Vadmalac hasra vágta magát Malacka kiskertjében: szerette volna közelebbről szemügyre venni a paradicsom termését. Két kis bogyó, mint a körme a patáján. Ám ahogy azokat méregeti a szemével, megcsapja valami váratlan az orrát. Egy illat, amit első pillantásra, azaz szippantásra nem ismer fel, mert nincs felkészülve a meglepetésre, másodikra már tudja: bazsalikom.
Keresi az illat forrását, s hát az ott van a paradicsom mellett, majdhogynem a paradicsom meg a saját jobb csülke között, hogy ő azt nem vette észre!
A látottaktól zavarba jött, köhintett ezért, majd ezt gondolta:
”Nem túl erőszakos ez a bazsalikom?”
Majd a gondolatot így folytatta:
“A paradicsomról elterelte a figyelmem, szabad ezt?”
Reszeli a torkát.
“Ez az élet?”
***
Gergely Tamás erdélyi magyar író, újságíró, szerkesztő 1952. augusztus 19-én született Brassóban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát (1975). Mint egyetemi hallgató részt vett a Stúdió 51 színi mozgalmában; tanári pályára lépve, előbb Tamásváralján, majd Halmiban tanított, 1979-től az Ifjúmunkás művelődési rovatának és irodalmi mellékletének szerkesztője volt.
1987-ben elhagyta Romániát és Svédországban telepedett le. A Ceaușescu-diktatúra bukása után felvette a kapcsolatot szülőföldjével, újra bekapcsolódott az erdélyi irodalmi és művészeti életbe. Újra publikál romániai magyar nyelvű lapokban (Brassói Lapok, Látó, Szabadság, Romániai Magyar Szó stb.). A stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület (EMKES) munkáját is figyelemmel kíséri, ezen egyesület elsősorban az erdélyi és az Erdélyből elszármazott képzőművészek kiállításait támogatja. Részt vállalt az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm című kötetet megírásában Tar Károllyal (Lund), s Takács Gáborral (Kolozsvár), s a másik Takács Gáborral (Szentendre).
Gergely Tamás első írása az Utunkban jelent meg (1978), itt s a Korunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás hasábjain szerepelt, közben az Igazság és Szatmári Hírlap azóta megszűnt ifjúsági oldalain (Fellegvár, Jelen) közölt. Mívesen szerkesztett és logikailag megfejthető groteszk novelláiban a beat-nemzedék elidegenedettségét és csalódottságát fejezi ki, ötletessége mögött mély emberséggel s a dolgok művészi érzékelésével.
Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása
Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán
Gergely Tamás írásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások