Maróti Ildikó különvéleménye

Ha olvassuk a friss híreket az afrikai: jemeni, szomáliai, nigériai éhínségről, eszünkbe juthat, hogy már gyerekkorunk óta ezeket a híreket hallhatjuk. Csak az országok neve változik.
Emlékszem még óvodás voltam, amikor szerveztem egy kicsi és lelkes „humanitárius” csoportot. Egy képzeletbeli, ám hatalmas fára hordtuk az élelmiszercsomagokat a dzsindzsásban sötétedésig.
Később aztán igazi csomagot is akartunk küldeni és megtudtuk, hogy léteznek országhatárok és tilalmak.
Az első korlátok mindig nagy csalódást okoznak, ha gyerek vagy.
A várakozás ott csal meg, ahol a legtöbbet ígéri. Láttam később Shakespeare-nél, de ekkor még nem tudtam olvasni, ahogy azok többsége sem, akik most étlen-szomjan várják a támogatást, amit az ENSZ beígért. Nyolcszázhatvannégy millió dollár. Csak reménykedhetünk, minél előbb el is jut a rászorulókhoz tiszta víz és élelem formájában.
Mert kétezertizenhét megszámlálhatatlanul sok száraz és forró napból áll arrafelé.