Gergely Tamás: Jégszobor – Mälar-parti séták 35.

Hó nem sok hullott ezen a télen, úgyhogy mihelyst elkezd havazni, megjelennek a szánkázók. Többnyire műanyag hócsuszkákon ereszkednek le, a legtöbb az erre a célra készült, centinyi vastag műanyag siklókon. Azokat könnyebb visszahúzni a domb tetejére, mint a mi szánkáinkat. Az enyém – mert apám vasmunkás volt – hajlított vasrúdból készült, fémváz tehát az alapja, nehéz és főként veszélyes jószág. Vajon hol van az, hova került, szüleim lakása ugyanis felszámolódott…
Szóval a fű még kikandikál a vékony hóréteg alól, de máris siklanak, a Mälar felé vezető sétány közelében lehet is szánkázni, mert az – a szívem tanúsítja időnként – domb. És hát készül hóember is, lehet tél anélkül? Az igaz, hogy ügyetlen készítmények azok, s murokból készült orra is mindössze egynek volt múlt télen, meg széndarabból gombja, szénnel vastagon megrajzolt szája. Jópofák, de igencsak amatőr lények. Hanem…
Ahogy ereszkedünk le a Mälar vize felé, észrevesszük a távolból, hogy valami-valaki ül, a két csuszkapálya közötti új padon, hát egy kisebb hóember az, dehogy hóember – közel érve hozzá látjuk, hogy az a valami hóból épült ugyan, de több, mint egy hóember, az egy hóból készült, megmunkálás közben jéggé vált szobor. Pontosan olyan, mint hogyha valamilyen nemesebb és időtállóbb anyagból mintázták volna, és mindene volt neki, mindene – arca, orra, szája, füle. Még tekintete is, szóval műalkotás.
Bámultuk, lefényképeztük… Visszafele jövet két fiatal – mint kiderült, lengyel – nő szelfit készített vele, de a biztonság kedvéért minket is megkértek, hogy külön fényképezzük le őket az alkotással, szóval nyilvánvalóvá vált mindannyiunk számára, hogy amit látunk, valami rendkívüli, az egy padra állított mellszobor.
Másnap… Keressük a szemünkkel már a távolból, a pad üres. Közelről is csak a hiányát tapasztaljuk, nyilvánvalóan eltűnt, nem a meleg vagyis a nulla fok nem olvasztotta el, se nem gonosz kezek nem tűntették el, mert nem találjuk a környéken a nyomát. Hanem… Nem tudok másra gondolni, mint hogy a művész magával vitte. Vagy egy műgyűjtő? Létezik ilyen Hässelbyben? Nem a kultúráról híres manapság a vidék. A kortárs környezet. Mert az igaz, hogy nem több, mint száz méterrel odébb egy absztrakt alumínium szobor található, de hát az a hatvanas évek szüleménye, amikor megpróbálták otthonossá tenni a társadalmat. Sőt, művészeket telepítettek egy kicsivel fennebb a számukra épített műterem lakásokba. De hát azok a művészek kihaltak vagy kihalóban vannak, nincs bennük annyi életerő, alkotó kedv, hogy egy mulandó szobrot kanyarítsanak egy üresen álló padra. Vagy mégis?

***

Gergely Tamás író, újságíró, szerkesztő. 1952-ben született Brassóban, ott végezte középiskolai tanulmányait, majd Kolozsváron szerzett magyar-francia szakos diplomát. A Szatmár megyei Tamásváralján tanárkodott, Bukarestben volt újságíró nyolc éven át. 1987-tõl Svédországban él.

Forrás-kötete a Kriterionnál jelent meg, második könyve a Mentornál Módosítás címmel, már a ’89-es változás után. Az utóbbi években az Üveghegy közli gyermekeknek írt meseregényeit illetve felnőtteknek szánt prózáját. Tíz éve publikál a Lenolajban, elsősorban félperceseket.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás alkotásai megvásárolhatók itt.

Gergely Tamás Mälar-parti séták sorozatában eddig megjelent írások: