Gergely Tamás: Fény, fényes – Mälar-parti séták 26.

Január második felében ért utol bennünket a tél. Itt, a Mälar-parton. Mínusz-fokok vannak, fel – vagy le? – kilenc-tízig, éjszaka még több, úgyhogy a teraszunkról be kellett menekíteni a zöldségeket. Minden megsínylette a hideget, bár beüvegezett a terasz, csak a babér meg a Tyresöből hozott vadfoghagymahajtás zöld, bírja a hideget. Ja, a hunyorról ne feledkezzem meg!…
Cserében viszont süt a nap, és napfényes emlékek tolulnak szemem elé. Például az, hogyan húzott apám szánkán a Hermányi úton egy vasárnap délelőtt Brassóban. Én: öt-hat éves gyerek…
Akkor még nem épült ki ott új városnegyed, a traktorgyár sportpályáján túl semmilyen épület nem díszelgett. Hogy ott szánkázni lehetett, az a közeli szász – egykor szász – falunak volt köszönhető, arra tartó teherautók letaposták a frissen hullott havat.
Az agyról, az emlékekről ment egy sorozat a svéd közszolgálati tévében, amelyikben azt állították, hogy az agy kiszínezheti az emléket, megmásíthatja. Én ezt hiszem is, meg nem is. Mindenesetre látom – színezés nélkül – a szánkát, a szánka vasát, színét, látom apám, a sínadrágját, bakancsát, még az arcát is, amint felém fordul. Emlékszem az örömömre, hogy abban a szép télben engem szánkán húz.
Vannak még más éles, pontos emlékeim is, amelyek életünket meghatározó eseményekről szólnak. Említett tévésorozat szerint léteznek olyan történések, amelyekre mindenki nemcsak emlékezik, de pontosan tudja, hol, milyen körülmények között érte a hír. Amikor például a svéd miniszterelnököt, Olof Palmét lelőtték, és a román fővárosban (ott éltünk) nyomtam az ágyat egy veseműtét után, s a VEF-rádiónkat nyaggattam, azon jöttek be rövidhullámon a tilosnak nyilvánított hírek, s hát francia riporterek Pálmö, Pálmö, Pálmöztak, annyit értettem meg, hogy lelőtték. Akkor tanultam meg a nevét, számomra addig Svédország Stockholm volt, és Narvik, ahol a vasércet szállították át norvég kikötőbe, tanultuk hetedikben. Meg még a lappok voltak Svédország, akik, ugye, nem svédek, csak az útlevelük az.
A Ceaușescu pár bukására is határozottan emlékszem. Mi akkor már svéd állampolgárokként (ha megsejtettük volna ’89-es kivégzésüket, talán nem menekülünk ’87-ben) Stockholmban voltunk hivatalosak a Törökék egybekelése alkalmából szervezett bulira, amit elvittek a bukaresti események, inkább a tévét néztük, az elkékült szájú román diktátort, ahelyett, hogy az ifjú párt ünnepeltük volna.
Szeptember 11-ét a munkahelyemen, vagyis a nemzetközi könyvtárban éltem meg. Ahogy az emeleti kölcsönzőtől a földszinti irodába tartottam, Gunnar kollégám odaszólít, a pulton belüli számítógéphez, azon láttam, hogyan fúrja át a két repülő a Világkereskedelmi Központ iker-épületét.

Éles, életünket meghatározó képek, történések.

Ahogy most, 2020/21 telén a Mälar-parton lépdelünk, ropog a hó a lábunk alatt. Mintha azt tanultuk volna, hogy mínusz hat foknál kezd ropogni. Rég volt, talán nem is emlékszünk a gyerekként tanultakra pontosan… Vagy mégis?

***

Gergely Tamás Mälar-parti séták sorozatában eddig megjelent írások:

Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, szerkesztő 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 színi mozgalmában; tanári pályára lépve, előbb Tamásváralján, majd Halmiban tanított, 1979-től az Ifjúmunkás művelődési rovatának és irodalmi mellékletének szerkesztője volt.
1987-ben elhagyta Romániát és Svédországban telepedett le. A Ceaușescu-diktatúra bukása után felvette a kapcsolatot szülőföldjével, újra bekapcsolódott az erdélyi irodalmi és művészeti életbe. Újra publikál romániai magyar nyelvű lapokban (Brassói Lapok, Látó, Szabadság, Romániai Magyar Szó stb.). A stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület (EMKES) munkáját is figyelemmel kíséri, ezen egyesület elsősorban az erdélyi és az Erdélyből elszármazott képzőművészek kiállításait támogatja. Részt vállalt az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm című kötetet megírásában Tar Károllyal (Lund), s Takács Gáborral (Kolozsvár), s a másik Takács Gáborral (Szentendre).

Gergely Tamás első írása az Utunkban jelent meg (1978), itt s a Korunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain szerepelt, közben az Igazság és Szatmári Hírlap azóta megszűnt ifjúsági oldalain (Fellegvár, Jelen) közölt. Mívesen szerkesztett és logikailag megfejthető groteszk novelláiban a beat-nemzedék elidegenedettségét és csalódottságát fejezi ki, ötletessége mögött mély emberséggel s a dolgok művészi érzékelésével.

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Kötetei
Módosítás (novellák, történetek, Forrás-kötet, 1981).
Latorcza kontinens: a döbbenet egypercesei. Marosvásárhely: Mentor, 1998. 88 p.
Torokcsavar (regény). Illusztráció: Maurits Ferenc. Csíkszereda: Bookart, 2010. 238 p.
Szépvölgyi mesék (meseregény Damó István rajzaival). Százhalombatta : Üveghegy, 2014. 46 p.
Vadmalac és a kitartott magas Cé (félpercesek). Százhalombatta: Üveghegy, 2015. 86 p.
Ki eteti a sirályokat? (anekdoták) Százhalombatta: Üveghegy, 2016. 134. p.
Fifi. Egy illatcsepp története (meseregény Damó István illusztrációival). Százhalombatta: Üveghegy, 2017. 38 p.
Az én Koreám (memoár). Százhalombatta: Üveghegy, 2018. 202 p.
VérHárs (két monológ). Százhalombatta: Üveghegy, 2020