Van két tó az Azori-szigetek egyikén, São Miguelen: Lagoa Azul és Lagoa Verde a nevük, s mindössze egy vékony sáv választja el őket egymástól. Mindössze egy keskeny út halad át rajta. A legenda szerint eredetileg két szerelmes könnyéből gyűlt meg a két tó, akik egymáséi soha nem lehettek.
Ez jut eszembe, amikor a Mälar-parti fát nézem. Eddig egy fának néztük őket, viszont most kiderült, hogy két külön fa. Az egyiknek fehér a virága, a másiknak, legalábbis amíg teljesen ki nem nyílik, rózsaszín. Egy törzsből lettek, talán. A gyökereiket nem számoltuk.
Amíg almafánk egy fa volt a szemünkben, a termését figyeltük. Tavalyelőtt tele volt az ága, tavaly egyetlen egy almája sem termett, nem tudjuk, miért. Azt sem, hogyan hangolják össze a termést: hiszen a Mälarba belógó ágú almafán is (ötven lépéssel távolabb) csak hét alma árválkodott. Annál több gyümölcse volt a domboldalon az alma-körte kettősnek. Azok nem egy tőről nőttek, mégis olyanok, mintha összetartoznának, testvérek lennének. Különösek ezek a fák! Titokzatosak.
Tavalyelőtt az “almasátor” vagyis a kettős fa gyümölcse hosszú ideig a földön maradt, alig tudtunk úgy lépni, hogy ne tapossunk el egyet-egyet közülük, azután belepte őket a hó, s csak az új évben került rájuk sor: csapatostul jöttek fel a kacsák, ropogtatták a fagyott almákat, egyből, ugye, még hogyha vadalmafa is az illető, nem tudják lenyelni. Még úgy, feldarabolva is nagyoknak bizonyultak a falatok, láttuk, hogy hullámzik a nyakuk, mikor nyelnek.
Lehet, hogy azért vártak olyan sokat, mert arra számítottak, hogy a téli fagy szétrepeszti az almákat. Előbb a makkot szedegették össze a domboldalról, azután következett az alma – még mondja valaki, hogy buták a rucák!
Egy részük a vadrucáknak tavaly született, tehát a régiek vezették őket a nyitott éléskamrához. Innen a kérdés: hány évig él egy vadruca? A Sántinak nevezettet, ugye, elsirattuk. Esetleg az ő utódait látjuk ebben az évben. De hát emberfia hogyan tudná megkülönböztetni őket?
Vajon ők minket meg tudnak? Például így: ”Jön a szemüveges, aki tegnap is szórt nekünk?”
Kettős fánkat valami baj érte nemrég, egyik ága a földre ereszkedett. Nem szakadt le egészen, viszont mikor a fa többi része rügyezni kezdett, az holt maradt.
Nem tudtuk, hogy ember szakította le vagy a vihar. Azt sem, ki fogja teljesen levágni, eltakarítani onnan. Mert látványnak rossz volt.
A tavasz folyamán ritkították az erdőt, de nem tudjuk, hogy a domboldal gondozása kinek a felelőssége.
No de végül eltűnt az elszáradt ág, s mi most várjuk a “bőséget”. Ezernyi pöttöm almácska készül, egy részüket a faanyácska leejti így, félig elkészülten, ez a racionálisan kegyetlen természet, viszont marad annyi, hogy a rucák napokig járjanak majd rá…
Sok mindent nem tudunk tehát, viszont reményeink élnek. Azt talán nyugodtan állíthatjuk, hogy boldogabb a Kétfa sztorija, mint az azori szerelmeseknek. Az inkább szép, megható…
***
Gergely Tamás író, újságíró, szerkesztő. 1952-ben született Brassóban, ott végezte középiskolai tanulmányait, majd Kolozsváron szerzett magyar-francia szakos diplomát. A Szatmár megyei Tamásváralján tanárkodott, Bukarestben volt újságíró nyolc éven át. 1987-tõl Svédországban él.
Forrás-kötete a Kriterionnál jelent meg, második könyve a Mentornál Módosítás címmel, már a ’89-es változás után. Az utóbbi években az Üveghegy közli gyermekeknek írt meseregényeit illetve felnőtteknek szánt prózáját. Tíz éve publikál a Lenolajban, elsősorban félperceseket.
Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása
Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán
Gergely Tamás alkotásai megvásárolhatók itt.
Gergely Tamás Mälar-parti séták sorozatában eddig megjelent írások:
Gergely Tamás: LÚDFÉLELEM – – Mälar-parti séták 1.
Gergely Tamás: SZÁRNYASZEGETT LÚD – Mälar-parti séták 2.
Gergely Tamás: BELARUSZ – Mälar-parti séták 3.
Gergely Tamás: ELTŰNT A NAPRAFORGÓ – Mälar-parti séták 4.
Gergely Tamás: KICSI KIS JUHARFÁNK – Mälar-parti séták 5.
Gergely Tamás: GAZ – Mälar-parti séták 6.
Gergely Tamás: SZÜRKEGÉM – Mälar-parti séták 7.
Gergely Tamás: DÚDOLÓ – Mälar-parti séták 8.
Gergely Tamás: ÉLÉSKAMRA – Mälar-parti séták 9.
Gergely Tamás: SÁNTI – Mälar-parti séták 10.
Gergely Tamás: A GONDOSSÁGRÓL – Mälar-parti séták 11.
Gergely Tamás: ESKÜVŐ A RÉTEN – Mälar-parti séták 12.
Gergely Tamás: HAJÓINK – Mälar-parti séták 13.
Gergely Tamás: KOPÁCS – Mälar-parti séták 14.
Gergely Tamás: KÁRÓKATONÁK – Mälar-parti séták 15.
Gergely Tamás: A FENT MEG A LENT – Mälar-parti séták 16.
Gergely Tamás: EGY ŐRÜLT – Mälar-parti séták 17.
Gergely Tamás: A BESZÉLŐ TACSI – Mälar-parti séták 18.
Gergely Tamás: VARJÚT ETET – Mälar-parti séták 19.
Gergely Tamás: SÜTŐ – Mälar-parti séták 20.
Gergely Tamás: ENYHÜLÉS – Mälar-parti séták 21.
Gergely Tamás: KÉT HATTYÚ – Mälar-parti séták 22.
Gergely Tamás: HÉT ALMA, TIZENEGY – Mälar-parti séták 23.
Gergely Tamás: RÁ – Mälar-parti séták 24.
Gergely Tamás: MEGIJED MÓKUS – Mälar-parti séták 25.
Gergely Tamás: Fény, fényes – Mälar-parti séták 26.
Gergely Tamás: BIZALOM – Mälar-parti séták 27.
Gergely Tamás: SZÜRKE GÉM ÚJRA – Mälar-parti séták 28.
Gergely Tamás: KORBÁCSOLJA A VIZET – Mälar-parti séták 29.
Gergely Tamás: KÉT VÖCSÖK – Mälar-parti séták 30.
Gergely Tamás: ÁGAK – Mälar-parti séták 31.
Gergely Tamás: VILLÉ – Mälar-parti séták 32.
Gergely Tamás: KÖLDÖKNÉZŐ/Széláví – Mälar-parti séták 33.
Gergely Tamás: A kioszkot renoválják – Mälar-parti séták 34.
Gergely Tamás: Jégszobor – Mälar-parti séták 35.
Gergely Tamás: SZARKA CSŐRÉBEN A TAVASZ – Mälar-parti séták 36.
Gergely Tamás: ÉVA TAKARÍT/ADHP – Mälar-parti séták 37.
Gergely Tamás: EGY PÓK – Mälar-parti séták 38.
Gergely Tamás: GYILKOSSÁG – Mälar-parti séták 39.
Gergely Tamás: KANKALIN / MEDITERRÁN ZÖLD – Mälar-parti séták 40.
Gergely Tamás: VÉ ALAKBAN / HA BOMBÁZNÁK STOCKHOLMOT – Mälar-parti séták 41.
Gergely Tamás: IZLAND ALATT / A RIONA MOTRA LEÁLL – Mälar-parti séták 42.
Gergely Tamás: Fecskeváró / DONGÓ ELMARAD – Mälar-parti séták 43.
Gergely Tamás: HARANG HANGJÁT – Mälar-parti séták 44.
Gergely Tamás: KUTYÁS JELENET – Mälar-parti séták 45.
Gergely Tamás: ”BODORKA! BODORKA” – Mälar-parti séták 46.
Legfrissebb hozzászólások