őket az erdőbe és mindkettőt betették egy verembe.
Jön ám másnap az Atyaúristen. Megkérdi az asszonyt:
– Ez a tíz gyereked van, Juliska? (Merthogy így hívták a szegény ember feleségét.)
– Ez a tíz bizony, itt görbüljek meg, ha nem mondok igazat – felelte Juliska.
Erre az Atyaúristen csettintett az ujjával, s kolbásszá változott a kerítés, mézeskaláccsá a házikó. És ez még nem minden! Mielőtt eltávozott volna, egyenként megáldotta a gyerekeket, s a tenyerükbe tett egy-egy ürgetarisznya aranyat.
A házigazda már alig várta, hogy jótevőjük eltávozzon. Uzsgyi, rohant lélekszakadva az erdőbe a két csóré gyerekért. De bizony hiába. A verem üres volt. Amikor a felesége tudomást szerzett a történtekről, nagy szomorúságában megőszült. Amíg élt, minden egyes nap a veremhez járt imádkozni, hátha előkerülnek szívétől fakadt legkisebb csemetéi. Ám hiába imádkozott, a két kisgyerek nem került elő.
A gyerekeket azonban nem nyelte el a pokol. Segített rajtuk az erdő szelleme, a háromszemű manócska. Megmutatta nekik az erdőből kivezető utat. A kisfiú meg a kislány megköszönték a segítséget, és nyakukba vették az erdőt. Onnan ki is találtak, ám a hazafelé vezető utat hiába keresték. Ma is a nagyvilágban bolyonganak nincstelenül, nem lelve helyüket sehol a világon, de mégis boldogan. Talán mert mindenütt jól érzik magukat benne. Ők a cigányok, a romák ősei, akiknek még az Atyaúristentől sem jutott áldás.
Hogyha találkozol velük, szorítsd meg erősen a kezüket, az egész biztosan szerencsét hoz!

***

Kapcsolódó oldalak:

Fellinger Károly alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Megjelent Fellinger Károly: Ilka vára című mesekönyve

Bánki Éva: Juhász Gyula, az egyik legveszedelmesebb férfi

Jyll — Wed, 03 Apr 2024 22:20:04 +0000

Az egyik legveszedelmesebb férfi a magyar irodalomban: Juhász Gyula. Állítólag szűz volt, soha nem bántott egyetlen nőt sem, mégis sok asszony követte a halálba. Mintha a halála után Juhász Gyula magával rántotta volna őket. Öngyilkos lett reménytelen szerelme, Sárvári Anna, hűséges barátja és titkára, Kilényi Irma.
A nők követték őt az önként választott halálba.
Juhász Gyula (a “bús, barna pók”, ahogy egy tiszteletlen tanítványom hívja) szerelmi lírája nem nagyon érdekel. A totális megalázkodás és a féktelen uralomvágy nem nagyon különbözik. Tipikus manipulatív technikák. Még a nyelvük is mennyire hasonlít! Juhász Gyula és Ady szerelmes versei nemcsak azért hasonlítanak, mert kortársak és “nyugatosok” voltak. (Juhász Gyula “nyugatosságát” amúgy nem is értem. Őt valamiképp, valamiért kihagyták az induló Nyugatból.)
Juhász Gyula tájköltészetéhez — amit szeretni mindig szerettem — Tar Sándor prózája miatt kerültem újra közel. Hogyan sebzi meg a tájat az ember jelenléte, hogy lesz a táj egyre érzékibb és titokzatosabb? A Tápai lagzi brummogó bőgőjét már nem olyan sok választja el a tapsikoló jázminoktól — és az érzékien vonagló libalepeltől, amely a Ház a térkép szélén-ben hullámzik a tanya körül. Én úgy vélem, a Tar-prózában többször is megvillanó “látomásos táj” nem a realista prózahagyományból, hanem a lírai költészetből származik.
Juhász Gyula tájversei szinte mind politikai versek. Van abban valami rettentő perverz, hogy a két világháború közti kor egyik legnagyobb baloldali költőjére, mint az Anna-szerelemben darvadozó trubadúrra emlékezünk. Ma azt valljuk, politikailag középen állni a legveszélyesebb. De baloldali sem lehetsz akárhogy. Nehéz elképzelni ma már egy mélyen vallásos, Móra Ferenc társaságában Trianon fölött kesergő, depressziós latintanárt, aki szívvel-lélekkel támogatja támogatja a forradalmi messianizmust, aki 1919-es politikai szerepvállalásával (Forradalmi kiskátéval köszönti a kommunista hatalomátvételt, és csak a francia megszállók mozdítják el a szegedi színház direktóriumából) egész tanári egzisztenciáját kockára teszi. Juhász Gyula nem menekül a többi kommunistával Bécsbe, itthon marad állás és nyugdíj nélkül. A szegedi munkásotthonban szervez kulturális programokat. Negyedszázados költői jubileumán a szegedi munkásdalárda köszönti. Hihetetlen.
A kereszténységnek vannak a radikális baloldali politikával összefonódó irányzatai. De ha én jól látom, Juhász Gyula (a hajdani piarista kispap) nézetei nem igazán hasonlítanak a felszabadítás teológiájához. Inkább valamiféle oroszos szenvedés-vallásban hitt — a szememben ez is olyan Miskin-szerűvé teszi az alakját.
Egy személyes beszámolóból tudom, hogy mennyire karizmatikus és jó ember volt. Volt egy nagyon öreg fogorvos Kanizsán, aki Szegeden tanult, és verseskötetéhez Juhász Gyula írt előszót. A hajdani orvostanhallgatóból nem lett költő, viszont minden betegét a saját és Juhász Gyula verseivel traktálta. Én a kedvence voltam: nekem a híres előszót többször is felolvasta. (Sok rossz fogam volt.) Ahogy visszaemlékszem, ez a lelkes ömlengés nem nagyon különbözött attól, amit József Attila versei elé írt. Vajon elolvasta-e a “mester” egyáltalán a hozzá forduló költők verseit? (Hm…) Mindegy: ez az öreg bácsi is úgy emlékezett Juhász Gyulára, mint felejthetetlen, földre szállt angyalra. És ez az epizód kicsit megérteti velem: hogy lehetett Juhász Gyula olyan nagy hatással azokra a nőkre (is), akik őt férfi-számba se vették?
A Miskin-varázs.
Gyerekkori fogorvosom sok szép Juhász Gyula-verset felolvasott.
Akkoriban a Végek tetszett a legjobban. Ha jól meggondolom, ez a vers (“Amerika sejlik a kunyhóban”) nagyon is hatott az Esővárosra.

“Ma hull a hó és álom hull a hóban
bólint a láng az üres kaszinóban

Az öreg doktor német lapba süllyed,
mint vén kámzsás nézi a gót betűket

A szolga fát tesz a beteg parázsra,
Horatius. hol mezeid varázsa?

Itt ólomlábon jár a gond a hóban,
és Amerika sejlik a kunyhóban

Amerika, az aranyhímű távol,
szőve remény, s kétség fonalából

Ma hull a hó és álom hull a hóban
befüggönyözve a világ valóban.”

S a függönyön túl zene szűri hangját
egy operában ma Puccinit adják.

Nagy operában, bordó és aranyban,
és hull a hó és hull, hull szakadatlan.

***

58 vagyok, egy 14 éves, csodás kislány mamája. Nagykanizsán születtem, az ELTÉ-n végeztem, hosszú ideig éltem Portugáliában, Olaszországban és Spanyolországban, lovagregényekkel és trubadúrokkal foglalkozom, a Károli Kreatív írás specializációját vezetem. Szerelemből tanítok.

De az írás fontosabb. Versekkel kezdtem, regényeim, novellásköteteim a Magvetőnél és a Jelenkornál jelentek meg. Esőváros (2004), Aranyhímzés (2005), Magyar dekameron (2007), Fordított idő (2015), Elsodort idő (2017), Összetört idő (2019), Telihold Velencében (2020).”
Át (2022)

Kapcsolódó oldalak:

Újnautilus Irodalmi és Társadalmi Portál
Újnautilus Irodalmi és Társadalmi Portál Facebook oldala
Bánki Éva írásai a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás: BOGLÁRKÁVAL SZEMBEN

Jyll — Tue, 02 Apr 2024 22:25:58 +0000

Reggelizett Vadmalac, szemben a virággal. Nagyfejű boglárka, ranunculus. A virág az asztal túloldalán, és mindössze ketten voltak.
Nem köszönt neki, de figyelte. Úgy bámulta, mintha ismerősök lennének.
”Sárga, mondta magának, vagyis színe van.”
Majd született fejében a következő gondolat:
”Te sárga már sohasem lehetsz.”
Röfögött a bánatához, de csak egy rövid sort, mint aki ezt már megbeszélte magával. Ezt vagy hasonlót.
És röfögve kacagott is egyet:
”Olyan ez, mint a Schrödinger-egyenlet.”
Azt értette rajta, hogy uralni azt sem tudja, lőttek a megértésnek…
”No de illata… Illatom nekem is lehet…”
Hónaljához közelítette a fejét, hogy bizonyságot nyerjen. De illata nem volt, legfeljebb vadmalac-szaga.

***

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás írásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

Gergely Tamás rovata a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

Gergely Tamás: ABRONCS – Mälar-parti séták 74.

Jyll — Mon, 01 Apr 2024 08:43:50 +0000

Áll a két, általunk bejárt Mälar-parti sétány találkozásánál egy öreg tölgyfa. Egészen pontosan, a felső, vagyis a Hässelby strand terecskéje irányából érkező sétány már eléri, belefolyik a parttal párhuzamosan futóba, s amikor onnan elindulunk a Grimsta erdő felé, rögtön bal kéz felől található. Lehetetlen nem észrevenni, ugyanis olyan öreg, hogy már csak a kérge létezik, belül üres, azon csodálkozom, hogy egyáltalán kirügyezik. De kirügyezik, tehát nem halt ki, bár… egyesek a korát kétszáz, mások négyszáz évre teszik.
Van neki neve is: svédül Önskeek, amit magyarra talán úgy fordíthatnék, hogy Óhajok tölgye vagy Kívánságtölgy. A különös név magyarázata; a hiedelem szerint aki belebújik a kérge által kialakított üregbe, és erősen gondol valami olyasmire, amiről szeretné, ha megvalósulna, akkor az be is következik. Kíváncsiságból meg reménnyel tele gyakran bújnak bele…
Hogy az ágak súlyától a tölgy ne essen szét, fémabronccsal vették körül valahol a dereka felett. S az abroncs teljesítette a feladatát, fánk egyben maradt. Az igaz, hogy egyesek szerint a fém annyira belevág a törzsébe, hogy lehetetlenné teszi a víz felszívódását. Legalábbis megnehezíti, mert, mint mondtam, a levelek így is megjelennek rajta.
Amiről eddig nem tudtam, hogy nem egy abroncs volt a fán, hanem legalább kettő – ugyanis a minap elhaladtunk mellette, s látjuk, hogy gondos kezek megpucolták a fát, elhalt ágait levágták, azokat kupacba gyűjtötték, s hát az egyik levágott (vagy letört?) ágon is van egy kisebb abroncs.
Hm. Azaz egy emlék ugrik be, régi emlék, még a gyerekkoromból. Homoródszentmártonban vagyunk, én ott töltöttem a vakációim nagy részét, szüleim utánam jöttek, hogy hazavigyenek, s egy ilyen alkalommal, amikor Gyula bátyámék felől jövet az unitárius templom mellett elhaladunk, mondja Apám, hogy a templomtorony derekán még ma is látható fémabroncsot kovács nagyapám készítette. Műhelyében elkészítette mérései alapján az abroncsot, majd felkérte az inasait, hogy szereljék fel azt a megfelelő magasságban. Ugyanis tériszonya nem engedte meg, hogy maga feltegye.
Szóval abroncsemlék, amitől kikerekedik, egésszé válik skandináviai életem. A fát nézem, de a képzeletbeli háttérben meglátom a tornyot.
À propos: abroncs.

***

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás alkotásai megvásárolhatók itt.

Gergely Tamás Mälar-parti séták sorozatában eddig megjelent írások:

Barta Zsolt: Régi húsvét

Jyll — Sun, 31 Mar 2024 22:08:53 +0000

– Na, mondd a verset – parancsol rám tréfásan apám, és már darálom is a Zöld erdőben jártam kezdetű örökbecsűt, mit sem sejtve akkor még a versecske erotikus tartalmáról (köszönjük Freud Zsiga), de nem is ez a lényeg, hanem a locsolás utáni pillanat, amikor lila Adyt vagy zöld Bartókot dugdosnak a zsebembe, majd sonkát eszem tojással, de inkább finom sütiket majszolok, míg apám pohár bort kér csak, mert még vagy tíz helyre menni kell, és nem akarja, hogy talicskán toljam haza a végén, pedig ott s akkor elképzelem, mit szólna a falu ha hat évesen megcselekedném, talán még tapsolnának is, titkon még azt is remélem, hogy Anita, a falu legszebb lánya puszit dobna felém, hogy itt jön az, aki.

De csak tojás van, sonka, Bécsből belopott méregdrága kölni és béke. Az utóbbi tán a legfontosabb azóta is.

***

Barta Zsolt alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Barta Zsolt. Miskolcon született de Budapesten él. Végzettségére nézve orientalista, múzeumpedagógus, no meg újságíró, de dolgozott már műtőssegédként, tejipari raktárosként, tanszéki könyvtárosként és főiskolai rektorként is. Általában sokat ír, mégis keveset, bár tudja, hogy nem kilóra megy. Írásai az ÉS-ben, a Holmiban, a Kalligramban, a Spanyolnáthában, az Irodalmi Jelenben és a Napkútban jelennek meg. Könyvet is írt. Eddig egyet.

Dr. Barta Zsolt: A mongol tűzkultusz

A tűz az emberiség egyik legelemibb élménye, és szinte minden kultúrában számtalan hiedelem, szokás, illetve vallási és profán képzet kapcsolódik hozzá. A tűz a hagyományos mongol kultúra egyik központi szimbóluma is, és sokrétű szerepkörrel bír a kultúra különböző szféráiban. A szerző neves mongolista, aki sokéves egyetemi oktatói tapasztalattal is rendelkezik. Doktori disszertációjának továbbdolgozott változatában tudományos alapossággal ismerteti, hogy milyen szerepet játszik a „tűz” a mongol kultúrában. Ennek keretében a szimbólumok világától a tűzhöz kapcsolódó szokások ismertetésén át a tűz rituális jelentőségéig a társadalmi és kulturális jelentések sokaságát elemzi. Sok olyan vallási és folklórszöveget közöl, amelyek a tudományos vizsgálatot élővé, érthetővé teszik. A mongol kultúra számunkra azért is fontos, mert a magyarság múltjával is összekapcsolódó hajdani lovas nomád világban gyökerezve, a jelenkorra egy sajátos, sokszínű hagyományt teremtett. Sok szempontból egzotikus jellege ellenére sok más sztyeppei eredetű vagy szibériai nép világképével, szokásaival a mongolokat többek között éppen a tűzkultusz több eleme kapcsolja össze. A kötet sokéves kutatómunka eredménye, amelyben egy konkrét kulturális jelenség vizsgálatán keresztül nyerhetünk bepillantást e távoli nép gondolkodásmódjába, szokásaiba, vallásába. Azoknak ajánljuk e munkát, akik hiteles forrásból kívánnak megismerkedni az emberi kultúra egyik legősibb elemét jelentő tűz sokrétű szimbolikájával és ennek a mongol kultúrában megjelenő változataival.

Gergely Tamás: ÁPRILISNAK BOLONDJA

Jyll — Sun, 31 Mar 2024 22:01:42 +0000

”Na képzeld el!, meséli felháborodva Vadmalacnak a komája, azt mondták, hogy ha felmászok a toronyba, kakukktojásra lelek…”
”És?”
”Hát fent nem egy rút varjú fogadott?! Úgy megkárogott, majd leestem!”
Vadmalac elröhintette magát: ”Hát nem kell olyan naivnak lenni…”
”Azért azt mind elhittük, te is…!”
”Mit, te?”
”Hogyha mi a diktátort elkergetjük, tejben-vajban fürdünk.”
”Ne bomolj, komám, göröngyös a demokrácia útja!”
”Még a szemét is kivájtuk.”
”Ki biza, jól tettük!”
Komájából csak úgy ömlött a jeremiád. Hogy őt kik hányszor csapták be…
”Gyerekkoromban azt mondták, operaénekes lesz belőlem. Aztán jól felvett Rómeónak a Scala!”
Vadmalac mosolygott, végigsimított az állkapcsán, és megkérdezte:
”Aztán azt tudod-e, hány óra?”

***

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás írásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

Gergely Tamás rovata a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

(Illusztráció: Pawel Kuczynski gif)