Fél évvel ezelőtt kaptam ukrán kolléganőmtől azzal, hogy neki otthon nincs rá szüksége. Rájuk. Mert három ellágyult, gumiként fordítható kaktuszról volt szó, még ha egy tőről is fakadtak. Nekem azért adta, mert íróasztalom tele zölddel, és – ezek szerint – türelmem is nagyobb.
Jó. Öntöztem, a többivel együtt. Meg néztem rá, azaz vetettem rájuk egy-egy pillantást. És hát a virágok érzik a szeretetet. Van hozzá egy ki tudja, hányadik érzékszervük, az is lehet, hogy egyszerűen kibocsát az ember valami anyagot, amit ő maga nem érzékel.
Jó. Fél év után egyszer csak piros pontokat látok az egyiken a három közül, mint amikor a gyerek testén a himlő vörös foltjai jelennek meg. Rájöttem, hogy bimbók azok, s hát nem tévedtem: egy hétre rá tucatnyi centiméter nagyságú piros virág jelent meg rajta: Irina kaktuszának a hálája.
***
Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása
Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán
Gergely Tamás írásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások