Hogyan élhetünk stabil lelkiállapotban, kérdezi tőlem egy szép fiatal nő, hát mesélek arról, mi az én módszerem. Közben figyelek rá és kiderül, testi panaszainak oka van, nemrég halt meg az apukája.
Hát hogyan adhatunk életvezetési tanácsot olyan embernek, aki túl van valamin, amin mi még nem?
Amitől rettegünk, ő már átélte, eltemette az apját.
„Ezernyi szóval mit adhatnék?
Magamét, nem a tiédet.„- így gondolta Weöres, és mégis tovább beszélek, és ő hallgatja, és elváláskor hálásan integet.
Vannak mégis szavak, azok gyógyítanak, és néha meg annyi is elég, hogy állunk, és nézzük egymást.
***
Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások