Vadmalac komája volt az idegenvezető, ő ismerte inkább a fagyott vidéket.
”Azt ott – mutatott a csúcson terpeszkedő szikladarabra – ha örömödben megcsókolod, ráragad a nyelved. Ráfagy.”
Még egy fémlap is volt a kő csúcsán, azon írta a paramétereket: magasság, a csúcs neve több nyelven.
Vadmalac szörnyülködve gondolt arra, hogy vághatná le halászkésével az ajkát a fémlapról, ha elkövetné azt a merészséget.
Balgaságot.
A gyomra felfordult ijedtében.
Figyelte, más ajkából, vagy nyelvéből maradt-e odafagyva, mert valami van rajta, világos.
Mintha fagylalt masszája lenne ostya nélkül, és – megtekerve.
Egy szürke fagylalt, oxigénhiány, mi volt még a csúcs közelében, alattuk gomolyfelhők.
“Az idő– fejtette meg Vadmalac a rejtélyt. -Odaragadt az idő, az időnk, a számunkra kimért, a hegy csúcsához.”
Második gondolata pedig ez volt: ”Azért olyan… szeszélyes. Kitekert.”
***
Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán
Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása
Gergely Tamás írásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások