2025-01-11
Bejegyzések tőle:Jyll
B. Tomos Hajnal: PÁROS TÁJ
Valamit megszerzett belőlem
a látvány,
amint tenger a parttal összeér
mint két egymásba simuló
hűs tenyér,
ottmaradt egyszer
ízekre szedett lényegem,
mint tettből a könnytiszta
értelem
s azóta mindent,
mit érintek, tudatlan,
látószög árnyalta kép,
...
EUGENIA S. LEE: Mert mind elmegyünk
Függetlenül attól, hogy elköltöztünk apósomtól, és szert tettünk egy saját autóra is, mivel a papáé már egyáltalán nem szeretett volna működni, leállt a légkondi, eltört benne a sebességváltó rúd, azért a napjaim döntő többsége még mindig a kórházban zajlik, b...
„Az emberben csak alszik a nagy tulajdonság. Veszély meg szeretet váltják ki belőle.”
Idézet Móricz Zsigmond: Rózsa Sándor a lovát ugratja című regényéből
Fellinger Károly: A rafinált szegény ember
Egyszer, nem is olyan régen, élt egy szegény ember. Nyomorult kis viskóban lakott, mellette pedig a dúsgazdag bíró, pazar, csodaszép házban. Hát volt ennek a bírónak két óriási diófája, mindjárt a kerítése mellett. A diófák ágai a szegény ember kertje fölé h...
Maróti Ildikó írása
Szuborbitális űrutazás terve látszik megvalósulni a közeljövőben, olvastam pár napja. Gagarin útját járhatja be a világűrben az, aki hatodmagával vállalja az orbitális költségeket - ötvennyolc milliót forintban számolva, és ezért átélheti a gravitáció nélküli ...
Márkus László: a nő hét illata
gyöngyvirág
kislányként
csacsogásod
csal
szelíd
mosolyt
arcunkra
*
ibolya
tiniként
srácokat
csábítasz
táncba
*
jázmin
nőként
sokakat
viszel
majd
bűnbe
miközben
szíveket
taposol
össze
*
liliom
hű
társként
férjedet
emeled
egyre
fel...
Gergely Tamás: ÖRDÖGÖK
Vadmalac komájának úgy tűnt, hogy az egyik táncosnak a lába nem emberi, hanem szőrös, és patája van.
Ahogy forogtak fent, zsolozsmáztak vagy mi, a koma lentről bámulta őket. A ”príma” imádság volt, már pirkadt, azért vette észre.
Szólt a komájának, s hát leg...
Elhunyt T. Ágoston László író, novellista, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kutatója
Szomorúan tudatjuk, hogy állandó szerzőnk, T. Ágoston László író, novellista, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kutatója hosszan tartó betegség után 2017. július 13-án elhunyt.
Írói nevében a T-betű szülőhelyére és sok írásának ihletőjére, a Bács-Ki...
T. Ágoston László: A szikla szélén
Az öregember egy kiugró sziklapárkány szélén ült és a távolban szikrázó csillagokat figyelte. Úgy érezte, hogy ha kinyújtaná értük a karját, bármelyiket elérhetné. Elérhetné, de minek? Mit kezdene vele itt a mindenség szélén? Különben is fáradt, reszket a karj...