Imreh Albert fotója
A szénacsinálásnak receptje van. Ha valaki szeretné, hogy leírjam neki, akkor valahogy így hangzana:
Jókor reggel, amikor még vastag a harmat, jól kifent kaszával állunk neki a rendnek.
Vágunk, vágunk – ütemre, suhintva. Könnyedén.
De ne várjuk meg, hogy akadozni, makacskodni kezdjen a kasza éle. Mikor még jól vág, de egy hajszálnyit mintha már ellenkezne, és nem sercenne olyan jóízűen, inkább már csak lágyan, szelíden, közelebb a sóhajtáshoz, mint a sziszegéshez, akkor kell abbahagyni a suhintást. S miután letöröltük a homlokunkat, egy maroknyi fűvel megtisztítjuk a pengét a rárakódott szutyoktól, majd egy lapos kövön ügyesen kikalapáljuk a gyenge csorbát kapott, itt-ott megereszkedett élet, fenőkővel végigcsiszolunk rajta, figyelve, milyen hangra fakad, ha pengetősre, akkor nincs baj, ha viszont repedt fazékra emlékeztet, akkor már gyűjthetjük a pénzt a következő kaszára.
A levágott rendek után a mezőnek olyannak kell lennie, mint az asztallap. A fűnek akár a nullásra vágott hajnak. Ilyesmi csak a jól pengő kaszával lehetséges.
Ezért legalább annyit kalapáljuk-fenjük a pengét, mint amennyit vele vágunk.
És közben elgondolkodhatunk – min is?
Majd csak eszünkbe jut…
Előző részek:
Cseke Gábor: Nyári mesék (2) A csapda
Cseke Gábor: Nyári mesék (3) Tündérvölgy
Cseke Gábor: Nyári mesék (4) ALKONY
Cseke Gábor: Nyári mesék (5) Roham előtt
Cseke Gábor: Nyári mesék (6.) Jegenyeritmus
*
Forrás:
Káfé Főnix irodalmi és fotóművészeti lap
***
CSEKE Gábor: Magamról annyit: 1941. július 29-én születtem Kolozsváron mint magyar állampolgár, és most már minden bizonnyal a XXI. században hunyom le végleg a szemem, román állampolgárként. Újságot szerkesztettem, írok. Jelenleg Csíkszeredában élek (Hargita megye). A két dátum és minőség közötti űrt igyekeztem hasznosan kitölteni. Egyesek szerint sikerült.
Cseke Gábor (1941. július 29-én) író, újságíró, Cseke Vilmos matematikai szakíró fia.
Cseke Gábor középiskolát szülővárosában, a Brassai Sámuel Líceumban végzett, 1957-ben érettségizett, magyar irodalom szakos tanári képesítést a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett 1962-ben. Az egyetem elvégzése után az Ifjúmunkás belső munkatársa, 1968-tól 1979-ig főszerkesztője volt, később az Előre szerkesztőjeként működött. Publicisztikai, kritikai írásokkal hívta fel magára a figyelmet az 1960-as évek első felében.
A Forrás-sorozatban 1967-ben verskötettel jelentkezett (Déli harang), költői érzékenységének újabb, meggyőzőbb bizonyítéka az Elveszett birtokok (1969). Lírai magatartását a tárgyakhoz, a szülőföldhöz, az emberekhez fűződő bensőséges viszony s valami kamaszos hetykeség jellemezte (Távolságok ciklus). Sikerrel próbálkozott az 1950-es években lejáratott “termelési témák” költői megközelítésével (Levelek a brigádból). Karcolatai, elbeszélései (Tornác, 1970) a riporteri ihletést ötvözték a szerző lélekelemző, erkölcsboncolgató hajlamaival.
Ló a pincében címmel lefordította Ovidiu Zotta ifjúsági regényét (1975). A tuskó c. gyermekregénye (1979) versekkel tarkított lírai történet, Érzelmes levelek c. regénye (Kolozsvár 1980) családi vetületben elemezte a nemzeti szenvedélyeket legyűrő szerelmet. 1980-as verskötete, az Ellenállás, az ifjúkori illúziók elvesztésének, a férfiúvá érésnek és a családba menekülésnek komor vallomása. Műfordítói csúcsteljesítménye M. F. Ṣandru válogatott versei (A nagy teremben, 1989).
Kapcsolódó oldalak:
Legfrissebb hozzászólások