Előttem két kamaszfiú a sorban, testvérek lehetnek.
– Én most megbélyegezlek: irigy és szűkkeblű vagy.
– Jól van.
– Nem is állsz ki a becsületedért? Akkor még gyáva is vagy.
– Na és aztán? – kérdezi egy megvilágosodott nyugalmával a megtámadott.
– Én párbajra hívlak.
– Az micsoda?
– Az istenek meg ne haragudjanak rám, de én irgalmatlanul elverlek. – mondta az idősebbik. Ekkor megjött az anyuka, és így lemaradtam a folytatásról, sőt, azt hiszem, mivel kihallgattam ezt a szokatlanul szolid stílusban zajló civódást, az istenek engem büntettek, nem a kis Buddha lelkű lényt, ugyanis kiszakadt a gyümölcsös zacskóm, és a lejtős úton szép egyenletes mozgással gurultak lefelé a mandarinok.
Egy férfi már kapkodta is fel őket, és örömmel adogatta a kezembe, aztán ugyanez a ház kapujában is megismétlődik, a változás csak annyi, hogy most egy fiam korú srác ajánlja fel a segítségét.
Jó nőnek lenni Pesten, még a Húsvét előtti nagy sietségben is, gondolom.
Meg persze máskor is. Köszönjük fiúk, férfiak!
Sokan vagytok, akik valóban megadjátok nekünk a figyelmet és a tiszteletet. Annyit, amennyi jár. Sőt, még többet is.
***
Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások