2024-12-21
próza 10
Gergely Tamás: PARADICSOMVIRÁG
Palántaként kerültek hozzánk, a Lidlben vásároltuk őket. Négy francia paradicsompalánta, mindeniknek neve, ”buletinja” vagyis törzskönyvezve, s mindenik másfajta, kettő közülük vörös, a harmadik lila, a negyedik meg egyenesen zölden érett. Talán megkéstünk vel...
Gergely Tamás: Három hattyú
Vadmalac három hattyút fedezett fel az égen. Egymás mellett szálltak, tempósan, méltóságteljesen, fehéren.
A látványtól nyöszörögni kezdett. Egyrészt örömöt fejezett ki ez a hang, mert Vadmalac szerette, amit látott, másrészt fájdalmat:
”Ilyen életet szerett...
Keszthelyi György: Az új év második napján ez jár a fejemben
Istenfélő
A Wiki Szótár szerint az istenfélő jámbor, az isten parancsainak engedelmeskedő - ember – teszem én hozzá.
Erősen taszít és riaszt ez a szó, ez a definíció, mert ebben az értelmezésben, de semmilyen másban sem vagyok istenfélő. Már csak azért sem...
Gergely Tamás: Kupacvirág
Ha a nappaliból kinézek, két dolgot látok: a metró végállomását, továbbá a mellé épített garázs tetejét. Ez utóbbi azért kedves nekem, mert ott áll a kis Chryslerünk, a szürke karakteres kocsi, amit a fiunk ”Silver kryssare”-nek vagyis Ezüst cirkálónak nevez.
...
Gergely Tamás: DIALÍZIS
Vadmalacnak cserélik ki a vérét. Azaz nem cserélik, hanem tisztítják.
– Az úgy megy – magyarázza a közelállóknak, – hogy a vérem befolyik egy nagy filterbe, az kiszűri a salakot, s a vér megy vissza a testembe.
– Azt a’!– rikkantja el magát a komája.
– De a...
Gergely Tamás: BEPOROZ
Bámulta az eget, figyelte, hogyan szállnak a sirályok. Egy kis katicabogarat is észrevett, az egy ideig a beüvegezett terasz egyik üveglapján araszolgatott, majd feladta, s elrepült.
Vadmalac félve nézett utána, ”nehogy egy sirály elkapja!”
Azután észrevette...
Gergely Tamás: HÁNY HÉT HÚSVÉT?
Vadmalac ordítozva ébredt. Álmában ugyanis közeledtek felé frissen nyúzott bárányok. Egy futószalagra voltak felkampózva, rémisztő hatást keltettek.
Malacka sok mindent megpróbált, simogatta a halántékát Vadmalacnak, dörzsölte a homlokát. Lámpát gyújtott, maj...
Gergely Tamás: Vulkán tör ki, víz elönt
A Koma arca gondterhelt volt: - Mi lesz, ha kitör a vulkán? – kérdezte a mentorától.
Helytelenül fogalmazott, ugyanis nem volt a közelükben vulkán, ami kitörjön, hanem egy alagutat ástak a szigeten velük szemben, és a Koma attól rettegett, hogy leásnak a magm...
Maróti Ildikó: Az egymásra figyelésről
Miért engem szólítanak meg ezek a fura, monologizáló figurák, gondolom, miközben nézem a férfit piros dzsekijében. Kék szemében, gesztusaiban érzékelhető a feszültség, elég hangos, azon háborog, hogy a nercbundás nő azt mondta mellettünk a telefonba, hogy itt ...
Gergely Tamás: ÜNNEP
Vadmalac komája kissé pityókosan állított be, s nem egy, hanem annyi zászlóval, amennyien voltak. Lettek. De annyira kalimpált velük, hogy Vadmalacnak rá kellett szólnia:
”Még kiszúrod velük a gyerek szemét!”
Jó, a koma megértette, s összegyűjtve letette a z...