Mit csinálsz, ha középosztálybeli pesti lányként hirtelen meghal az édesapád? Ha abba kell hagynod a gimnáziumból, és rád is, mint a nővéreidre, egy házasságközvetítő által „elrendezett” jó (vagy rossz) házasság vár? Az 1900-as évek elején nevelkedő polgárlányok a színpadot, a „művészvilágot” tekinthették kiútnak.
Harmos Ilona talán nem is volt rossz színésznő. Nehéz elképzelni, hogy egy fanyarul okos, csendesen visszahúzódó nő különösebben „szexi” lett volna egy Fedák Sáriék dominálta színházi világban. A színésznő mércéje ekkoriban még Blaha Lujza és Jászai Mari. Extrovertált nagyasszonyok. Ilona próbálkozik felolvasóestekkel, erotikus ponyvával (nagyon jó íráskészsége van). Végül orvosi egyetemre szeretne menni — ez igazán bölcs döntés (lenne), de nincs pénze hozzá. Marad hát a házasság. Persze nem a sádchen által közvetített vőlegény, hanem egy, a „művészvilágban” megismert keresztény fiú: Kosztolányi Dezső.
Ma übertrendinek számít azt hirdetni, annál boldogabb egy házasság, ha nagy a különbség a felek között. A nagy különbséget csak a nagy szerelem és a kölcsönös tisztelet teszi elviselhetővé. Dezső csak megalázó hercehurca után veszi feleségül Ilonát. Ilona úgy véli: csakis szánalomból, nem szerelemből. Ő nem jön ki Dezső szabadkai rokonságával, Dezsőt nem nagyon érdekli Ilona családja. Mintha megvetnék egymás világát. /Én már számos efféle csendes „megvetés” tanúja voltam. Ismertem pesti fiúkat, akik egyetlen pozitív dolgot tudtak mondani nem-zsidó édesanyjukra: legalább főzni szeret. Az én édesapámat csak „szegény Pistinek” hívta anyám rokonsága, ridegen katolikus, fejben gyököt vonó, hatalmas számokat csak úgy játékból szorzó-osztó műszaki értelmiségiek. A másságból könnyen bélyeg lesz.)
Dezsőt és Ilonát valami mégis összekötötte: mind a ketten okosak voltak. De az „eszesség” vajon elegendő alap egy házassághoz? Más nyugatosok sem voltak különbek, „ahogy esik, puffan”-alapon nősültek. Igen, Babits Mihály is.
Sok bánat, kevés gyerek, korai halál.
Ilona „megadással” viselte a maga keresztjét. Egyetlen fia születése után a Tátrába utazik gyógyulni (a gyerek nélkül — ami azért furcsa), és mire visszatér, a dada, Keresztes Erzsébet (Édes Anna előképe) már berendezkedett a családi otthonban. Nem túl jó kezdet. De megadással végigszenvedi „ura” mellett a Tanácsköztársaságot, a Pardon-korszakot, a Radákovich Mária-szerelmet, végül hűségesen, megadással ápolja gyötrelmes betegségében. Nem lehetett boldog élet.
De vajon Kosztolányi boldog volt vele?
Kárpótlásul ott a művészvilág. Azért az egészen más, ha az ember nem a szomszéd fűszeresnét, hanem Babits, Füst Milán, Karinthy feleségét gyűlölheti. Mindig azok az emberek a legkegyetlenebbek, akik a többi embernél különbnek képzelik magukat, de a „rangjukat” egy másik embernek köszönhetik. Az írófeleség-hálózatnak, ennek a különleges faunának egyik legvérszomjasabb ragadozója Harmos Ilona volt. Borzasztó szórakoztatóak a „sorstársnőkről” adott jellemzései — de miközben nem tudod letenni, szégyenled magad. Halálosan.
Pedig Harmos Ilona nagyon tehetséges nő volt. Memoárja („Burokban születtem„) alapján nem is a férje, hanem annak unokatestvére, Csáth Géza volt rá igazán nagy hatással. A saját dadája, Jáger Mari és a hozzá fűződő viszonyának alakulása (egy időben jobban szerette, mint a saját édesanyját) igazán elgondolkodtató. Egy gyermek, aki ahhoz szokik hozzá, hogy akit szeretünk, az „nem méltó hozzánk”, „mélyen alávaló”… rettentő örökség. De sejteti, hogy talán mégsem csak az „okosság” fűzte össze Ilonát és Dezsőt.
A főműve a magyar irodalom egyik legmerészebb regényötlete — persze ez is memoár, megtörtént eseményeket dolgoz fel — a Tüzes cipőben. Egy anya története, aki a vészkorszakban hihetetlen önfeláldozással megmenti és közben tönkreteszi (!) a fiát. Ádámra nem lehet számítani. Ádám nem tudja, mit akar. Ádám nem képes vigyázni magára. Szinte halljuk az anya harsány kacaját, mikor kiderül, hogy a fia át akar szökni a partizánokhoz. Harmos Ilona „okos”. De a fia, Ádám is az. Pszichológiai, filozófiai szakmunkákat olvas. A hosszú bujkálás alatt még sincs egy jó beszélgetésük. Hónapokon át rejtőzködnek együtt a Balaton-parton. Próbálnak a nyaralók közt „vegyülni”. De nem mennek együtt fürdeni. Nem mennek együtt sétálni. Ádám csak egy kolonc. Gyötrelmes kolonc. Egy mihaszna. Egy szerencsétlen. A drága mamát még egy ütődött cselédlány vagy csavargó is is jobban érdekli a fiánál.
Ádám, Ádám, Ádám. Ádám.
Aki soha nem fog folytatódni.
Közben Ilona ridegen és tárgyilagosan részleteket közöl a fia állapotáról.
De mi ez az „állapot”?
Ez a rejtélyes idegbaj? Talán mindenki megbetegedne — ahogy én is megbetegedtem — egy rideg, de önfeláldozó anya szorításában. Ádám rejtélyes betegsége kicsit hasonlít a regénybeli Pacsirta csúnyaságához. Pacsirtát szánják, de nem szeretik a szülei. Azért nem szeretik, mert csúnya. Azért csúnya, mert nem szeretik. Bonyolult dolog. Miközben mind tudjuk: igazán csúnya egy középkorú nő lehet. Egy fiatal lány szinte soha. Hát mibe csúnyult bele ez a szegény Pacsirta?
Talán a szegény szüleibe?
Ádám, Ádám, Ádám.
Bíró-Balogh Tamástól tudjuk, hogy Kosztolányi Ádám neheztelt is a mű megjelenése után.
A „tüzes cipők”-motívum mintha visszautalna Csáth A vörös Eszti címelbeszélésére és a híres Andersen-mesére. És meglehetősen „csáthos” a történet problematikája: egy anya, aki megmenti, és közben elveszejti a fiát. Kétszeres tabut sért: az áldozatok mindig jók. Az anyák pedig minden körülmények között szentek. Szentek.
Kár, hogy nem regény. „Csak” egy memoár.
De milyen jó!
***
53 vagyok, egy 11 éves, csodás kislány mamája. Nagykanizsán születtem, az ELTÉ-n végeztem, hosszú ideig éltem Portugáliában, Olaszországban és Spanyolországban, lovagregényekkel és trubadúrokkal foglalkozom, a Károli Kreatív írás specializációját vezetem. Szerelemből tanítok.
De az írás fontosabb. Versekkel kezdtem, regényeim, novellásköteteim a Magvetőnél és a Jelenkornál jelentek meg. Esőváros (2004), Aranyhímzés (2005), Magyar dekameron (2007), Fordított idő (2015), Elsodort idő (2017), Összetört idő (2019).”
Kapcsolódó oldalak:
Újnautilus Irodalmi és Társadalmi Portál
Legfrissebb hozzászólások