(gondolatok evés helyett)
Az asztal nagy, díszes ravatal.
A szemfedő-terítőn
csupa fonnyadt, haldokló növény,
letaglózott, áldozati állat.
Az evésen jár déltől estig,
estétől reggelig, az órát figyelve,
mindenkinek az esze.
Mintha az emberi érintkezés lehetősége
túl nehéz volna a vállunknak,
és az étel pótolni tudná
éhségünket az óvó mozdulatok iránt.
Mások életével
csak őrlő fogaink zaja köt össze minket.
A vad állkapcsok között születő
mámorért önként lemondunk
a valódi ölelésről.
A meddő bölcsesség,
az erényt és a bűnt, egybefőzve tálalja fel.
Félünk, hogy valaki bepillanthat
álarcunk mögé,
északi szél vágtat felénk,
ha kérdést tesz fel valaki.
S a válasz kihűlt levesként
– marad a tányéron.
Az emésztés lusta elernyedésének perceiben,
a jóllakott ragadozó bágyadt szemével
nézünk a másik arcába,
vesszük észre, hogy ő is létezik.
Beszéd helyett a szájakból
csak fonnyadt rózsa száll,
s mint vastag smink rejtenek el minket
a társalgás lankadt témái.
A falánk napok fiesztája
az észt dobja prédául a bikának.
A rágás, a nyelés az elsődleges.
A lélek elakad a torokban.
A gondolat vízbe fúlt csillagok
raja marad.
Nyíltra tágult szemekkel követjük
a falatok útját a kitárt, befogadásra kész
pucér ajkak között, bámuljuk, hogy harapják
a fogak a kemény húsokat.
Hunyt szemmel szívjuk be a sültek,
a mártások fölényes illatait.
A fűszerek az összeesküvők.
Kacag a szemünk,
mikor elmerülünk az evés barbár örömében.
Múltunk merész bűneit idézik fel
az egymásba olvadó fölséges ízek.
Minden más kívül esik látóterünkön.
Kezünkhöz nő a kés és a villa.
A kalória kába örömével öljük magunkat.
Az evés önhitt kacérsága elringat,
meggyőz, elragadtatást csihol ki belőlünk.
Jóllakva, a tompa tudat üres kábulatában,
akaratunk, mint a pára szűz szele
a napos mező felett, úgy száll el.
A kínálás előírt tánclépések sorozata.
Árulást rejt, az angyalarcú ravaszság
kísérti meg hitünket.
Felesleget unt súlyként tűrni tanít.
Mire felocsúdnánk,
kilóinkat szaporító szokásunkból,
ránk nőtt rút hasunktól,
megválni nem tudunk.
A nappalok sivárságát
a jóllakott test zsibbadása feledteti.
A konyhapult az oltár, a Séf a Főpap.
Az Evés Istene lusta fényt von
a vendég asztala köré.
„Kész! Tálalva!”
A jóllakottság gyönyöre
taszít minket a lejtőre.
Ha egy-két napig állja is
a naiv test a próbát,
az étkek rutinos csábítása
visszasodor minket a régi útra.
Asztalt kéne borítani,
megszokásaink étkészletét törni össze.
Ki kéne lépni végre
a névnapi, születésnapi köszöntők
betanult gesztusokat ismétlődő sorából.
Le kéne leplezni végre az aperitifek,
a durrogó pezsgők álleleganciáját,
az aranyfogait villogó újgazdagok
ordító ostobaságait.
Új napkorongot vonni
a szólam-késdobálók,
az agyonbonyolítók,
a tagadást sokszorosítók elé,
kiknek minden szószéki dörgedelme
megfejthetetlen talány marad.
Kerülni kéne, mint kátyút a rossz úton,
az ételek, az italok
megvesztegetettjeit.
Gombostűre kéne szúrni, mint ritka bogarat,
a strici értelmiségit,
aki meggyőződését fojtja bele
egy pohár whiskybe,
egy véres bifsztekkel hizlalja hazugságait,
és két zsíros falat között
böfögi ki életfilozófiáját.
Itt az ideje a böjtölésnek!
***
Budapesten születtem 1944. április 18-án. Apai nagyapám a monori állami polgári fiú- és leányiskola igazgatója volt 1903 és 1916 között, (egy évvel később, mint tudjuk, ott tanult egy rövid ideig József Attila!). Apám, Oláh Dezső Monoron született 1912-bent, de iskoláit már a Józsefvárosban kezdte, (történetesen abban az iskolában, ahol az én gyermekeim is, elsőtől nyolcadikig tanultak.) A Vas utcai Kereskedelmi Iskolában folytatta a tanulmányait. Anyám, Dück Alojzia, 1911-ben Budapesten született. Egy testvérem van, Oláh Gábor, aki 1938-ban született Tapolcán. Hányatott gyermekkoromat mutatja az általános iskoláim sora: az első osztályt 1950-ben Badacsonytomajon kezdtem, majd Budapesten, a Virányos utcai Általános Iskolában folytattam, a felső tagozatot a Labanc utcai Általános Iskolában kezdtem el, de az 5. és a 6. osztályt már Galyatetőn, összevont osztályokban végeztem el. 7. osztályos koromban ismét Budapesten laktunk, ezért a Csaba utcai Általános Iskolába jártam, és ott is fejeztem be az általános iskolai tanulmányaimat. A középiskolát a Táncsics Mihály Gimnáziumban végeztem el, ott is érettségiztem 1963-ban. 1963 és 1967 között a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola hallgatója voltam. Tanári pályámat Törökbálinton kezdtem el, ahol értelmi fogyatékosokat tanítottam, három összevont, kisegítős osztályt. 1967. december 30-án megnősültem, feleségem Szanyi Julianna, született 1945-ben, Demecserben, (idén ünnepeljük házasságunk 50. évfordulóját.) 1970 és 1973 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára jártam, pszichológusi diplomát szereztem. Egyetemi tanulmányaim közben, 1971 és 1973 között, a Művelődésügyi Minisztérium 1. sz. Nevelőintézetében előbb tanárként, majd pszichológusként a fiatalkorúak javítónevelésre ítélt gyerekek tanításával, pszichológiai vizsgálatával foglalkoztam. 1972-ben született meg első gyermekem, Zoltán. 1973-ban lettem a TIT hetilapjának, az Élet és Tudománynak a szerkesztője. 1974-ben a MUOSZ Újságíró Iskolájának diplomások részére létrehozott képzésében folytattam a tanulmányaimat. 1975-ben vehettem át újságírói diplomámat. 1976-ban született meg lányom, Margit. Rovatszerkesztői munkám mellett, több száznál cikket, tanulmányt írtam, több könyvet is szerkesztettem, vagy társíróként vettem bennük részt. Ezekben az években, Kutasi Gyula íróval, Oláh Gábor filmrendezővel és Sorbán Szabó Zoltán költővel, 4-5 filmforgatókönyv írásában is részt vehettem. A ’80-s évek közepén Mohás Lívia pszichológussal, József Attila díjas íróval dolgoztuk ki közösen, a Videoanalízis nevű önismereti, csoportos, személyiségfejlesztő, lélektani eljárásunkat, és felső vezetőkből álló csoportoknak tartottunk, két-három napos tréningeket. 1989-ben az Élet és Tudomány munkatársai az országban egyedülálló módon, megválasztottak a lap főszerkesztőjének. A hetilap 2006-ban Magyar Örökség Díjban részesült, és ehhez, úgy gondolom az én majd húszéves szerkesztői, majd kétéves főszerkesztői tevékenységem is hozzájárult.) 1992 és 2004 között a Hunital Magyar–Olasz kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója lettem, cégünk élelmiszer-ipari gépek importjával, kereskedelmével, export-import ügyletek végzésével, és élelmiszer-ipari üzemek, illetve vegyes vállatok létesítésével foglalkozott. Neves irodalmi lapok, – Napút, Vigília, Lyukasóra stb. – hozták le folyamatosan költeményeimet. Eddig hat verskötetem jelent meg. Új műfajt alkotva rendszeresen tartunk Zene-vers esteket, melyben verseimet Takács Bence Ervin mondja el, Kathy-Horváth Lajos és Szakcsi-Lakatos Béla improvizatív zenei kísérete mellett. A Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése 2014-ben megválasztott a Katona József Színház Felügyelőbizottsága elnökévé.
Legfrissebb hozzászólások