Olvasónapló – Sarány István Garabonciások c. könyvét lapozgatva
A könyv a romániai magyar könnyűzene történetéről szól, konkrétan viszont egy könnyűzenei banda, a Garabonciás létrejöttéről és hosszú pihenő utáni újjászületéséről nyerünk belőle folyamatábrázolást.
Mert ami az ifjúság zenei életében történik Erdélyben (Romániában), a múlt század hatvanas éveinek a vége felé, az beleillik egy folyamatba, ami rövid időn belül látványos sikereket hoz, de nagyon gyorsan el is apályosodik.
A Garabonciás együttes nem az a fecske, amely a tavasz eljöttét jelzi, de megjelenése bizonyosság rá, hogy a kisebbségi magyar könnyűzene gyökerei jó talajra találtak.
*
Szinte példa nélküli ez a könyv, mely a mai Kriterion kiadásában jelent meg Kolozsvárott, még alig hagyták el példányai a zilahi nyomdát, képzelem, mennyi álmatlan éjszakát szerzett szerzőjének, az 1965-ben született Sarány Istvánnak, aki mindössze három éves volt, amikor az 1968-as politikai erjedés rátelepedett a világra, s ezen belül Európára – olyannyira, hogy az addig szinte mozdulatlannak számító közép- és kelet-európai részeket is cselekvésre, megújulásra hangolta. Elgondolom, hogy Saránynak tulajdonképpen a rendelkezésére álló információk, dokumentumok, híradások, korabeli források stb. segítségével kellett átélnie azt, ami számomra s az én nemzedékem számára a fiatalságot jelentette, s amit a néhány esztendővel fiatalabb Egyed Péter a Sarány könyvében is idézett esszéjében ekként jellemez:
“Ekkor kezdődtek (hozzávetőleg a hetvenes évek közepéig tartottak) Románia legjobb évei: az osztályharc nagyjából lecsengett, az embereknek volt munkahelye, fizetése és lakása, és valóban milliós tömegek nyaraltak a tengerpartokon és a hegyekben, ideológiában ment a szocialista humanizmus romániai változata.” (…) Egyed megvásárolhatja élete első (hőn áhított) gitárját, s “ezzel indul életem megélésének és boldogságának a története (mert akárhány valódi zenész vagy zenerajongó beatnikkel beszéltem erről később – és elég sokkal beszéltem –, mindegyik kivétel, feltétel és ellentmondás nélkül tudta azt állítani, hogy ez volt az élet, amiért érdemes volt… a napfény az erdei tisztáson, a memória mindent besugárzó világossága, a megélés ténye és típusa más megélések számára.”
A későbbi Garabonciás együttest életre hívó Csutak István is a korai szabad zenélés jegyében képzelte el további életét. Igaz, akkor még gyerek volt, Petrozsényben eszmélkedett, s dalocskákat szerzet, amelyeknek hírük ment…
De erről majd később. Egyelőre csak annyit szögeznék le, hogy ezt a könyvet meg kellett írni. Mert a mai nyugdíj felé közeledő évjáratokat leszámítva mindenki másnak a benne foglaltak: történelem, mítosz és távoli legenda.
Ködoszlató könyv ez. A romániai magyar könnyűzene születésének a kor sajtójából kihámozható története.
Legközelebb a 300 oldalas kötet részletes leírására kerítek sort…
Forrás: urszu 2b
***
CSEKE Gábor: Magamról annyit: 1941. július 29-én születtem Kolozsváron mint magyar állampolgár, és most már minden bizonnyal a XXI. században hunyom le végleg a szemem, román állampolgárként. Újságot szerkesztettem, írok. Jelenleg Csíkszeredában élek (Hargita megye). A két dátum és minőség közötti űrt igyekeztem hasznosan kitölteni. Egyesek szerint sikerült.
Cseke Gábor (1941. július 29-én) író, újságíró, Cseke Vilmos matematikai szakíró fia.
Cseke Gábor középiskolát szülővárosában, a Brassai Sámuel Líceumban végzett, 1957-ben érettségizett, magyar irodalom szakos tanári képesítést a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett 1962-ben. Az egyetem elvégzése után az Ifjúmunkás belső munkatársa, 1968-tól 1979-ig főszerkesztője volt, később az Előre szerkesztőjeként működött. Publicisztikai, kritikai írásokkal hívta fel magára a figyelmet az 1960-as évek első felében.
A Forrás-sorozatban 1967-ben verskötettel jelentkezett (Déli harang), költői érzékenységének újabb, meggyőzőbb bizonyítéka az Elveszett birtokok (1969). Lírai magatartását a tárgyakhoz, a szülőföldhöz, az emberekhez fűződő bensőséges viszony s valami kamaszos hetykeség jellemezte (Távolságok ciklus). Sikerrel próbálkozott az 1950-es években lejáratott “termelési témák” költői megközelítésével (Levelek a brigádból). Karcolatai, elbeszélései (Tornác, 1970) a riporteri ihletést ötvözték a szerző lélekelemző, erkölcsboncolgató hajlamaival.
Ló a pincében címmel lefordította Ovidiu Zotta ifjúsági regényét (1975). A tuskó c. gyermekregénye (1979) versekkel tarkított lírai történet, Érzelmes levelek c. regénye (Kolozsvár 1980) családi vetületben elemezte a nemzeti szenvedélyeket legyűrő szerelmet. 1980-as verskötete, az Ellenállás, az ifjúkori illúziók elvesztésének, a férfiúvá érésnek és a családba menekülésnek komor vallomása. Műfordítói csúcsteljesítménye M. F. Ṣandru válogatott versei (A nagy teremben, 1989).
Kapcsolódó oldalak:
Legfrissebb hozzászólások