Farkas Szabolcs: Hitvány egy emberek vannak…

Én mon­dom komám, a mai em­be­rek mind meg van­nak bo­lon­dul­va, egye­ne­sen bódog­ta­la­nok érted-e. S métt es mon­dom ezt? Azétt, met lop­nak, csal­nak, s ha­zud­nak, többet, mint münk fi­a­tal ko­runk­ba.
A múlt­kor es, ülök a lépcsőn em­ber, szürkület­be, s hal­lom, hogy va­la­mi mo­toszkál hátul az ud­va­ron. Meg kell nézzem, mon­dom, hátha va­la­ki eltévesz­tet­te a házszámot, s a mű vécénkbe akar szar­ni. Me­nyek hátra em­ber, s hát látom, hogy egy zsák szökik átal a ker­ten. Mint­ha csak a sze­mem káprázott vóna. De nem vót az­zal sem­mi baj, s hogy hátra értem, hát atyám, egyből meg­lett a szökdöső zsák mikéntje. Va­la­ki ad­dig szökdösött a zsákkal, hogy az összes tyúkot meg­me­nesz­tet­te. Csak kapnálak el, mon­dom, met ak­kor fel­szen­telnélek nefé.
Hitvány egy em­be­rek van­nak.
Ott van az a Kulcsár Jani es, az a nagy trak­to­ris­ta. Olya­no­kot ha­zu­dik, hogy Délhegy­be még a fák es meg­ha­jol­nak de­rek­ba. Aszon­gya ne­kem, hogy azt se tu­dom mi az a trak­tor, nem­hogy ve­zes­sem, s hogy ő egész életébe ve­ze­tett, s annyi pénzt nem tudnék adni neki, amennyi ki­lométert ő le­nyo­mott. Mennyel te pi­cok, mond­tam neki, én lükverc­be többet ve­zet­tem, mint te előre, s annyi trak­tort tönkre tettél, hogy ha azo­kot mind el kéne ásni, egész éle­ted­be áshatnád a gödrököt. De mit le­hes­sen ten­ni, hitvány egy em­be­rek van­nak.
S még Hen­cegő Dénesről nem es beszéltem ne­ked. Is­me­rem én, mond­ja komám, hal­lot­tam a fiáról, nagy birkózó. Va­la­hol Ame­rikában van most es. Dénes es nagy birkózó vót, mon­dom, nagy bok­szos, met sok­szor meg­birkózott az ital­lal, s legtöbbször lent es ma­radt. Komám röhögött, de tud­ta, hogy így van, met Dénes, a nagy birkózós fe­ji­vel, úgy sze­ret­te az italt, mint a macs­ka a me­leg te­jet.
Na, s ott van Vadász Feri es, olya­no­kat vadászik, hogy még álmába sem lő olyan álla­to­kat. Aszon­gya múlt­kor, mi­kor vol­tak azok a Gaz­da­na­pok Al­fa­lu­ban, hogy ő csak­is vad­ka­nok­ra vadászik már évek óta. Két hete es lőtt egyet, s majd­nem az életébe került, met alig tud­ta elészed­ni a puskáját, olyan hir­te­len jött az a vad. Nagy vót a közönsége, so­kan hall­gatták Fe­rit, de én tud­tam, hogy ha­zugság amit mond, s szóvá es tet­tem ott, min­den­ki előtt. Hal­lo­de-e te, mon­dom, ezt ne­kem a múlt­kor es mesélted, de én nem így emlékszek erre. Nem baknyúl vót az, amit lőttél? Na, erre aztán ak­ko­ra röhögés, rikácsolás lett, hogy talán még Újfa­lu­ban es hal­la­ni le­he­tett. Vadász Fe­ri­nek a pofája ki­ve­re­se­dett, s úgy eltűnt on­nat, mint a kámfor. De hát, én mit csináljak, hitvány egy em­be­rek van­nak.