Hallgatom a jövőkutatókat, szerintük 30 év kell csak, és a robotok mindarra képesé válnak, amire az ember. Aztán találkozom egy sráccal, hatodikos, de már tizenhat éves, rám köszön, hogy rég láttuk egymás, tanárnő.
Mondom igen, mert te nem jársz iskolába, mint én.
Nevet, és mutatja újonnan szerzett karizmait – inkább kondizni járok.
Hirtelen bevillan, hogy amikor az ókeresztény művészetről beszéltünk, és megkérdeztem, ki ért egyet a ne ölj, ne lopj, és a többi, alapnak tűnő törvénnyel, ő nem jelentkezett, és félhangosan azt dünnyögte, jó pénzért mindent.
Erről elvitatkoztunk egy kicsit, később a szünetben mondták a lányok, csak menősködni akart.
Mindez, ami átcikázott rajtam, valahogy átjuthatott hozzá. Talán az aggódó tekintetem, vagy hogy nem tudtam lazán mosolyogni, jelzett neki valamit abból, amit gondoltam, mert így szólt:
Nem leszek bérgyilkos. Nem azért gyúrok, ne tessék félni.
Hát ez a finomhangoltság, azt hiszem a robotoknak még sokáig nem lesz a sajátjuk. 😀
***
Legfrissebb hozzászólások