Azt remélem, H. Bosch mester megbocsájt nekem azért, mert itt festménye nem színhelyes, sőt, elmosódott, hasonlóan a tegnapi kirándulás tájaihoz a ködös hegytetőkön, illik annak a hét csodás, izgalmas magyar népmesének a hangulatához is, amiket este olvastam. Hazafelé tartva azon töprengtem, milyen igaz, amit H. James már 1890-ben leírt, hogy az érzés a testi változás észleléséből áll. Kirándulás után mindig bekövetkezik ez, bár nyilván nem mellékes az sem, hogy kivel vagy együtt közben, teszem hozzá, mikor meghallom két fiatal apa beszélgetését:
– Minden nap felolvasok a hat éves lányomnak egy magyar népmesét.
– A legjobb! – kiált fel a másik. Party arcoknak látszanak pedig.
– El tudod képzelni, hogy én is élvezem?
– Persze. És egyébként is… Ne nézze a sok semmiről sem szóló marhaságot a tévében.
Bólogatnak, én örülök, hazaérve előszedek egy Karácsonyra kapott népmese gyűjteményt, és elolvasva hetet, látom, igaz, amit a bevezetőjében láttam:
Az igazi alkotások a lélek nyelvén szólalnak meg.
Már ki is választottam, melyiket fogjuk illusztrálni az ötödikesekkel, akik imádják a népmeséket.
***
Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások