A Dunában úszva hallom a kiskölyköt:
Ez nem a tenger, üvölti, és szalad tovább, mint a szerelmespárok a filmekben, de mögötte egy lány helyett az apja fut, és azt kiabálja, de, ez a tenger! Aztán abbahagyja, és a kisfiú tovább rohan fel és alá.
A vízről annyi minden eszébe jut az embernek, ha már nem húsz éves.
Nekem például egy kínai uszodakomplexum, ahol mindenkire egyen-fürdőköpenyt adtak, hófehéret, és hozzá egyforma papucsot. Éppen kijöttünk a kis vízből, ahol halak csipkedték csiklandós testünket, amikor bebújva a kötelező köpenybe egy férfi figyelmeztetett, hogy az az ő köntöse, és mérgesen magyarázott. Azóta is töprengek, az ezer egyformából hogyan ismerte föl a sajátját.
Most kinézek a partra, és meglepődve látom, hogy egy helyben úsztam, olyan nagy a sodrás.
Még az sem vigasztal, hogy vannak, akik direkt olyan medencét vesznek drága pénzért, ahol ilyesféle ellenállást kell leküzdeniük, mint a folyóvizekben.
A tengert hiányoló kisfiú is csodálkozik, hogy lehet, mindig ugyanott van.
Na látod, ezért nem megyünk a tengerre, ott is mindig csak ugyanott leszünk, vágja rá az apja.
Bárhová mész, ott vagy. – gondolom én, a zen-buddhista gondolatot továbbvíve…
***
„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások