Gergely Tamás: EGY VAGY KETTŐ? – Mälar-parti séták 47.

Van két tó az Azori-szigetek egyikén, São Miguelen: Lagoa Azul és Lagoa Verde a nevük, s mindössze egy vékony sáv választja el őket egymástól. Mindössze egy keskeny út halad át rajta. A legenda szerint eredetileg két szerelmes könnyéből gyűlt meg a két tó, akik egymáséi soha nem lehettek.
Ez jut eszembe, amikor a Mälar-parti fát nézem. Eddig egy fának néztük őket, viszont most kiderült, hogy két külön fa. Az egyiknek fehér a virága, a másiknak, legalábbis amíg teljesen ki nem nyílik, rózsaszín. Egy törzsből lettek, talán. A gyökereiket nem számoltuk.
Amíg almafánk egy fa volt a szemünkben, a termését figyeltük. Tavalyelőtt tele volt az ága, tavaly egyetlen egy almája sem termett, nem tudjuk, miért. Azt sem, hogyan hangolják össze a termést: hiszen a Mälarba belógó ágú almafán is (ötven lépéssel távolabb) csak hét alma árválkodott. Annál több gyümölcse volt a domboldalon az alma-körte kettősnek. Azok nem egy tőről nőttek, mégis olyanok, mintha összetartoznának, testvérek lennének. Különösek ezek a fák! Titokzatosak.
Tavalyelőtt az “almasátor” vagyis a kettős fa gyümölcse hosszú ideig a földön maradt, alig tudtunk úgy lépni, hogy ne tapossunk el egyet-egyet közülük, azután belepte őket a hó, s csak az új évben került rájuk sor: csapatostul jöttek fel a kacsák, ropogtatták a fagyott almákat, egyből, ugye, még hogyha vadalmafa is az illető, nem tudják lenyelni. Még úgy, feldarabolva is nagyoknak bizonyultak a falatok, láttuk, hogy hullámzik a nyakuk, mikor nyelnek.
Lehet, hogy azért vártak olyan sokat, mert arra számítottak, hogy a téli fagy szétrepeszti az almákat. Előbb a makkot szedegették össze a domboldalról, azután következett az alma – még mondja valaki, hogy buták a rucák!
Egy részük a vadrucáknak tavaly született, tehát a régiek vezették őket a nyitott éléskamrához. Innen a kérdés: hány évig él egy vadruca? A Sántinak nevezettet, ugye, elsirattuk. Esetleg az ő utódait látjuk ebben az évben. De hát emberfia hogyan tudná megkülönböztetni őket?
Vajon ők minket meg tudnak? Például így: ”Jön a szemüveges, aki tegnap is szórt nekünk?”
Kettős fánkat valami baj érte nemrég, egyik ága a földre ereszkedett. Nem szakadt le egészen, viszont mikor a fa többi része rügyezni kezdett, az holt maradt.
Nem tudtuk, hogy ember szakította le vagy a vihar. Azt sem, ki fogja teljesen levágni, eltakarítani onnan. Mert látványnak rossz volt.
A tavasz folyamán ritkították az erdőt, de nem tudjuk, hogy a domboldal gondozása kinek a felelőssége.
No de végül eltűnt az elszáradt ág, s mi most várjuk a “bőséget”. Ezernyi pöttöm almácska készül, egy részüket a faanyácska leejti így, félig elkészülten, ez a racionálisan kegyetlen természet, viszont marad annyi, hogy a rucák napokig járjanak majd rá…
Sok mindent nem tudunk tehát, viszont reményeink élnek. Azt talán nyugodtan állíthatjuk, hogy boldogabb a Kétfa sztorija, mint az azori szerelmeseknek. Az inkább szép, megható…

***

Gergely Tamás író, újságíró, szerkesztő. 1952-ben született Brassóban, ott végezte középiskolai tanulmányait, majd Kolozsváron szerzett magyar-francia szakos diplomát. A Szatmár megyei Tamásváralján tanárkodott, Bukarestben volt újságíró nyolc éven át. 1987-tõl Svédországban él.

Forrás-kötete a Kriterionnál jelent meg, második könyve a Mentornál Módosítás címmel, már a ’89-es változás után. Az utóbbi években az Üveghegy közli gyermekeknek írt meseregényeit illetve felnőtteknek szánt prózáját. Tíz éve publikál a Lenolajban, elsősorban félperceseket.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás alkotásai megvásárolhatók itt.

Gergely Tamás Mälar-parti séták sorozatában eddig megjelent írások: