A madarak, a bogarak, a molylepkék, és a békák számára is rendkívüli jelentőségű a csillagok és a Tejút látványa a tájékozódásban, olvasom.
Az állatok szeretete gyerekkorban valahogyan természetes. Örülnek, ha nézhetik a pókok rejtélyes szövési technikáját, a macskák óvatosan topogó rákészülését a zsákmányállat becserkészésére.
Később hozzáolvasnak ezt-azt a hangyák társadalomszerkezetének bonyolult hierarchiájáról, az afrikai dupla falú termeszvárakról, azok hőszabályozó rendszeréről, amely érzékenyen reagál akár pár tized foknyi eltérésre is, aztán értesülnek a delfinek mesés intelligenciájáról, és minimum mélytengeri búvárok akarnak lenni, annyira lázba hozza őket az ötezer méter mélyen, fény nélkül élő lények világa.
Mindannyiunknak két élete van, írja Pessoa, a portugál költő – az egyik a valódi, amelyet gyermekkorunkban megálmodunk, és továbbálmodunk, felnőttként már homályosan, és a másik, a köznapi, a materiális.
De a gyerekkori is materiális, csak másféle matériából való, több van belőle a csillagok porából, a Tejút anyagából, gondolom, amíg nézem az ablakból a madarak röptét.
***
„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Maróti Ildikó írásai a Lenolaj.hu oldalán
Kapcsolódó írás: Maróti Ildikó: A szerelemről
Legfrissebb hozzászólások