Előbb ráfújod a vegyszert, aztán gondosan lemosod mind a három üvegtáblát. Miután szárazra sikáltad, minden oldalról alaposan végigmustrálod, ne maradjon rajta folt vagy homály. Aztán jöhet még egy utolsó próba: beengedsz egy legyet. Ha nekiütközik az ablaknak, azt jelenti, hogy kifogástalanul tiszta: levegőnek nézi az ablakodat.
Most már eléje állhatsz és bámészkodhatsz kedvedre. Egyelőre a szomszéd udvarát látod, amint sietve próbál valamit beszuszakolni a csomagtartóba, aztán kihajt a kapun. Távolabb a hegyek, azokon túl már a tenger hullámzik. Látod, amint egyre feljebb emelkedik mögötte a nap, egészen szemed magasságáig, s pár percig mintha farkasszemet nézne veled. Aztán elunod, s az olajfák bársonyos leveleit morzsolgatod ujjaid között, mozdulatodra felrebbennek az ágak közt pihenő sirályok. Már bőrödön érzed a szél finom “ujjait”, és orrodban a buján virágzó leanderek fűszeres illatát. Nem zavarnak a fürdőzők, nem perzseli talpad az érdes homok, hiszen valahol a repkedő sirályok légterében kószálsz, lenézhetsz a cirkáló sétahajók fedélzetére s a parton sorakozó teraszok vendégeire.
Nem kell aggódnod, hogy lekésed a járatot, hogy elcserélik a bőröndödet, vagy fagyasztott csapvizet tesznek az üdítődbe, s ezzel oda a egész nyaralásod. Ha elfáradsz, odahúzod karszékedet az ablakhoz, ha pedig haza akarsz térni, csak meg kell fordulnod. Máris tárt karokkal ölel a szobád meghitt hűvöse, lábadhoz dörgölőzik morzsaszínű macskád, mintha valóban messzi útról tértél volna meg. S még csak ki sem kell nyitnod a pénztárcádat.
***
B. Tomos Hajnal alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
B. Tomos Hajnal alkotásai Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások