– Az lenne jó, ha az iskola udvarán volna egy nagy medence, és abba ugrálhatnánk fejest, azt mondják erre az időre, hogy jó idő, de szerintem nem az, mert dögmeleg van. – mondja egy szuszra a fiú, aki otthon unta magát, mert minden játékával játszott már, sokat gépezett, és nem bánta, hogy újra járhatunk iskolába.
Én is felvettem az ünnepi pöttyös ruhámat, mert örültem, hogy látom a kollégáimat, és hiányoztak a gyerekek. A nyolcadikosok némelyike azt mesélte, hogy napi tíz, azaz tíz órát ült a gép előtt. Ők informatikusnak készülnek. Hogy mennyire különbözik az ő gyerekkoruk a mienktől, azt nehéz szavakba foglalni.
Volt Amerikában egy krionika nevű lefagyasztásos módszer, úgy reklámozták, hogy az élet legnagyobb lehetősége, és a sejtek regenerálódásával az örök életet ígérte. Ha hinnék ilyesmiben, és nagyon sok pénzem lenne, száz év múlva kérném újraélesztésemet, hogy megnézzem, milyen világ lett a mostaniból. Milyen progresszív eszmék terjedtek el, míg fagyasztva pihengettem egy jégszarkofágban. Kaptak-e a szegények segítséget, vagy a nyomor állandó kísérője maradt a földi létnek? Élnek-e emberek a Marson, vagy más bolygón? És akkor megláthatnám, vagyunk-e azok, amik lehetnénk, ahogy Karinthy kérdezte.🙂
***
„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások