A nővér
Jócskán elmúlt már ötven. Békásmegyeren él. Alacsony, molett. Izmos vádlija körbefonva kidudorodó visszerekkel. Olcsó festékkel szőkített rövid haj, egyen dauer, vékony aranylánc, két avítt fülbevaló és a jegygyűrűje. Ez a vagyona. Három műszak egy elfekvőben. Manapság rehabilitációs osztály. Akár így hívják, akár úgy, meghalni jönnek ide az emberek. Mások nyomora egy életen át. Megkeseredett, elfásult. Már nem érdekli ki él és ki hal a kezei között. Száztizet visz haza havonta, harminc év után. Hálapénz? Manapság? Ugyan! Legfeljebb az orvosnak. Annak is egyre kevesebb. A kávét is maga veszi. Régen nem kellett. A szomszédasszony is az ő kávéját itta, annyit kapott ajándékba a betegektől. Csokoládék, ajándékkosarak, zsebbe csúsztatott ötszázasok. Hol van az már?! Reggelente fekete a kotyogósból, s még néhány nap közben a kórházi automatából. Este nem megy az alvás. Sok a stressz. Altatót szed. A főorvos írja fel neki. Ő is szedi. Mikor nem dolgozik, akkor is cselekszik. Pótcselekszik. Tele a notesz a fontos elintéznivalókkal. Valójában semmi dolga a kórházon kívül. Konyhaszekrényében édeskés, olcsó likőr. Segít, hogy ne kelljen gondolkozni. Panelban lakik. A gyerekek már rég kirepültek, a férje lelépett. Néhanap olvas. Az aluljáróban olcsók a könyvek. Szirupos, szerelmes regények. Jók, mint a likőr. Egészséges életmód előadáson volt. Dietetikus tartotta. Muszáj volt menni, a főorvos utasította. Ott ült és figyelt. Brokkoli, paradicsom, karalábé miegymás. Sajt, joghurt és teljes kiőrlésű gabonából készült kenyér. Ha ezeket enné, miből fizetné a rezsit? Negyvenötezer télen-nyáron, távfűtés átalányban. Közös költség huszonötezer havonta. A gyerekek is mindig csak kérnek, ahelyett hogy adnának. Ide is ötezer, oda is. Itt egy szülinap meg amott is. Ugyan már! A dietetikus egyen amit akar, neki jó lesz a krumplis tészta és a káposztás cvekedli, ahogy eddig is. Magas a koleszterinje és a vérnyomása is. Depressziós, tudja jól. Mit tehetne? Esténként tévézni szokott. A híradót megnézi ha teheti. Életpálya?! Keserűen felnevet. Politikusok, sosem dolgoztak. Mit tudnak ezek?! A Jani bácsi már megint leesett az éjjel az ágyról. Nincs beteghordó, hát az Icával ketten tették vissza az öreget. Nem jó ez a gerincsérvnek, de nem ám! Ágyrács sincs elég, ezért esnek le folyton. Néha elszakad a cérna. Úgy érzi, szándékosan esnek le, az ő bosszantására verik le a poharat tele cukros levekkel, amit a látogatók hoznak. Olyankor kiabál. Gonosz vénember! Dögölne már meg! Nem. Nem gondolja komolyan. Csak fáradt, kimerült. Még becsülete sincsen. Lenézik, mert élhetetlen. Csak egy nővér…. Fizetés, csekkek, bérlet, krumpli, tészta, kávé. A maradék meg huss eltűnik az unokák útvesztőjében. Már rég nem szeret élni. Mióta Danika, az elsőszülött unokája kamaszodik. Hiába vett az ételre szánt pénzt összekuporgatva egy használt számítógépet, Danika lefitymálta. – Ez vacak, ezen nem futnak a játékaim mama. – Mondta. Kevés a RAM és a videokártya is gyenge. A proci pedig egy nulla. – Magyarul beszélt ez a gyerek? – Kérdezte önmagától. Egy olyan magyarul, amit ő már nem ért és nem is akar megérteni. Így hát Danika már nem tölt nála több időt, mint amennyit a szülei elvárnak tőle, udvariasságból. Pedig ő nevelte fel. A számítógép pedig letakarva áll az íróasztalon. Nincs aki használná. Hát így. Naponta félretesz egy szemet az altatóból. Tudja ennyi elég. Véget vet ennek. Nem akar, nem tud így élni. Fiatalon csillogó szemű, ugrásra kész, lelkes és lelkiismeretes nővér volt. Mára már magán sem tud segíteni, nemhogy másokon. Lassan összegyűltek a szemek. Most jól jön a likőr. Iszik, szappanoperát néz és adagonként nyeli a tablettákat. Nem ír búcsúlevelet. Az egész élete egy búcsúlevél.
***
EUGENIA S. LEE alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
EUGENIA S. LEE alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások