– milyen kedves a Facebooktól, hogy megkérdezi.
Komolyabban: ezt a vers-, könyv-, írhatnék- dömpinget, amit elénk tálal szűrni kell! De ki legyen a szűrő? Vannak élvonalbeliek, akik már a kánon magasságából tekintgetnek jobbra balra. Nekik a lefelé snassz. Csak amiatt nem nélkülözhetik, hogy magasságuk mértékét megállapíthassák. Ott a könyöklés szabályai működnek. Az sem kellemes, de könnyebb, mint a hegymászás. Néha be-beemelnek valakit alulról. Főként, ha üresedés támad közöttük – bár ott ilyen nincs! – és kevesebbekbe lehet belekönyökölni. Tudniillik itt ez a sikk. De ezt szeretik, ezért küzdöttek eddig. Az idő vasfogára lehet hivatkozni, de az senkit nem érdekel. A most, a jelen számít. A másik oldalról visszanézni nem releváns. Meg minek.
No de mi újság lennebb, ahol többen vannak? Teljes egység, összezártság a kánonisták felé-ellen- irányában-ért, mikor éppen mi az érdek és kit nem sért. Mert ugye oda bekerülni élnek-írnak. Még. Azután már egymásnak táncolnak, mint háremhölgyek az asztal tetején.
Nem akarom siratni, sem sajnálni az asztal alatt valókat. Oda is eljutással kerül az ember, ha már ilyen Parnasszus-féle dologba keveredett. Itt, az asztal alatt nagy az összeborulás. Összeesés. Egymást átölelve dicsérik fennhangon gajdolva mi szép az élet. Vagy mi képmutató, ami fölötte van. Azért itt is vannak, aki legalulra szorultak. Akiknek a hangjuk se hallszik. Vagy már elment. Vagy elaludtak a többiek andalító muzsikájától. Mi szép, mi szép a mi feladatunk! Legyünk büszkék reá, hogy ily böszmék vagyunk! Itt megy a parafrazálás, a kimódoltság, az ömlengő vallomásosodás, a fittyet hányás, az egymás nyakába borulás-esés, már helyzetből kifolyólagosan is. Eközben felfelé vágynak, az asztalra. Ahol enni lehet belőlük. Mert itt lenn csak habzsolás van, nyalakodás, disznólkodás – mert még a malacból is csak az asztalon tálalnak. Itt szopi, szotyi, ropi, rugi, izgi és dugi van. Ki se lehet mosakodni onnan.
De ha kinéznél az asztalkendő alól, ami a képed előtt lifeg, észrevehetnéd a teret, ahonnan idekeveredtél. Ahol a szálfák törnek is, sírnak is, de addig büszkén lengenek a szélben. Ahol az ügyek nem belügyek maradnak, hanem a placcra kikerülnek. Ott világos van, ha esik is, vagy fúj. Tudni az irányt, mi merről, vagy hova vehetnéd, ha menekülőre kellene fognod. Ott születtél. Ott, ahol az ég magasáig láttad sorsod.
2017-06-22
Nászta Katalin alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Nászta Katalin alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások