Erdélyi fejedelmi család késői leszármazottja, de szegénységben nevelkedett. A festészeti munkára hivatkozva nem alapított saját családot, 103 évet megélt anyjának és nővéreinek volt a támasza.
Gimnáziumi tanulmányait Kolozsváron, Szamosújváron és a nagyenyedi Bethlen kollégiumban végezte. Apja katonatisztet akart belőle faragni, de ő maga inkább zenésznek készült, zongoraleckéket vett Marosvásárhelyen. Közben magán-tanítóskodott és tanítói, illetve kántori oklevelet szerzett. 1918-ban behívták katonának, de kétoldali tüdőcsúcshurut miatt leszerelték.
A háború után jött Magyarországra és beiratkozott Magyar Képzőművészeti Főiskolára, amelynek igazgatója Lyka Károly művészettörténész volt. Tanulmányai idején nyomorgott, több társával együtt az iskola egyik helyiségében húzta meg magát. Első mestere Vaszary János volt. Tőle Rudnay Gyulához kéredzkedett, amiért Vaszary éveken át nem fogadta a köszönését. Rudnay Gyulával minden évben művésztelepekre jártak. Gyöngyösön dolgoztak, itt festette azt a képet, amelynek kapcsán először érezte, hogy festő lett, mert akkor érezte meg először a síkon a teret, a harmadik dimenziót, ötvözve a lélek, a belső tartalom megjelenítésével. Rudnay ebben a képben ismerte fel igazán tanítványa tehetségét. (A falu bolondja, Szentendre, Barcsay Múzeum).
Ezután készítette azt a rézkarcot, a fiúfejet, amely még a párizsi hatások előtt, de már ösztönösen, szinte kubista eszközökkel bontja síkokra a formát, az emberi arcot és ezek a síkok éles metszésben találkoznak a portrén. Hamarosan egyéves ösztöndíjjal Párizsba utazott. A galériákban és kávéházakban látott modern giccs elkeserítette, beilleszkedését a nyelvismeret hiánya is nehezítette. Az ösztöndíj második felében Olaszországba utazott, Perugiába, Rómába, Assisibe és Firenzébe látogatott. Az utazás életre szóló élményekkel látta el, amely majd az ötvenes évek közepén készült festményeinek lesz egyik alapforrása.
1931-től 1945-ig a Fővárosi Iparostanonc iskolában könyvelést, matematikát, géptant és irodalmat tanított pék-, fodrász-, géptechnikus tanulóknak. A pénzből függetleníteni tudta magát, nem szorult rá a giccsfestésre. A 2. világháború alatt többször is behívót kapott, de nem került frontszolgálatra, a kiképzések után hazaengedték. Ezután a Magyar Képzőművészeti Főiskolára hívták, ahol az anatómia és a szemléleti látszattan professzora lett. Intenzíven rajzolni kezdett, hogy tudását fejlessze. A Főiskola tanára volt egészen nyugdíjazásáig. Halála után termet neveztek róla el.
Barcsay Jenő: Sárga templom kereszttel (1966)
1953-ban megbízást kapott egy anatómiai tankönyv megírására. Néhány hónap alatt különböző méretekben kétszer is megrajzolta a könyvet. A nyomdászati munkákat személyesen felügyelte. A könyv „Az év legszebb könyve” kitüntetést nyerte el, ezt a szakkönyvét számos nyelvre lefordították és tankönyvként használták.
1988. április 2-án Budapesten hunyt el.
Legfrissebb hozzászólások