“Olyannak tűnök, mint amilyen a kedvenc tóparti pókunk: ő háttal lefele ereszkedik a szilfáról, én a svéd fővárosban fogalmazom magyar nyelven az emlékeim egy letűnt világról, s megérteni próbálom ugyanakkor a zavaros jelent. Mégsem én lengek fejjel lefelé, az csak a látszat. A világ álltótágast. Így értelmezem én a Mälar-parton.”

A szerző utószava:
MÄLAR-PARTI SÉTÁK

A Mälar Svédország harmadik legnagyobb tava, kétszer akkora, mint a Balaton, s itt, Stockholmban folyik bele a Balti-tengerbe, úgy, hogy két ága közreveszi a svéd parlament épületét. Mi nem ott, hanem kicsit feljebb, a tó elágazása közelében a Hässelby nevű negyedben lakunk, egészen közel, háromszáz méterre a Mälartól. Mi: Éva meg én, újabban naponta kisétálunk kedvenc Mälar-parti helyünkre – nemcsak a testnek jó a séta, hanem alkalmat ad a meditálásra, friss események és a múlt értelmezésére. Úgyhogy a svéd táj leírásában múlt és jövő, Skandinávia és Kelet-Európa egyformán benne van. Különben írásaimban a Mälar nem először szerepel, fontos a jelenléte például a Fifiben, annak ellenére, hogy említett mű – meseregény.
Éva különben nemcsak sétálópartner, hanem egyben szerkesztője is a könyvnek, ami a százhalombattai – kicsiny, ám lelkes – Üveghegy Kiadónál jelenik meg. Mint ahogy az utóbbi években minden könyvem. Így volt ez megírva…
Pontosan emlékszem: a könyvtár, vagyis munkahelyem, a Stockholmi Nemzetközi Könyvtár második emeletén az információs pultnál ültem, s hát akadtak szabadabb pillanatok, néha órák, nos, akkor a Google keresőprogramban való kutakodás közben észrevettem, hogy létezik egy ilyen: Lenolaj irodalmi online műhely. A neve tetszett meg, úgy gondoltam, ilyen szép nevű ”kultúrlakban” jó megjelenni. Elég rég történt ez, több, mint tíz éve, s én azóta a Lenolaj szerzője vagyok, a szerkesztő Szuhay-Havas Mariannával való sikeres együttműködésnek köszönhetően. Nemcsak Vadmalac-félperceseim jelentek-jelennek meg ott, hanem más írásaim is napvilágot láttak a Lenolajban, így a Mälar-parti séták egyes darabjai.
Egy másik szépnevű, és a szövegeimet az utóbbi években szívesen befogadó irodalmi műhely az Üveghegy Kiadó. Ennek is a neve keltette fel a figyelmem, s elküldtem a Szépvölgyi mesék kéziratát. Majd a korábban említett Vadmalac-félpercesekből válogattam az Üveghegy részére, múltamról beszélhettem Az én Koreámban, s a két korábban írt Fifi című meseregény, illetve a VérHárs című monodráma is könyv alakot öltött. S akkor még nem is soroltam fel mindent, a mellékelt lista viszont mindenik könyvem tartalmazza.

Forrás: Üveghegy Kiadó

Megrendelhető:

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Gergely_Tamas_Malar_parti_setak&type=22&id=337900

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/mlar-parti-setak

Gergely Tamás Mälar-parti séták sorozatában eddig megjelent írások:

Gergely Tamás: LÚDFÉLELEM – – Mälar-parti séták 1.
Gergely Tamás: SZÁRNYASZEGETT LÚD – Mälar-parti séták 2.
Gergely Tamás: BELARUSZ – Mälar-parti séták 3.
Gergely Tamás: ELTŰNT A NAPRAFORGÓ – Mälar-parti séták 4.
Gergely Tamás: KICSI KIS JUHARFÁNK – Mälar-parti séták 5.
Gergely Tamás: GAZ – Mälar-parti séták 6.
Gergely Tamás: SZÜRKEGÉM – Mälar-parti séták 7.
Gergely Tamás: DÚDOLÓ – Mälar-parti séták 8.
Gergely Tamás: ÉLÉSKAMRA – Mälar-parti séták 9.
Gergely Tamás: SÁNTI – Mälar-parti séták 10.
Gergely Tamás: A GONDOSSÁGRÓL – Mälar-parti séták 11.
Gergely Tamás: ESKÜVŐ A RÉTEN – Mälar-parti séták 12.
Gergely Tamás: HAJÓINK – Mälar-parti séták 13.
Gergely Tamás: KOPÁCS – Mälar-parti séták 14.
Gergely Tamás: KÁRÓKATONÁK – Mälar-parti séták 15.
Gergely Tamás: A FENT MEG A LENT – Mälar-parti séták 16.
Gergely Tamás: EGY ŐRÜLT – Mälar-parti séták 17.
Gergely Tamás: A BESZÉLŐ TACSI – Mälar-parti séták 18.
Gergely Tamás: VARJÚT ETET – Mälar-parti séták 19.
Gergely Tamás: SÜTŐ – Mälar-parti séták 20.
Gergely Tamás: ENYHÜLÉS – Mälar-parti séták 21.
Gergely Tamás: KÉT HATTYÚ – Mälar-parti séták 22.
Gergely Tamás: HÉT ALMA, TIZENEGY – Mälar-parti séták 23.
Gergely Tamás: RÁ – Mälar-parti séták 24.
Gergely Tamás: MEGIJED MÓKUS – Mälar-parti séták 25.
Gergely Tamás: Fény, fényes – Mälar-parti séták 26.
Gergely Tamás: BIZALOM – Mälar-parti séták 27.
Gergely Tamás: SZÜRKE GÉM ÚJRA – Mälar-parti séták 28.
Gergely Tamás: KORBÁCSOLJA A VIZET – Mälar-parti séták 29.
Gergely Tamás: KÉT VÖCSÖK – Mälar-parti séták 30.
Gergely Tamás: ÁGAK – Mälar-parti séták 31.
Gergely Tamás: VILLÉ – Mälar-parti séták 32.
Gergely Tamás: KÖLDÖKNÉZŐ/Széláví – Mälar-parti séták 33.

Gergely Tamás író, újságíró, szerkesztő. 1952-ben született Brassóban, ott végezte középiskolai tanulmányait, majd Kolozsváron szerzett magyar-francia szakos diplomát. A Szatmár megyei Tamásváralján tanárkodott, Bukarestben volt újságíró nyolc éven át. 1987-tõl Svédországban él.

Forrás-kötete a Kriterionnál jelent meg, második könyve a Mentornál Módosítás címmel, már a ’89-es változás után. Az utóbbi években az Üveghegy közli gyermekeknek írt meseregényeit illetve felnőtteknek szánt prózáját. Tíz éve publikál a Lenolajban, elsősorban félperceseket.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás alkotásai megvásárolhatók itt.

“Két romániai magyar szerző közös kis könyve ez a mostani: két megrögzött igazságkeresőé, aki az összegzés idejére látja be, hogy hangja nemcsak, hogy megfakult, hanem sose volt elég erős ahhoz, hogy a világ igazságtalanságait túlharsogja. Cseke Gábor Hyde Park-látogatójáról, az egyikről, mert ugye, többen vannak, ez a summázó jellemzés: “mikor még szólt ő volt a minden/a lelkes igazság maga/de lassan-lassan belefáradt/így lett a csöndnek bajnoka”.”

“Amikor a jelenlegi kötet ötlete megszületett, ő költői munkásságának talán a csúcsát, a Kóválygások a Hyde Parkban című nagy lélegzetű poémáját adta közlésre, úgy éreztem, azzal igencsak megtisztel. Én pedig annak a kötetnek a műhelynaplóját készítettem el, amelyiket ő szerkesztett és publikált. Útjaink tehát a szövegeinkben is találkozhatnak.

Gergely Tamás

***

CSEKE Gábor: Magamról annyit: 1941. július 29-én születtem Kolozsváron mint magyar állampolgár, és most már minden bizonnyal a XXI. században hunyom le végleg a szemem, román állampolgárként. Újságot szerkesztettem, írok. Jelenleg Csíkszeredában élek (Hargita megye). A két dátum és minőség közötti űrt igyekeztem hasznosan kitölteni. Egyesek szerint sikerült.

Cseke Gábor (1941. július 29-én) író, újságíró, Cseke Vilmos matematikai szakíró fia.

Cseke Gábor középiskolát szülővárosában, a Brassai Sámuel Líceumban végzett, 1957-ben érettségizett, magyar irodalom szakos tanári képesítést a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett 1962-ben. Az egyetem elvégzése után az Ifjúmunkás belső munkatársa, 1968-tól 1979-ig főszerkesztője volt, később az Előre szerkesztőjeként működött. Publicisztikai, kritikai írásokkal hívta fel magára a figyelmet az 1960-as évek első felében.

A Forrás-sorozatban 1967-ben verskötettel jelentkezett (Déli harang), költői érzékenységének újabb, meggyőzőbb bizonyítéka az Elveszett birtokok (1969). Lírai magatartását a tárgyakhoz, a szülőföldhöz, az emberekhez fűződő bensőséges viszony s valami kamaszos hetykeség jellemezte (Távolságok ciklus). Sikerrel próbálkozott az 1950-es években lejáratott “termelési témák” költői megközelítésével (Levelek a brigádból). Karcolatai, elbeszélései (Tornác, 1970) a riporteri ihletést ötvözték a szerző lélekelemző, erkölcsboncolgató hajlamaival.

Ló a pincében címmel lefordította Ovidiu Zotta ifjúsági regényét (1975). A tuskó c. gyermekregénye (1979) versekkel tarkított lírai történet, Érzelmes levelek c. regénye (Kolozsvár 1980) családi vetületben elemezte a nemzeti szenvedélyeket legyűrő szerelmet. 1980-as verskötete, az Ellenállás, az ifjúkori illúziók elvesztésének, a férfiúvá érésnek és a családba menekülésnek komor vallomása. Műfordítói csúcsteljesítménye M. F. Ṣandru válogatott versei (A nagy teremben, 1989).

Kapcsolódó oldalak:

Cseke Gábor alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

• Cseke Gábor versei. MEK
• Cseke Gábor honlapja
• Cseke Gábor alkotásai a Káfé főnic irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, szerkesztő 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 színi mozgalmában; tanári pályára lépve, előbb Tamásváralján, majd Halmiban tanított, 1979-től az Ifjúmunkás művelődési rovatának és irodalmi mellékletének szerkesztője volt.
1987-ben elhagyta Romániát és Svédországban telepedett le. A Ceaușescu-diktatúra bukása után felvette a kapcsolatot szülőföldjével, újra bekapcsolódott az erdélyi irodalmi és művészeti életbe. Újra publikál romániai magyar nyelvű lapokban (Brassói Lapok, Látó, Szabadság, Romániai Magyar Szó stb.). A stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület (EMKES) munkáját is figyelemmel kíséri, ezen egyesület elsősorban az erdélyi és az Erdélyből elszármazott képzőművészek kiállításait támogatja. Részt vállalt az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm című kötetet megírásában Tar Károllyal (Lund), s Takács Gáborral (Kolozsvár), s a másik Takács Gáborral (Szentendre).

Gergely Tamás első írása az Utunkban jelent meg (1978), itt s a Korunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain szerepelt, közben az Igazság és Szatmári Hírlap azóta megszűnt ifjúsági oldalain (Fellegvár, Jelen) közölt. Mívesen szerkesztett és logikailag megfejthető groteszk novelláiban a beat-nemzedék elidegenedettségét és csalódottságát fejezi ki, ötletessége mögött mély emberséggel s a dolgok művészi érzékelésével.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás írásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

Gergely Tamás rovata a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

Gergely Tamás lendületes, tudósító naplója (Az én Koreám) mindent felkavar bennem. Most jelent meg az Üveghegy Kiadó gondozásában. Ez a szerző ötödik könyve, értesülünk a honlapról, magam eddig még csak a Fifi, egy illatcsepp történetét ismerem, más írásaiból interneten szemelgettem ezidáig.
Gergely Tamás honfitársam, aki Ceausescu diktatúrája alól-elől menekült egészen Svédországig. Innen is érzékenysége mindennemű atrocitás iránt. Nagyon sok mindent kellene írnom a könyvről, annyira provokáló, a szó legjobb értelmében. Nem fogok mindenre kitérni, amit elindított bennem. Egyelőre.

Először is öröm látni, hogy nem közömbös, hát lehet közönyös maradni, mikor a bőrödön, a zsigereidben érzed mindazt a szörnyűséget, amit ember el tud követni? Bennem már az is felmerült, a könyvében olvasottakról, hogy nem vagyunk jók semmire, emberként. Nem jön ki belőlünk, csak úgy magától semmi jó. De nem vonhatunk vállat miatta, már csak azért sem, mert a mi vállunkról van szó. Ránk telepedett, a nyakunkba ült, minket hasít, nem marad belőlünk semmi. Kutyáknak vetett konc. Észak Koreában a csecsemőket vetik eléjük.

Azon csodálkozom, hogy nem fél az író. Megír minden szörnyűséget, ami tudomására jut, amit gondol az események kapcsán. Azt veszem észre, visszalopakodik belém a Ceausescu rendszer alatt érzett félelem. Senkiben nem lehet megbízni. De már nem is igényli az ember. Az én Koreámból megtudom, a gyermek teljes öntudattal árulja be szülőjét, végzi ki a rokonait, anyját, öccsét – parancsra, s még úgy gondolja, jót is cselekedett. Nem érez semmi megbánást, fájdalmat. Azzá lett, amivé nevelték. Gyilkos gép. Nem is találkozott valódi emberi érzéssel soha. Nem tudja, mi az. (Bibliai jövendölések buknak fel a fejemben.) Többször gondolom olvasása közben, hogy a szerző szörnyen naiv. Egy teljesen reménytelen világban él, mégis reménykedik, megírja ezt a könyvet, hangot ad emberiességi elvárásainak, olyanok irányában, akik az emberségességet hírből sem ismerik. Ő maga is elutasít minden vallásos hitet. Még, mert úgy látja, semmi ereje nincs; a kereszténységet is. Én őérte aggódom a leginkább.

Ceausecu Romániájával, a mi időnk uralkodóival, minisztereivel, népeivel, kicsit más volt a helyzet. Más? Egy helyről származunk. Ugyanabból a diktatúrából menekültünk. Gergely összehasonlítja a kettőt, tapasztalatai, saját átélt borzalmai sokkal fogékonyabbá, élesebb fülűvé teszi másoknál. A párhuzam Ceausescu diktatúrája felé billenti a mérleget. Könnyebb volt Észak-Koreához képest. A román diktátor nem volt elég tanulékony, pedig járt azon a vidéken. De nem a választásról van szó.

Ami meglepetés nekem, hogy az írót, azon túl, hogy érzékeli, felfogja a veszélyt, nem hagyja közömbösen, fáj neki a világ, az érintettek vaksága, süketsége, közönye. Mint akik alusznak, vagy félájultan dőlnek fekhelyükre, étkezés után. Fel akarja rázni őket. Minket. Naplóbejegyzéseiben kihegyezetten éles figyelme folyamatosan követi az Észak-Korea, Dél-Korea, Japán, Amerika, Kína, Oroszország tengelyt, amire gyakorlatilag felfűződik az egész világ. A sorsunkról van szó. Az atomháború kirobbanásáról, az életünkről. Bizonyára nem csak 2010-től kezdett odafigyelni, de innentől vág ki egy szeletet feljegyzéseiből, máig. Nem is lehet – nekem nem sikerült – egy ültömben végigolvasni, annyi borzalommal ismertet meg. Pedig edzett vagyok, mégis, dermedten, kihűlő szívvel olvasom, mintha egy másik égitestről tudósítana. Nem hiszem, hogy bárki közönyös maradhat, ha elolvassa. Az ember ember mivolta kérdőjeleződik meg.

Az író otthonról tévéből, internetről, sajtóból figyel, és tudósít az eseményekről. De hiszen mások is figyelnek! – mondhatnánk, mire ez a nagy felhajtás? Mert fül kell hozzá, szem, hogy észrevedd, meghalld, felfogd, mi történik a fejed fölött, melletted, veled – a világban. Vagy csak elvagy, mint egy zombi. Az a gyanúm, a sok hírsaláta, bulvárcsemege, sztársztori, botránycsomag mind azért van, hogy ne vedd észre, ne tűnjön fel, mi zajlik tulajdonképpen. Nem, mintha tehetnél bármit is. Vagy mégis? Gergely Tamásban megszólalnak a kérdőjelek, a felháborodás felkiáltójelei, de maga sem veszi észre, amit hiányol, az éppen egy keresztényi, istenteremtményi hozzáállás, elvárás. Nem hiába vagyunk itt, a fene vinné el! – kiáltaná az olvasó, de nem teszi, mert teletömi torkát az a tömény szörnyűség, amiről olvas. Nem láthat teljesen tisztán a szerző, hogyan is láthatna, melyikünk is láthatna. De a veszélyérzékelése tűpontos.

Vannak emberek, akik világosabban látják az összefüggéseket, mint a tömeg, de nincsenek abban a helyzetben, hogy szavaiknak hatalmi érvényt szerezzenek. De nagyobb hatósugaruk lehet. Ez mindig így volt, ha csak azokra az elfeledett, szürke eminenciásokra gondolok, akik felhívták a figyelmet a veszélyre, akik kikönyörögték, utánajártak, megírták, közhírré tették. Emil Zola J’Accuse (Vádolom) című nyílt levele a francia köztársasági elnökhöz, jut eszembe. Annak hangvétele, annak bátorsága, Dreyfus ártatlansága védelmében. Hatása akkora volt, hogy egész Franciaországot megosztotta. Kiállása az ártatlanul elítélt zsidó tiszt mellett a mai napig etalon a mindenkori értelmiség számára.

Ezt érzem Az én Koreámat megíró Gergely Tamás tollában is. Ezt a világot, minket féltő indulatot. Mert az ő Koreája az én félelmem, és a te félelmed, aki még kezedbe veheted a könyvet, és békében elolvashatod. Legalább tudd, miért, mitől mehet tönkre, merre halad a világ. Amiben te is, családostól, hivatásoddal, javaiddal, fáradozásaiddal, barátaiddal benne élsz.

Biztonságra, békére áhítozik a fél világ. A másik fele, pedig ennek ellenkezőjére. Tudom, hogy nincs béke az olajfák alatt, és csak az adott időben lesz majd – de ezt nem hiszi sem a szerző, sem a fél világ. Egymásnak feszülnek a különböző álláspontok. Valamelyik oldalon ki kell kötni. Ez a könyv ebben is segít.

Nem mindenben vélekedek azonosan az íróval, nem is tudok, látószögemet meghatározza helyzetem, állapotom, országom, amiben élek – még érdekeim is. De ez a könyv épp erre jó. Hogy meglássuk, mi is a mi érdekünk igazán. Minden negatív felhang, önző szájíz nélkül. Ha kétszeri nekifutásra is, de el kell olvasni. Hogy ellentmondhass, ha úgy látod. És azt kívánom, bár neked lenne igazad. Lenne bár egy rettenetes, rossz álom az egész, ne valóság. Ennél felrázóbb, megrázóbb tudósítást, a világpolitika meghatározó tengelyeiről nem olvastam mostanában. Felszedi a szálakat, amik behálóznak. Minket, európaiakat érint. Kelet és Nyugat közepén. Pedig ott van a keleti kontinens legszélén, Ázsiában.

Állásfoglalásra kényszerít. Mi a célom? A könyvet népszerűsíteni? Csupa híradás, amit megtudhatnánk tévéből, sajtóból – ha odafigyelnénk. Gergely Tamás megosztja velünk, azt, amit tud. Töményen, egy tömbben, lényegre fókuszáltan. Könyvével tulajdonképpen beáll a tudósítók közé. Politikai állásfoglalásra késztet. Vagy csak emberséges álláspontvállalásra. Át kell gondolnod, meg kell vizsgálnod önmagadat is. Ki vagy te, aki olvasod? És ha megtudtad, tudod, mit kell cselekedned?
Akik ilyen pontosan látnak, tovább is láthatnának. Gergely Tamás csak a veszélyt érzékeli, közli velünk, megoldást nem tud. Csak a lélegzetállító katasztrófa háborítja fel. Saját tapasztalataival figyelmeztet. Forradalomban reménykedik. Hogy az emberek fellázadnak, és megszüntetik az elnyomást.

Mikor Erdély bajban volt az első, második világháborúban, hasztalan reménykedett külső, mondjuk amerikai segítségben. Most is így van. A nemzetközi megoldások félrecsúsznak, ha lett is volna jó szándék bennük, kicsorbulnak ilyen-olyan szűkebb, közelibb érdekek mentén. A forradalmak mindig vérengzésbe torkollnak. A szűklátókörűség ma is virágzik. Akik meg látnak, azok már nem vízszintesen, hanem függőlegesen reménykednek.

2018-02-19

Megjelent Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

Gergely Tamás: AZ ÉN KOREÁM című regénye megrendelhető többek között az Üveghegy Kiadó oldalán
Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, szerkesztő 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 színi mozgalmában; tanári pályára lépve, előbb Tamásváralján, majd Halmiban tanított, 1979-től az Ifjúmunkás művelődési rovatának és irodalmi mellékletének szerkesztője volt.
1987-ben elhagyta Romániát és Svédországban telepedett le. A Ceaușescu-diktatúra bukása után felvette a kapcsolatot szülőföldjével, újra bekapcsolódott az erdélyi irodalmi és művészeti életbe. Újra publikál romániai magyar nyelvű lapokban (Brassói Lapok, Látó, Szabadság, Romániai Magyar Szó stb.). A stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület (EMKES) munkáját is figyelemmel kíséri, ezen egyesület elsősorban az erdélyi és az Erdélyből elszármazott képzőművészek kiállításait támogatja. Részt vállalt az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm című kötetet megírásában Tar Károllyal (Lund), s Takács Gáborral (Kolozsvár), s a másik Takács Gáborral (Szentendre).

Gergely Tamás első írása az Utunkban jelent meg (1978), itt s a Korunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain szerepelt, közben az Igazság és Szatmári Hírlap azóta megszűnt ifjúsági oldalain (Fellegvár, Jelen) közölt. Mívesen szerkesztett és logikailag megfejthető groteszk novelláiban a beat-nemzedék elidegenedettségét és csalódottságát fejezi ki, ötletessége mögött mély emberséggel s a dolgok művészi érzékelésével.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás írásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

***

Nászta Katalin színművész, költő, író – Kolozsváron született 1950-ben.

Marosvásárhelyen végezte a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát. Sepsiszentgyörgyön játszott 1989-ig, amikor áttelepültek családjával Zalaegerszegre. Itt két évig a Hevesi Sándor Színház művésznője volt, majd szabadúszó lett. Később felhagyott eredeti foglalkozásával. Két fia van, férjével már nyugdíjasként Lakhegyen élnek.

Az írás gyermekkorától kíséri, első versei közlését a Korunk szerkesztőjének, Kántor Lajosnak köszönheti. Színészekkel készített interjúkötete kiadás előtt áll.

Két könyve jelent meg, a Vajúdás, 2015-ben az Omniscriptum kiadónál, és a Te tudsz engem, Uram az Underground kiadónál. A MEK-en idén 2017-ben jelent meg a Cseke Gábor szerkesztette Ének az élőknek című legújabb verseskötete.

Állandó szerzője a káfé-főnix, Lenolaj, Litera-Túra, Hetedhéthatár, A Hetedik  internetes irodalmi portáloknak. A közelmúltban az Art’húr GONDOLA rovatszerkesztője feladatát is ellátja.

Műveiben a világ, az ember, az élet, a teremtés értelme foglalkoztatja.

Nászta Katalin alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Nászta Katalin alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

Júniusban jelent meg Fifi című könyvem az Üveghegy Kiadónál. Hogy mire gondoltam írásakor, tisztázom azt is azonnal, előbb hadd mondjam el, mire gondolok most. Arra, hogy “végre!” Mert a meseregény megjelenésének története van:

A Fifit körülbelül huszonöt éve írtam, s a kolozsvári gyereklap, a Napsugár közölte folytatásokban. Majd monológot készítettem belőle, előbb tehát mese volt gyerekeknek, de a monológ felnőtteknek íródott. Vörös Fifi címmel a Látó közölte, a marosvásárhelyi irodalmi lap, s ha igaz, amit a szerkesztője üzent, akkor a korrektoruk azt mondta, hogy addig ez volt a náluk a legszebb szöveg…

Na jó. A Fifi pályázatot is nyert, azaz a zsűri különdíját kapta meg a budapesti Korona Pódium pályázatán. A zsűriben helyet foglaló Csete Katalin nézte ki magának, hogy eljátssza. És el is játszotta a budai Korona-színpadon, majd egy svédországi turnén három városban (Stockholm, Södertälje, Uppsala). Södertäljében történt, hogy a szünetben odajön hozzám egy néző, s azt kérdi: hogyan lehet egy illatcseppecskéről (mert Fifi a vörös áfonyának az illata) egész estét betöltő színdarabot írni?

Próbálkoztunk Damó Istvánnal, akit még Bukarestből ismertem, s akit az illusztrálásra kértem fel, hogy megjelentessük könyv formájában, sőt egy magyar-svéd Fifi gondolata is felmerült (svédül Gogo lett volna a címe), de a helyzet nem úgy hozta, úgyhogy most, húsz évre rá az Üveghegynél jelenik meg a Fifi Damó újabb sorozatával (“Azóta fejlődtem.”) Kérésem teljesült, az illusztrációk aláhúzzák azt, hogy a mese 9-től 99-évesekig olvasható, vagyis felnőtteknek is szánt.

Ez így van: az első meseregényem, a Szépvölgyi mesék, még a hagyományos: a történetből lehet levonni esetleg következtetéseket, tanulságot. Ebben viszont minden lebeg: a Szakadék esetleg nem is a valóságban rémiszt, hanem a gondolatainkban, Szitakötő szitája sem biztos, hogy az, amit a tó partján kötnek, hiszen szóból kötögetik. Ezért akartam két évtizeddel az első megjelenés után is kiadni – nemcsak, mert a konkrét-átvitt jelentések játékát szeretem, hanem mert úgy érzem, hogy az üzenete ma is érvényes.

S hogy mire gondoltam…, hát az elmúlásra. Fifi, ugye, kiosztja magát, lejár a feladata. Szüleim nem sokkal azután haltak meg, én előre elsirattam őket.

Szitakötő szitája
 (Fifi, részlet)

Minden cseppecskének van, legalábbis az indulásnál, egy szitakötője. Az enyém – mint korábban mondottam – a Tó fölött székelt, a Szakadéktól mindössze egyetlen lépésre, és… egész áldott nap a szitáját kötötte. Alighogy megpillantott, pászítgatni kezdte a szavakat, amelyekkel befoghat, gondolatokat, amelyek, mint kiderült, rám nem találtak. Puttonyom látta meg elsőnek, ízelt ujjaival azt még befűzte volna. Színem is volt, ugye, vörös, illatom, az Áfonyáé, de hogy a Szakadéktól nem félek…
Olyan szánalmasan nézett ki, hogy megsajnáltam, és hozzászóltam:
– Miért félelmetes a Szakadék?
Ezt válaszolta:
– Hiszen nem látni a végét. Sőt, még az elejét se.
Ahogy kimondta, megnyugodott, mint aki szilárd parton áll. Én viszont tovább firtattam:
– Minden félelmetes, aminek nem látni a végét, sőt, még az elejét se? Kérdésem olyan volt számára, mint a bizonytalanság hűvös szele, úgyhogy Jóságába – mint egy kötélbe – kapaszkodva óvott engem:
– Igen, lányom.

***

Gergely Tamás: Vörös Fifi

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás írásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

***

Mire gondolt az író? rovatban megjelent alkotások

]]> http://lenolaj.hu/2017/09/30/gergely-tamas-a-fifi/feed/ 2 http://lenolaj.hu/2017/07/04/veghelyi-balazs-zene-nelkul-reszlet/ http://lenolaj.hu/2017/07/04/veghelyi-balazs-zene-nelkul-reszlet/#respond Tue, 04 Jul 2017 08:08:54 +0000 http://lenolaj.hu/?p=18595 Baranyi Ferenc előszavából:

Véghelyi Balázs Zene nélkül című könyve tudományos igénnyel íródott, ugyanakkor „eteti magát”, akárcsak egy izgalmas regény. Ha elkezdte az ember, nehéz abbahagyni, másnapra tenni el a folytatást. Véghelyi Balázs nem csupán kiváló költő és figyelemre méltó muzsikus, hanem tudós elme is. És „el tudja adni” a tudományát. Ritka adottság. Még azok közül is keveseknek a sajátja, akik egyetemi katedráról palléroznak emberfőket naponta.

A könyv alcíme: Fejezetek a magyar dalszövegírás történetéből. Ezzel mindjárt az elején világossá teszi a szerző, hogy nem részletes áttekintését nyújtja a magyar daltípusoknak az ősi pentaton népdaloktól a rock-musicalek songjaiig, hanem egy-egy érdekesebb korszakra fókuszál, amelyeknek a daltermése bizonyos tekintetben a kor lenyomata is. Goethe mondta: „Ha az emberekről akarsz megtudni valamit – könyvtárnyi tudományos szakmunka áttanulmányozása helyett –, néha messzebbre jutsz, ha figyelsz, milyen dalokkal szórakoznak.”

Trubadúrok márpedig vannak

 A trubadúrok kora a középkorral elmúlt, de utódaik a huszadik században is velünk voltak, és az új évezredbe is elkísértek. Zenét szereztek, szöveget írtak és énekeltek – mindarról, amiről elődeik is: szerelemről, politikáról, a mindennapok örömeiről, kudarcairól.

Ilyen huszadik századi trubadúrnak tekinthetjük az amerikai zenészt és rock-költőt, Bob Dylant, aki gitárral a kezében, szájharmonikával a nyakában megénekelte a háborúk rettenetét, az emberek szociális kiszolgáltatottságát és a hatalom cinizmusát mindezekkel szemben. Utóbbit jól példázza a With the God on our Side (Az Isten velünk). A dal végigszáguld az amerikai történelem háborúin, míg elérkezik a jelenkorhoz. Ez a szakasz – Barna Imre fordításában – így hangzik:

„Van jó fegyverünk
Mely halomra öl
Ha rákényszerülnénk
Hát tüzelni köll
Megnyomunk egy gombot
És nem kérdezünk
A föld felrobbanhat
Ha az Isten velünk”

A démoni világ sötétségével azonban örök időktől szemben áll a szellem és a szerelem hatalma.

Bob Dylan zenéje és költői erejű dalszövegei az amerikai társadalom és egy széles generáció maradandó dokumentumai. Hatásuk magyar zenészek munkáiban is kimutatható.

Bob Dylanéhez hasonló volt Oroszországban Vlagyimir Szemjonovics Viszockij szerepe. Gitárral kísért dalai az orosz sanzon-hagyományok mellett a városi folklórból, a kocsmák, kaszárnyák, börtönök vagy a bolondok háza légköréből is merítkeztek. A világhírű rendező, Jurij Petrovics Ljubimov jóvoltából lett a Taganka Színház énekes-színész sztárja. Olyan keleti ikonná nőtte ki magát, aki dalok sorában írta meg az orosz élet enciklopédiáját. Konok, öntörvényű művész volt. Ennek illusztrálására elég, ha csak Holdas húrok című, Cseh Károly magyarította 1962-es dalából idézünk:

„Felzeng gitárom – hasadozzatok, falak!
A gonosz fortunától szabadságunk oda!
Metsszétek fel erem, metsszétek át torkomat:
Csak holdas húrjaimat nem engedem soha!”

 A huszadik századi Magyarországon is születtek olyan trubadúrok, akik egy szál gitárral a magyar életviszonyokat, az itt élő emberek gondolatait, érzéseit, vágyait varázsolták zenévé. Közülük a legeredetibb és leghatásosabb Cseh Tamás volt.

Egy olyan nemzedék hangadójaként lépett színre, amelyiknek gyermek- és ifjúkorát a történelem határozta meg, miközben ők úgy érezték, mintha a történelmen kívül élnének, abba beleszólásuk nincs és nem is lehet soha. Mint az időjárás frontjai, úgy vonultak el fölöttük a különböző korszakok. Gyerekkoruk egy részét pincében töltötték rettegő szüleikkel és szomszédjaikkal, amíg a felnőttek odakint „háborút játszottak”. Az iskolában olyan ideológiai nevelést kaptak, amely ellentétben állt az otthon hallottakkal és – főleg – a mindennapokban tapasztaltakkal. Jókedvről és bőségről zengtek a kórusok, eközben az országot félelem és szegénység uralta. A politika még a gyerekeket is igyekezett megosztani: 1945 előtt zsidó és keresztény, később munkás-, paraszt-, polgár-, kulák-, arisztokrata- és sztahanovistagyerekekre… Jelszavak röpködtek a levegőben, a valóság pedig mintha elutazott volna. Nemcsak a hivatalos érintkezések közegéből, hanem a társadalom közös (és gyakran az egyének) tudatából is. A Valóság nagybátyám című Cseh Tamás–Bereményi Géza-dal is erről szól:

„Elutazott tőlünk családunk egyik tagja,
akit oly hőn
szerettünk, egy Valóság nevű nagybátyám.
Sajnos már nincs velünk,
levelet ír csak nekünk.”

 A Cseh Tamás-dalok ennek a nagybácsinak erednek nyomába. Őt hívják vissza Magyarországra, hogy egy önmagát kereső nemzedék szembesülhessen vele. Cseh Tamás helyzetjelentéseknek nevezte dalait, s valóban: bennük van a hatvanas–hetvenes évek fiataljainak élethelyzete, a kopott albérletek és a füstös kocsmák légköre, a nagy szerelmek és az alkalmi kalandok (a lányok mint „fehér babák” élnek az emlékek között), a korszak jellegzetes figurái, a történelem zsákutcájából kilépni akaró szándék és a cselekvés lehetetlenségének bénító ellentmondása… Nem a lázadás dalai ezek, hanem csöndes, néhol ironikus számvetések múlttal, jelennel és a jövő délibábjával. Beat, punk, rock and roll, diszkózene, underground – divathullámok jöttek és mentek, de Cseh Tamás és Bereményi Géza fölötte állt mindezeknek, önálló stílust teremtettek. Kisebb-nagyobb változásokra nem figyelve, az 1977-es Levél nővéremnek című első lemeztől Cseh Tamás 2009-es haláláig következetesen járták azt az utat, amelyre találkozásuk után ráléptek. Néha társakra is találtak, így például a Levél nővéremnek dalait Másik János jegyzi társszerzőként. Ez a lemez „a magyar popkultúra legfontosabb generációs kifestőkönyve és egyben egyik kulcslemeze is, mely Fejes Rozsdatemetője, Hajnóczy novellái, Petri néhány kézen-közön terjedő verse mellett a régi rendszerben maga volt az életjel. Hogy itt vagyunk a

lecsószagú konyhákban, a leválasztott lakásokban, melyekben méltatlankodva meg-megnyikordultak a császári sast formázó rézcsillárok, melyekben befőttek lapultak és egy írógép” – írja Poós Zoltán, érzékletesen felvillantva a dalok hétköznapi képekből társadalmi tablóvá kibomló jellegzetességét.

Honnan is indult ez a maga nemében páratlan szerzőpáros?

Bereményi Géza 1946-ban született, még csecsemő volt, amikor szülei elváltak. Hatéves koráig nagyszülei, a Teleki téri zöldségesek nevelték. (Ez az életrajzi tény írói és filmrendezői pályáját egyaránt meghatározta. Eldorádó című filmjének szintén a Teleki téri piac adja dísztelen díszletét.) Fiatalkori kicsapongásai után elvégezte az ELTE BTK magyar–olasz szakát. 1970-ben jelent meg első novelláskötete: A svéd király. Regények, drámák, filmek sora követte. Munkásságának szerves részét alkotják dalszövegei, mi több: Kossuth-díját is ezekért kapta, Cseh Tamással megosztva 2001-ben. Szövegeinek – ritka ebben a műfajban – összetéveszthetetlen stílusa van. Cseh Tamás állandó szerzőtársa, de Udvaros Dorottyának, Básti Julinak és Cserhalmi Györgynek, Gerendás Péternek és a 30Y zenekarnak is írt dalszövegeket.

Cseh Tamás három évvel idősebb nála: 1943-ban született. Falusi főjegyzőcsalád fia. Az 1945 után rangját vesztett család igyekezett elzárni a parasztgyerekektől, de ő rendszeresen áthágta a tilalmat. Ami a többi gyereknek természetes játék volt, neki vakmerő lázadás, romantikus kaland. Ahogy egész élete is. Képzőművésznek készült, évekig rajztanárként dolgozott, közben barátinak énekelt, gitározott. 1964-ben Bakonybélben indiántábort szervezett. Évtizedes hagyomány lett belőle. Csengey Dénes szavával, olyan szabadságszínház volt ez, ahol a résztvevők kiszabadultak a valóság béklyóiból, az álvalóság légüres teréből, és saját törvényeket alkothattak maguknak. Minden úgy volt, ahogy lennie kellett: a fiatalok sátrakban laktak, indiánruhát viseltek, fejükön tollas fejdísz, oldalukon fegyver. Azt ették, amit elejtettek, ünnepeik, szertartásaik voltak – és harcoltak is egymás ellen. Cseh Tamás (törzsi nevén: Füst a szemében) három és fél évtizedes pályafutása alatt bejárta az országot, és szabadságszínházzá változtatta a fülledt levegőjű művelődési házakat is.

Útjaik 1970-ben találkoztak. Eleinte csak maguknak és barátaiknak írták, de hamar megszületett több műsorra elegendő dal. A barátok közbenjárásának köszönhető, hogy egyik szerzeményük elhangozhatott a televízióban és Jancsó Miklós Még kér a nép című filmjében is. Ennek forgatásán jelen volt Gyurkó László, a Huszonötödik Színház igazgatója, aki önálló műsort ajánlott a zeneszerző-énekesnek. Így született meg az első, Dal nélkül című összeállítás.

Cseh Tamás estjeit nem véletlenül nevezem műsornak – koncert helyett. Jóval többek voltak ezek az alkalmak a dalok eléneklésénél. Cseh Tamás ugyanis egyszemélyes színházat teremtett, ahol az összekötő szövegeknek nem kevésbé fontos szerep jutott, mint maguknak a daloknak. És a dalok előadásmódja is más volt, mint amit a hagyományos koncerteken megszokhattunk. Csengey Dénes így írt erről: „Egy szempillantás alatt mindent képes elhitetni, ahogy mondani szokás, »eladni«, de aztán egy szempillantás alatt faképnél hagyja a »vevőt«, mire az megdöbben, ő már nevet, ezzel is szempillantás alatt megnyerve hallgatóját, átkokkal kergeti szét az övét követő nevetést, aztán egy grimaszos mosollyal összekacsint az immár teljesen tanácstalan közönséggel, lám, milyen furcsák a dolgok, s benne persze magunk is. (…) Hangulatok és indulatok hullámain táncol, vicsor és vigyorgás között vibrál ez a stílus, és közben elhiteti (innen a végső, tiszta, kamaszos derű), hogy sorsaink zavaros tengere – hajózható.” Csengey később egy lemez (Mélyrepülés, 1988) erejéig szövegírója is lett Cseh Tamásnak.

A Cseh Tamás-dalokban egyértelműen a szövegre esik a hangsúly, a hangok alárendelődnek a szavaknak. Egyszerű, puritán dallamok ezek, nem igényelnek különösebb ének- és gitártechnikai tudást, de éppen ezért jut különleges szerep az előadónak, akinek meg kell teremtenie azt a színpadi közeget, amelyben a zene kiszabadul a kotta rácsai mögül, és meg tudja szólítani a hallgatóságot. Ha dalai számunkra ismeretlen nyelven születtek volna, a zene nem minden esetben jelentene teljes művészi élményt, ahogy a szövegek is kevesebbek a dallam nélkül. Együtt viszont kerek művé válnak. Együtt, vagyis zene, szöveg és Cseh Tamás szuggesztív előadása.

A dalszövegek ritkán pendítik meg a líra húrjait. Többségük inkább verses formájú novella, drámai monológ vagy dialógus. (Nem véletlen ez, ha Bereményi irodalmi munkásságára gondolunk, amely főleg a prózában és a drámában teljesedett ki.) Mi tette mégis hatásossá őket? Elsősorban az, hogy arról a világról szóltak, amelyben a dalok hallgatói otthon érezték magukat – vagy szerették volna otthon érezni. Saját élményeikre ismerhettek rá, saját arcképük villant elő egy-egy sor tükréből. A siker forrása lehetett a romantika és az irónia, az egyszerű nyelvhasználat és a gondolati mélység szintézise is.

A Cseh Tamás-dalokban az iróniának, mint az emberi hülyeség elleni leghatásosabb fegyvernek, kitüntetett helye van. A 424-esúgy indul, mint egy ötvenes évekbeli osztályharcos gyerekdal:

„Ó, az én apám fűtő,
ó, az én apám fűtő,
süvít a fekete mozdony,
mert az én apám fűti.
Kemény a munkája,
kemény a munkája,
erős az én jó papám.”

Aztán hirtelen berobban két olyan sor, ami az egész dalt és az egész megidézett korszakot átemeli a pátoszból az irónia közegébe:

„kinéz tolatás közben,
előre, sohase hátra”

Lenin szerint a kommunizmus: egy lépés előre, kettő hátra. Elvakult követőinek elfelejtette mondani, hogy aki hátralép (vagy éppen tolat), az ne előre nézzen…

Bereményi Géza megteremtett két figurát, akik két életmodell szimbólumai lettek a hetvenes években. Két különböző sors, két különböző karakter, mégis barátok, mégis összetartoznak. Désiré szegény vasutas család gyermeke, akit kicsaptak a gimnáziumból „az akkoriban divatos táncos helyek látogatása, kozmopolitizmus, rock and rollozás és egyéb kicsapongások miatt” – olvashatjuk a Bereményi tollából származó „életrajzban”. Kallódó figurája a kornak, aki nem képes tenni sorsának jobbra fordulásáért. Vele szemben Antoine pedagóguscsalád fia, elvégezte a jogi egyetemet, és hamar magas beosztásba került. Segíteni próbál Désirének, de a magabiztosság álarca mögött valójában ő is kallódó lélek. Monológjaik és párbeszédeik nemcsak két ember életét, hanem nemzedékük lehetséges útjait is megvilágítják. Ők ketten megtestesítői a hetvenes években kínálkozó két fő alternatívának: Csengey Dénes megfogalmazásában „az önvesztő kívülmaradásnak és az önfeladó beilleszkedésnek”.

Nemcsak a jelent, de a múltat is gyakran dalba hívták a szerzők. A magyar történelem képei (Gróf Széchenyi István pisztolyát porozza; Corvin-köziek), a magyar (Petőfi halála; Ady utolsó fényképe; József Attila) és az egyetemes kultúrtörténet nagy alakjai (F. M. Dosztojevszkij és az ördög; Arthur Rimbaud elutazik; Hemingway) villannak elénk.

Oly korban születtek ezek a dalok, amikor a hiteles történelmi emlékezetet amnéziába próbálta süllyeszteni a hatalom. Ahogy az Internacionálé zengte évtizedekig: „A múltat végképp eltöröljük…” A Désiré és a múlt allegorikusan mutatja be azt, ahogy a fiatalok számára elérhetetlenné, értelmezhetetlenné válik a történelem. Désiré a múltról, főleg a Don-kanyarról szeretné faggatni idős, beteg nagyapját, ezért elé tesz egy magnót, és megkéri őt: meséljen az élményeiről.

„Szerintem az egész olyan, mint egy jelkép,
itt ülünk; te múltként, én jelenként.
Mondj hát a magnóba minden fájó élményt,
mert engem érdekel, hogy veled mi történt.”

 A nagyapa azonban válasz helyett bekapja a mikrofont, így a felvételen mindössze „zubogás, csobogás, s egyéb belső hangok” hallatszódnak.

„E hangok itt a múlt hieroglifái,
a megfejtésükben nem szabad megállni.”

 Így vélekedik Désiré, de tudjuk: a megfejtés elmarad.

A Cseh–Bereményi szerzőpárnak a rendszerváltás utáni időszakról is volt mondanivalója. Ezt mutatja a beszédes című Pénzügyisek is:

„Máma az ügyesek
mind pénzügyesek, nem párttagok,
ma már a pénzügyi
diktatúra kisfia vagyok.
 
Ő mutat új utat, míg zsebedben kutat,
ahogy a zsebtolvajok.”

 Cseh Tamás úgy volt a 20. század magyar trubadúrja, hogy mindvégig ironikusan viszonyult ehhez a szerephez. Valójában a kor határolta el magát a lovagi eszményektől, ahogy a Lovagkor is tanúsítja:

„És elügetnek
harapós lovaink
egy távoli csatatérre,
mi állunk sisaklevéve,
lovagkor vége.
Lovagkor vége!
Lovagkor vége!”

 Ebben a lovagkor végi világban lépett színre az átlagos külsejű és átlagos hangterjedelmű dalnok, aki a magyar sanzon megújítója és nemzedékének hiteles krónikása lett.

Felmerül persze a kérdés: van-e üzenetük ezeknek a daloknak az újabb generációkhoz, vagy csupán társadalom- és kultúrtörténeti dokumentumok maradnak? A választ – ahogy minden életmű esetében – az idő és az utókor adhatja meg, egy azonban biztos: arra ösztönzik a mindenkori fiatalokat Cseh Tamás és Bereményi Géza egzisztencialista vágánsdalai és magyaros trubadúrénekei, hogy minden körülmények között igyekezzenek megérteni a világot, amely körülveszi őket, és meghatározni benne saját helyüket, hogy rajtuk is múljon történelem, ne csak ők múljanak rajta.

***

Részletes információ a könyvről a kiadó honoldalán: https://uveghegykiado.hu/veghelyi-balazs-zene-nelkul/

Kapcsolódó interjú:

Az Üveghegyen innen… * Rövid mail-interjú Véghelyi Balázzsal, az Üveghegy Kiadó szerkesztőjével *

Az Üveghegy Kiadó Facebook oldala

Véghelyi Balázs honlapja

Véghelyi Balázs
költő, író, szerkesztő, zenész

Különböző forrásokból szerzem a hírt, hogy öt könyvvel készültök az Ünnepi Könyvhétre… Az szerintem egy nagy kiadó számára is a becsületére válna, ti meg kis kiadónak nevezitek magatokat, mi hát a helyzet?

Nevezzük vagy sem: kicsik vagyunk. A legkisebb királyfi – tarisznyájában hamuba sült pogácsával, de úton az Üveghegy felé… Mindenesetre sokat dolgozunk. Tavaly még egyáltalán nem vettünk részt a legnagyobb magyarországi könyves rendezvényen, idén már saját pavilonrésszel és több könyvvel is jelen leszünk. Jövőre még többet szeretnénk kiadni.

Ráadásul olyan széles a paletta – verstől a mesén keresztül az esszéig, hogy elámul az ember. Nem is értem igazán: a minőség lenne az egyetlen kritérium, hogy nálatok egy könyv megjelenjen?

Az biztos, hogy a minőség a legfontosabb. Válogatnunk kell a kéziratok közül, és szerencsére már van miből válogatni, mert egyre többen keresnek meg bennünket. Vers, mese, esszé, regény, sőt hangoskönyv is jöhet, ha jó.

A szerzőknél is nagy a változatosság: magyarországi és Magyarországon letelepedett, sőt erdélyi is van közöttük. Meg Erdélyből elszármazott stockholmi is, a Lenolaj szerzőjére, Gergely Tamásra gondolok. Miközben ezek a könyvek Százhalombattán, illetve Magyarországon jelennek meg… 

Érdekes, hogy – bár nincsenek erdélyi gyökereim –, mégis a szerzőink közül többen vagy ott élnek, vagy onnan származtak el, mint az említett Gergely Tamás is, akinek a negyedik könyve fog nálunk megjelenni az idei Könyvhétre. De arra is büszke vagyok, hogy a szlovák születésű osztrák írónőnek, Zdenka Beckernek, miután angoltól hindiig számos nyelvre lefordították a műveit, mi adtuk ki egyik regényét először magyar nyelven. De nemcsak a lakóhelyükben különböznek egymástól a szerzőink, hanem életkorban, irodalmi stílusban és világnézetben is. Az köti leginkább össze őket, hogy szeretem, szeretjük az írásaikat.

Melyik címeket látjuk akkor a Vörösmarty téren? A te könyved a Zene nélkül, ha jól láttam, hat évi munkád fekszik benne. Miért volt fontos számodra, hogy a dalok társadalmi vetületével foglalkozz? Zeneszociológus lennél?

Először akkor a többiekről… Gergely Tamás neve már elhangzott. Fifi címmel egy meseregényét jelentetjük meg Damó István rajzaival. Különleges mese a vörösáfonya illatáról. Szeretném, ha minél több gyerekhez és felnőtthöz eljutna, akárcsak a szerző korábbi könyvei. Tóth Sándor József Attila-díjas írónak 2015-ben jelentettük meg Táj és lélek című könyvét, a Magyar Katolikus Rádióban 2004 óta hallható műsorai alapján. Táj és lélek, ember és természet, kultúra és történelem egységét hirdeti a műsor és a könyv is. Ennek adjuk adjuk ki most a második kötetét. Két verseskötettel is készülünk az Írországban élő Ködmön Csaba Zoltántól, illetve az Erdélyből elszármazott Fazekas Major Gizellától. És végül itt van az én könyvem is. A magyar dalszövegek és a társadalom viszonyát tárgyalja a kezdetektől napjainkig. Arra jutottam, hogy a dalszöveg olyan művészeti és önkifejezési forma, amely a történelem följegyzetlen hétköznapjairól tudósít minket, és tükre a mindenkori fiatalok világképének.

Hogy juthat hozzá a a Lenolaj olvasója az Üveghegy könyveihez? Sétáljon ki a Vörösmarty térre? De hogyha, mondjuk, Kecskeméten él…

Aki június 8-a 12-e között kisétál a Vörösmarty térre, megtalál minket. Szervezünk dedikálásokat is. De Kecskeméten is bárki megtalálhatja a könyveinket, ha körbenéz a könyvesboltokban. (Én már láttam Üveghegy-könyveket Kecskeméten, sőt volt is ott könyvbemutatónk.) Az interneten keresztül pedig az is hozzájuthat, aki külföldön vagy a határon túl él.

Kérdezett: Szuhay-Havas Marianna, a Lenolaj szerkesztője

Kapcsolódó oldal:

Az Üveghegy Kiadó honlapja

Az Üveghegy Kiadó Facebook oldala

Fifi vagyok, a Vörös Áfonya illata, akit Áfonya anyó könnyezett a világra hajnalban, amikor a levegő a legfrissebb, s amikor a Darazsak, Méhek meg egyéb virágpornyalók alighogy ébredeznek.
Nevem a Csértől kaptam, akinek tollai közé bemenekültem első nap. Egészen pontosan nem is menekültem, hanem ő, vagyis Csér elállta az utam. Ám az érkezésem körüli bonyodalom nem vele, hanem Katicabogárral kezdődött. Aki meglátván engem elkiáltotta magát:
-Fordulj vissza, Cseppecske!
Attól tartott, hogy beleszállok a Szakadékban, a számára félelmetesbe. Beleszállok vagyis beleveszek. Gránitszikla Szitával vagyis Szitakötővel kontrázott neki, csakhogy megmentsenek. Hogy maguknak megtartsanak. A grániton tollászkodott Csér, elég volt neki pálcikalábain kettőt mozdítani, hogy elállja az utam.
”Mi történik, ha akkor Csér…?”
Elállta az utam, én meg belefúrtam magam puha pihéi közé, s azon nyomban elaludtam. Másnap hajnalán pihenten előbújva Csér kérdéseivel találtam szemben magam: Hogy hívnak? Honnan jövök? Miről ismer meg?
Hetykén válaszoltam, hogy senki sem hív, nem is hívott, sőt: tovább is szállok, amennyiben hagynak. Akkor megszagolt. Emlékeztettem őt egy bokorra, mely fölött ő Naponta elszállt.
„Vörös Áfonya illata”, gondolta. De mire kimondta volna a Tó párjával együtt engem is felszippantott. S mivel az illatcseppecske, aki én magam voltam, megbirizgálta belülről az orrát, prüsszentett egyet. Éppen akkor, amikor a nevem hozta volna a tátott szájú hallgatóság – vagyis Katica, Szita, Gránit – tudomására. Így lett az”Áfonya illata” helyett „Á fi fi fi” vagyis „Fifi” a nevem.

***

(Szitakötő szitája)

Minden cseppecskének van, legalábbis az indulásnál, egy szitakötője. Az enyém – mint korábban mondottam – a Tó fölött székelt, a Szakadéktól mindössze egyetlen lépésre, és… egész áldott nap a szitáját kötötte. Alighogy megpillantott, pászítgatni kezdte a szavakat, amelyekkel befoghat, gondolatokat, amelyek, mint kiderült, rám nem találtak. Puttonyom látta meg elsőnek, ízelt ujjaival azt még befűzte volna. Színem is volt, ugye, vörös, illatom, az Áfonyáé, de hogy a Szakadéktól nem félek…
Olyan szánalmasnak nézett ki, hogy megsajnáltam és hozzászóltam:
-Miért félelmetes a Szakadék?
Ezt válaszolta:
-Hiszen nem látni a végét. Sőt, még az elejét se.
Ahogy kimondta, megnyugodott, mint aki szilárd parton áll. Én viszont tovább firtattam:
-Minden félelmetes, aminek nem látni a végét, sőt, még az elejét se?
Kérdésem olyan volt számára, mint a bizonytalanság hűvös szele, úgyhogy Jóságába int egy kötélbe kapaszkodva óvott engem:
-Igen, lányom.

***

(A láthatatlan Fifi)

-Hát akkor ide figyelj, rikkantottam el magam. Azzal bucskáztam kettőt, vagyis megfordultam a tengelyem körül, mialatt az illatozást megszüntettem. Márpedig én olyan vagyok, hogy ha nem illatozom, nem is látszom. Szitakötőnek az volt az érzése, hogy a Szellő szólal meg, amikor szavaim hozzá intéztem:
-Látsz engem?
-Dehogyis látlak!, sopánkodott.
-Félelmetes vagyok?, kérdeztem ekkor.
Nem, nem voltam félelmetes. –Na látod, Szita, mondtam neki, mégsem félelmetes valaki, amiért nem látni se az elejét, se a végét.

***

A meseregény ma (2017. június 8., csütörtök) jelent meg az Üveghegy Kiadónál Damó István illusztrációival. A könyv megvásárolható a Librinél és a Líránál. Damó István június 11-én 11 és 12 óra között dedikál a Vörösmarty téren, 103-as standnál.)