Ugye milyen szép az állatkám? – kérdezi a villamoson egy kisfiú, kis kecskéjét felém nyújtva. – Én csak ezt az igazi, komoly bakot tudom megmutatni.
Érdekesen kezdődik ez a nap is. – gondolom, és rámosolygok.
Betérek egy boltba, ahová mindig csak mindig csak nézelődni járok – több életre való ruhám összegyűlt már. Milyen jó zene, mondom elmenőben a szimpatikus indiai férfinek, és ő szó nélkül átnyújtja a másolt változatát, kis meghajlással, finom mosollyal kísérve. Radha Nam, ezt írta rá.
Mikor adtatok ajándékot idegennek utoljára, semmit sem várva cserébe?
Minden mosollyal jobb lehet a világ, ha hiszünk benne.
Ez rém ezosan hangzik, de attól még lehet igaz.
***
*
Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások