Jóval összetettebb annál a világ, hogy egyetlen út vezessen a megismeréshez. A rész és az egész magyarázatára a racionalitásunk vagy a spiritualitásunk önmagában nem elég, kell hozzá nagyvonalúság, alázat és humor, ami a korlátainkban nem azt látja, amit még nem értünk, amit nem tapasztaltunk, hanem azt, ami megvéd minket a zuhanástól. Az itt olvasható törekvés a magyarázatok sokszínűségére, annak tiszteletére épít. Mítoszaink ebben az értelemben tudás-szimbólumok, azaz lehetőségek arra, hogy tértől, időtől függetlenül lehetségesnek lássuk azt, amit ma nem tekintünk annak. Zeuszra mondom, ez egy toszt lett…
Zeusz állt az ókori görög panteon élén, a görög mitológia több istenének és hősének az apja, ő volt a viharok és a villámok ura, a főisten. Az olümpiai templomában elhelyezett, Pheidiasz által készített 12-13 méter magas szobra az ókori világ hét csodájának egyike. Zeusz, apja felett aratott győzelme emlékére megparancsolta, hogy rendezzenek a tiszteletére Olümpia városában sportversenyeket. A többit már tudjátok… köszönjük Zeusz!
Zeusz (neve a latin deus, isten szóból eredhet) hatalma és parancsa megteremti Pandórát, az első nőt, akit a többi isten is megajándékoz, „felruház” mindenféle, ma is ismert tulajdonságokkal (a nevének jelentése: „minden ajándék”). A „mosolyszerető” Aphrodité például női csáberőt, a szépséges Athéné pedig kézügyességet adott Pandorának. Mindkét adományozó „isteni nő”-ről még mesélek később…
Poszeidon fiának, Agénór föníciai királynak volt egy szépséges leánya, Europé. A hercegnőbe beleszeretett főhősünk Zeusz, aki egy hófehér bika alakban megszöktette, Kréta szigetére, gyermekkorának helyszínére vitte, oda, ahol korábban őt a nimfák nevelték. Az apa nem hagyta annyiban leánya elrablását, így Európé keresésére küldte fiát, aki azonban egy delphoi jóslat nyomán inkább megalapította Théba városát, ami az egyiptomi birodalom központja lett, azaz a fővárosa (az egyiptomiak kezdetben Dioszpolisz, avagy „Zeusz városa”-nak hívták, egyébként a mai Luxor). Mert a fiú érezte, tudta, hogy a jóslathoz hozzátartozik, hogy be kell teljesíteni. Europénak így aztán három gyermeke született. Zeusz a „kalandot” a Bika csillagképben örökítette meg, az utókor pedig a szépséges nőt, a földrészünk elnevezésében. Zeusz egy másik kalandja is egy csillagképben ért véget, ezúttal sas alakjában elrabolt egy szépséges pásztorfiút, aki történetesen Trósz király fia volt (ő volt Trója névadója). Zeusz, hogy megvédje szerelmét Héra haragjától, a csillagok közé emelte Ganümédészt, amit ma Vízöntő csillagképként ismerünk. És hogy a dolgok összeérjenek: Ganümédész testvérének unokájába maga Aphrodité szeretett bele, és szülte neki Aineiaszt (Vergilius 11 éven át írott történetéből ismerhetjük). Aineiasz (Hektór sógora) volt az, aki a falovas cselről híres trójai háború után Itáliába hajózott, megalapította Róma anyavárosát, Laviniumot, s lett harcos őse a rómaiaknak. Maga Julius Caesar is tőle vezette le a családfáját.
Kallisztó (nevének jelentése a legszebb) nimfa Artemisz vadásztársnője volt, ugyanolyan ruhát hordott, mint az istennő, és megesküdött neki, hogy szűz marad. Zeusz azonban beleszeretett, és hiába tiltakozott a lány – az ezerarcú főhősünk Zeusz – Artemisz képében együtt hált vele. Hogy Héra elől eltitkolja a titkolni valót, medvévé változtatta a leányt. Héra azonban rábeszélte Artemiszt, hogy mint egy vadállatot, legyen olyan jó, és nyilazza csak le! Zeusz Kallisztót halála után csillaggá változtatta, innen a Nagy Medve csillagképünk. Héra azonban még itt sem akart békét hagyni a nimfának, és megkérte Ókeanoszt, a vizek istenét, hogy ne engedje a két medvét inni a Föld vizeiből. Ezért van az, hogy a Nagy Medve és a Kis Medve egész évben úgy vándorol az éjszakai égbolton, hogy soha nem érintik a horizontot. Ókeanoszból van, latin közvetítésével oceanus, az óceán szavunk, Héra pedig lett gázégő, falfesték és margarin. Kinek mi jutott. Viszont lassan olvasni tudjuk az égboltot…
Egy újabb delphoi jóslat (orákulum) szerint Danaé gyermeke meg fogja ölni Akriszioszt, így az uralkodó a leányát egy ércszobába zárta el (Berzsenyi bádoggal fedett vártoronyként írta le), ahol nem érhették el az udvarlók. Azonban Zeusznak megtetszett Danaé, és a tetőn keresztül arany eső képében megtermékenyítette az argoszi királylányt. A király meghallotta a gyermeksírást, ám nem volt elég bátorsága, lelkiereje ahhoz, hogy megölje saját unokáját. Így Danaét és fiát, egy ládába zárva a tengerbe dobatta. Zeusz megkérte Poszeidónt, hogy csendesítse le a tengert, és vezesse el a ládát Szeriphosz szigetéhez, a történet ott folytatódik, érdemes utána keresni… A jóslat később beteljesedett, egy versenyen véletlenül rosszul eldobott diszkosz vetett véget a király életének. Danaét pedig Tiziano, Tintoretto, Rembrandt és Klimt is vászonra segítették, s tették őt számunkra láthatóvá és hallhatatlanná.
Visszatérve az eredeti történünkhöz, egy utasítása volt Pandórának, de az bizony szigorú, hogy a zárt fedelű agyaghombárt (finomabb lelkületűeknek szelencét) semmi esetre sem nyithatja ki. Zeusz rafinált, hisz az ő teremtménye, pontosan tudta, hogy ki fogja nyitni. Hiszen így lett „kitalálva” a csábos nőszemély. Pandóra persze, hogy kinyitotta, a kíváncsisága „kárhozatos adományokat”, a betegséget, bánatot, szegénységet, fáradtságot, öregséget rászabadított az emberiségre. Könnyen belátható, hogy valójában Zeusz akarata érvényesült. Azaz így büntette meg csavarosan az embereket, amiért elfogadták a tüzet Prométheusztól. De adódik egy kérdés, ki teremtette ezeket az emberiségre rótt szörnyűségeket és ki palackozta a „szelencébe”? Perújrafelvételt javasolnék! A szelencén nem volt feltüntetve a benne lévők összetétele, szavatosságának lejárta stb…
Pandórát még nem engedjük el: élete szorosan kapcsolódik két testvér történetéhez, a „tarkaeszű” titán Prométheuszhoz és a „kurtaeszű” Epimétheuszhoz, vagyis az “előrelátóhoz” és a “későn gondolkodóhoz”. Prométheusz és Zeusz nem jöttek ki egymással, ez érthető, két nehéztermészetű, de nagyformátumú isteni pasi. Prométheusz azzal, hogy az istenek kovácsműhelyéből kilopta a tüzet és az embereknek adta, azzal a sorsát is meghatározta. Zeusz haragjában Prométheuszt a Kaukázus hegyén egy sziklához láncoltatta, ahol egy Ethon nevű óriási sas (vagy keselyű) mindennap a máját marcangolta, ami másnapra mindig újra visszanőtt (lehetne az alkoholisták védőszentje). „Isten létedre istenekkel nem törődsz, s az emberekkel többet, mintsem kellene.” Zeusz úgy tervezte, ez harmincezer évig fog tartani, de harminc évvel később Héraklész, Zeusz fia lelőtte a sast és kiszabadította Prométheuszt. Időnként az ember fia az, aki helyére hozza a dolgokat.
Zeusznak számtalan gyermeke született különféle istennőktől, nimfáktól és halandó leányoktól. A következtetést az olvasóra bízom. Mindenesetre a 300 éves szerelem féltékennyé tette a feleségét, a „tehénszemű” Hérát (aki egyébiránt a nővére volt). Zeusz így óvatos volt, és alakot váltva (bika, hattyú) látogatta meg az éppen akkor kiszemelt nőt. Héra szimbóluma a páva farktolla, s rajta a szivárványos szem, ami a mindent látó éberségre utal. Héra gyakran üldözte a szeretőket és azok gyermekeiket. Kínzásuk változatosságát nehéz dicsérni. Zeusz amint megtudta, hogy Héra mivel bosszulta meg hódításait, dühös lett, és gyakran a lábánál fogva lógatta le Hérát az Olümposzról.
Eljött az idő, amikor Zeusz gőgje elviselhetetlenné vált, s az olümposzi istenek körülvették miközben az ágyában aludt. Nyers marhabőr szíjakkal lekötözték, hogy mozdulni sem tudott. Zeusz halállal fenyegetőzött, de a villámát eldugták és kinevették. Miközben a többiek azon kezdtek vitázni ki legyen Zeusz utódja, a százkezű Briareusz kiszabadította. Mivel az összeesküvést Héra vezette ellene, a csuklójára csatolt aranybilincseknél fogva felakasztotta az égboltra, s a bokájára üllőt kötött. A többi isten felháborodott, de senki nem mert neki segíteni. Nem alakult ki a metoo mozgalom. Zeusz Poszeidónt és Apollónt is megbüntette: elküldte őket rabszolgának Láomedón királyhoz, hogy építsék fel Trója városát.
A nimfák kitűnő harcosok voltak, Pallasz közülük is kiemelkedett (nevének jelentése fegyverforgató). Athéné játszótársa volt. Egyszer egy barátságos összecsapás során Athéné vesztésre állt. Mikor a nimfa lesújtott volna dárdájával, megjelent Zeusz, fölé emelte Égiszt, a pajzsot. Pallasz figyelmét ez annyira elterelte, hogy nem is tudott reagálni Athéné válaszcsapására. Pallasz a földre rogyva halt meg. Athéné innen kapta eposzi jelzőjét, így lett Pallasz Athéné. Az Égisz, pedig az oltalom, védelem, pártfogás szinonimája lett, majd egy amerikai gyógyszergyár-multi neve, a Pallas pedig, egy lexikon sorozaté.
Történt egyszer, hogy egy attikai városért mind Athéné, mind Poszeidón rajongott. A városlakók elhatározták, hogy azé az istené lesz a város, amelyik a legjobb ajándékot adja lakóinak. A város lakói egy hosszú menetben felmentek az Akropoliszra, ahová leszállt a két istenség is. Először Poszeidón ajándéka került sorra. A tengerek istene hozzáérintette háromágú szigonyát egy sziklához, amelyből egy forrás fakadt. A lakók igen elcsodálkoztak, és megörültek az életet adó víznek, ám hamar kiderült, hogy a forrás sós vízű, mint Poszeidón birodalma, így teljesen használhatatlan. Athéné az olajfát adta a városnak, ami nemcsak ételt és olajat, hanem faanyagot is nyújtott a városnak, így Athéné lett a város ura, és róla is nevezték el Athénnek. Athéné szerette az embereket és tanította is őket. Az asszonyoknak megmutatta a szövés és a fonás technikáját, a férfiakat megtanította az építészetre, hajóépítésre, földművelésre, kovácsmesterségre, aranyművességre és kelmefestésre.
Az emberiség ősi törekvése, hogy kifürkéssze az istenek akaratát, megfigyelje az istenek által küldött jeleket. A jóslatot papok vagy jósok (Delphoiban jósnők) közvetítették, akik előzetesen eksztatikus állapotba hozták magukat. Apollón papjai ezeket a tagolatlan sugallatokat metrikus (hexameteres) formába öntve, rendszerint többértelmű bölcs mondásokat faragtak, amelyeket aztán kihirdettek. Didimában, egy másik szenthelyen a főpapi teendőket a prophétés látta el, az ő feladata volt a jóslatok végleges megszövegezése is.
A legenda szerint Zeusz egykor két sast (vagy két hollót) bocsátott fel a Föld két ellentétes széléről, hogy azok találkozási helyéről megtudja, hol van a világ „köldöke”. A madarak Delphoiban találkoztak össze, tehát ez a hely, ahol a káoszból kibontakozik majd a rend. A sasok ott egy tojás alakú kőre, az Omphalosz-ra telepedtek. Akkoriban a templomok alapjába egy gömbölyű követ helyeztek; ezt az eljárást átvették az etruszkok és a rómaiak, és ma is él az alapkőletétel szokásában. Itt, az Apollón tiszteletére emelt szentély-együttessel épült az ókor legnépszerűbb jóshelye, a hellén világ vallási központja, a Delphoi jósda. Az Apollón-templom szívében (hesztia), égett az „isteni fény”, az az örökmécses, amelynek lángját Prométheusz az Olümposzról lopta az embereknek. A földrajzi és a spirituális középpont szimbolikája idővel így esik egybe. Ahhoz, hogy értsük a hely jelentőségét, tudni kell, hogy akkoriban az orákulumhoz igazodott minden: kultusz, naptár, politika, törvényhozás, szokás és gyarmatosítás, közügyek és a magánügy egyaránt. A jóslások erejét és hatását pontosan tükrözi az adott kor irodalma és művészete is. Nemcsak Vergilius Aeneisében és Homérosz Odüsszeuszában játszik nagy szerepet, de Szophoklész Oidipusz tragédiájában is a jós jövendöli meg Théba királyának és királynőjének, hogy Oidipusz meg fogja ölni atyját, és nőül veszi anyját. A delphoi jóshelyet 385-ben a keresztény Theodosius császár hivatalosan is bezáratta.
(Az omphalosz szentkő szimbólumát máshol is olvashatjuk: a héber Béth-El, azaz „Isten háza”. Ezt a nevet Jákob adta a helynek, ahol az Úr megnyilvánította magát neki álmában: „Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam. Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja. És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére; És nevezé annak a helynek nevét Béthelnek, az előtt pedig Lúz vala annak a városnak a neve.” Úgy mondják, Béth-El, „Isten háza” ezt követően vált Béth-Lehemmé, a „Kenyér házává”, azzá a várossá, Betlehemmé, ahol Krisztus született.)
A jelenség Írországban is megtalálható, ahol kelta hagyományt őrizve a „Vezér álló kövét” hasonló módon állították fel minden egyes birtok közepén. Kínában, Egyiptomban, Malájföldön és Dél-Amerikában is létezik a szentkő szimbólum. Az iszlám omphalosza a híres Fekete Kő, ami egy vas-nikkel tartalmú meteorit, és a fölé épített Kába-szentély, melyet Mekkában őriznek. Ez az iszlám világ legfontosabb vallási műemléke, a muszlim közösség lelki hazája, s a legszentebb helye. a muzulmánok imádságának meghatározott iránya a világ minden pontjáról a Kába felé mutat. A hívők naponta ötször a szentély felé fordulva mondják el imáikat és a Korán parancsa szerint ide zarándokolnak az iszlám év utolsó hónapjaiban. A muszlimok hiszik, hogy a kő az égből, az Édenből hullott le Ádám és Éva idején, hogy Ádám megtisztulhasson, miután kiűzetett a földi Paradicsomból. A kő eredetileg fehér volt, és csak azután lett fekete, hogy magába szívta az eredendő bűnt.
Az élet szövetéhez hasonlóan lépkedhetünk az etimológia fényében a hétköznapjainkat is átitató jelentéseken. Mert a jelenünk magyarázata gyakran eredeztethető a múltunkban, a közös kultúránkban, a művészetünkben. Mindezek szimbólumait, utalásait, ha értjük, akkor kiszínesedik a világ. Ha nem, csak megszokjuk, elfogadjuk, hanem élővé tesszük Zeuszt, Pandórát és a többieket.
***
Jóna Dávid alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Jóna Dávid tanítói, közművelődési diplomájának megszerzése után, Péterffy András rendező osztályában végzett az ELTE Videokommunikáció szakán, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának Mozgóképtanári kurzusát, továbbképzését végezte. A Zsámbéki Főiskolán, a vizuális műveltségi területen mozgóképkultúrát, médiaismeretet, fotókultúrát, majd digitális fényképezést és animációt oktatott, az informatikai műveltségi területen pedig webkommunikációt. Tizennégy éven keresztül vezette a főiskola filmklubját, tagja volt a Filmklub szövetségnek. 17 évig volt a Zsámbéki stúdió vezetője (1987-2004), a Főiskolai újságot szerkesztette, az intézményi, valamint Zsámbék honlapjának volt főszerkesztője. A Bicskei városi tv főszerkesztője (2008-2009), adásrendezője volt.
Az Országos Mozgókép-oktatási Egyesület alapításában aktívan részt vett, a Pest megyei Regionális Médiaoktatási Központ egyik vezetőjeként a NAT Mozgóképkultúra, Médiaismeret tantárgy blokkjának közoktatási integrációját irányította, az OKI felkérésére országos tantervet lektorált. Tanári segédkönyvet írt. Operatőrként és vágóként is dolgozott. Éveken keresztül eredményesen vett részt a független videofilm fesztiválokon (25. Budapesti Független Film és Videoszemle első díj (1994), országos különdíjak, Mediawave döntő, Fény-Árnyék külön díj).
Zsámbékon a főiskolai oktatás megszűnt, ezért váltania kellett: a Raiffeisen Bank, Belső Ellenőrzési Főosztály vezető munkatársa volt, auditor (2004-2011). Itt sem szakadt el az irodalomtól, művészettől, a Raiffeisen Bank intranetes híradójának kulturális rovatát szerkesztette.
Szerkesztő munkatársa volt az Erdélyben megjelent Történelmi Magazinnak (2005-2012), főszerkesztője volt a 20 ezer példányban megjelenő Színes Riport magazinnak (2006), állandó szerzője a Szózat című lapnak (2012-). A Perbáli Hírmondó (1998-2004), majd a Mányi Hírmondó (2011-2014) önkormányzati lapok főszerkesztője.
Az Art’húr Alapítvány elnöke, főszerkesztője. Az általa indított civil kezdeményezés, volt, hogy 10 ezer példányban megjelenő lapot működtetett, kiállításokat, színházi darabokat hozott létre, a Budapesti Kongresszusi Központban háromszor egész napos rendezvényt szervezett. Munkájában Langstadler Csaba (Szentjánosi) alkotói barátsága (Gazduram vers-levélváltás), Faludy György és Utassy József támogató biztatása tekinthető jelentősnek. Biegelbauer Pál természetgyógyász a „legfontosabb tanítványának” nevezte. Az Író Kilencek csoportnak volt tagja és díjazottja, háromszor megjelent a Tolna megyei Kézjegy antológiában.
Családja
Szülei: Jóna István és Csepregi Zsuzsanna. Apai ágon debreceni cívis család, távoli rokona Vásáry Tamás karmester, Vásáry István (1887-1955) kisgazdapárti politikus, pénzügyminiszter. Anyai ágon hódmezővásárhelyiek, anyai nagyapja malomtulajdonos volt. Két gyermeke született: Jóna Borka Sára (1996) és Jóna Dániel (2001). A Zsámbékhoz közeli Mányon élnek feleségével Dr. Mosolygó Sárával.
Művei
Elmélkedések a médiapedagógiáról (1997) Kiadó: Art’húr ISBN 963-04-8561-3
Elmélkedések a webkommunikációról (2001) Kiadó: Bicskei Egységes Művelődési Központ és Könyvtár
Karinthy Frigyes filmes írásait, A gép hazudik címmel szerkesztő-kiadóként gondozta (1996) Kiadó: Art’húr ISBN 978-963-04-8521-0
Mányi bedekker – útikalauz, helytörténet – webes kiadás (2012)
Kísérletezik az életösztön – versfüzet, Kiadó: Zsámbéki Tanítóképző Főiskola (1992) ISBN 963-73-06-161
Léleksztriptíz – versfüzet, Kiadó: Art’húr (1994)
Kattintott egérkorszak – versfüzet, Kiadó: Art’húr (1995)
Vadhajtás – Jóna Dávid versválogatás – Kanada, a vancouveri Brit Columbia Egyetem gondozásában jelent meg. (1994)
Védőháló – gyűjteményes verskötet (2007) ISBN 978-963-06-1934-9
Az Élet szövete – próza (2015) Kiadó: Art’húr ISBN 978-963-12-4498-4
Jóféle csönd – vers (2018) Kiadó: Hungarovox ISBN 978-615-5743-39-9
Költőpénz – vers (2019) Kiadó: Parnasszus (Turczi István) ISBN 978-963-9781-73-3
Gyöngyhalászok – Baranyi Ferenccel közös kötet, vers (2021) Kiadó: Kossuth 978-963-544-368-0
(forrás: wikipedia.hu)
Kapcsolódó oldalak:
Jóna Dávid alkotásai az Előretolt Helyőrség oldalán
Legfrissebb hozzászólások