2024-12-21
Próza (10 talált bejegyzések)
Gergely Tamás: MINDEN VELE
Aznap sápadtabb volt a szokásosnál. Veje tudakolta az okát, még egy pohár fenyőpálinkát is felajánlott.
Pedig a kávéját megitta, vércukra szint alatt volt, rendben a pulzusa.
Kérdi tőle az őszi szellő: “mi a baj?”
”Hogy velem minden csak történik.”...
Hajábasült krumpli
Ha valami nekem a tél vagy a gyermekkorom, akkor az a hajábasült krumpli. Azok a reggelek a nagyszülőknél, amikor a sütőben sülő krumpli édeskés illata keltett, a dunna alatti melegből, kipattanunk a hideg szobába, olyan hideg a kő, hogy szisszenve kotrunk a p...
Fellinger Károly: A rekvirálók
Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek, oktatta kisfiát, Gyingyit a vén Lamos. Hát nem ekkor állítottak be hozzá a rekvirálók! Azt kérdezte a szegény viskóban tengődő szabótól az egyik rekviráló:
– Hallja-e, Lamos uram, hány szárnyas állata van?
– ...
Nagy Patrícia: Most jutott eszembe, hogy 2014 elején egy ismerős házaspár belefogott a forever livingezésbe,
persze engem is be akartak szervezni, de ellenálltam. Egyszerűen alkalmatlan vagyok arra, hogy olyan termékekkel zaklassam szegény ismerőseimet, amikben magam sem hiszek, meg úgy egyáltalán nem vagyok az a nyomulós típus. Szóval ők azt mondták nekem an...
Wilson: Karácsonyra kaptam valakitől egy tábla
karamellás Milka csokit.
Mivel sajnos meglehetősen szeretem a karamellát és a csokoládét, nagyon örültem az ajándéknak. (A félreértés elkerülése miatt: egy szál gyufának is nagyon tudok örülni, mindegy, most ez nem tartozik ide.)
Hanem aztán, mivel lecse...
Gergely Tamás: HORMON
Vadmalac megoldja a világ baját
”Lekötni kell bennük – mondta Vadmalac – kiszívni nem lehetséges.”
Komája csak nézett nagyokat, imádta a mentorát.
”Gyakorlatilag is bonyolult, meg aztán jogilag.”
”És lekötni hogyan képzeled?” Nehéz kérdés ez, Vadmalac ma...
Fellinger Károly: AZ ELLOPOTT MUHAR
Ezt a történetet az az öregasszony kezdte mesélni Nagyfödémesen, aki ott sepregetett mindig, ahol a papok táncolnak. Vagyis csak ott, ahol az látszik.
A nyéki születésű plébános, Méhes Károly bizony nem egyszer és nem is kétszer vigadt és táncolt a parókia ép...
Nagy Patrícia: Egyébként meg a legjobbat nem szilveszterkor, hanem egy esküvőn buliztam,
ahol az énekesnő féltékeny lett a szintis srácra, amiért az állítása szerint az egyik vendég lánnyal szemezett, és ebből olyan patália lett, hogy először az énekes csaj esett volna neki a szintisnek, de szerencsére időben lefogták, igaz a mikrofonállvány és a ...
Gergely Tamás: ÍGÉRETE
Mint egy megszállott, úgy mondta: ”Le ne vedd a szemed!” Úgy értette, tekintsen a távolba. Úgy értette, ne nézzen félre, ha nyomorúságot lát. Ha lopnak, ha ölnek, öldökölnek. Gyújtogatnak, bombát dobnak, nyakat elvágnak, a szemébe hazudnak. Lehet, hogy megszál...