2024-05-06
március 2017 (10)
Keszthelyi György: Évszakra öltözöl
már március és annyi
hétköznap - mind a nőké
hatalmasakat ásít a tavasz
kiköpné a hóembereket
végre - ajtót nyithatna
tárhatna tágra a sirályoknak
hideg magányomban ülsz
fekszel menni nem akarsz
mint aki nem érzékeli
a ruha és a hús kopását
most éppe...
Paulovics Tamás: NINCS IDŐM
Hajnalra ébredve riadót dobolt
bennem mélyen az óra: tik-tak,
tik-tak, mindjárt hatvan leszek.
Nincs időm már csak a jóra.
Néhány józanító reggel.
Két zölden lángoló nyár.
Egy nagy pelyhű puha tél.
Riadót dobol bennem az óra,
nincs időm már csak a jóra...
Cselényi Béla: kék heg az égen
szorongat a tavasz
hívatlan napfényével
tépelődéseim
háttérzenéje madárfütty
az utca napos oldalán
már lekapom a sízősapkám
s hirtelen rám nehezedik
a télikabát súlya
teljesen mindegy mi foglalkoztat
tavasszal mint fióka a repüléstől
úgy kezdek rette...
Gergely Tamás: FÁZÓS VEREBET
Látott egy fázós verebet. Borzolt tollával az kétszer akkora volt, mint valójában lehetett.
”Mekkora lehet? – tette fel a kérdést magamagának Vadmalac, félfogamra sem tudnék belőle levest főzni…”
Na jó. De hogy az milyen zseniálisan kitalálta! Hogy felborzol...
Mórotz Krisztina – Nyírfalvi Károly: Vincent és a vég
2.
A kép jelen idő. Egyetlen örök
hasíték a déli napból. Varjak
támadnak rá, visznek ecsetet, vásznat,
szót mondatot. És fest tovább, végül
címet ad neki: Varjak a gabonaföld felett.
Rossz jelek. Szörnyű előjelek. Érkezőben
a vég. S bár nem akar, mint...
Mórotz Krisztina – Nyírfalvi Károly: Vincent és a vég
1.
Déltájt, mikor a nap a legjobban tűzött a fejére, fekete varjak serege csapott le rá. Rátelepedtek a fejére, megszállták a szemét, az orrát, a száját, csapkodó szárnyaik szinte betemették.
Folytatta a festést, nem tudta, hogy mennyi ideig dolgozott, de ...
Kapui Ágota: Mosoly-vers
Ligetvári Istvánnak
Valami úgy hasítja szét az arcomat
mint éles kés a görögdinnye húsát
valami ismeretlen sáv szalad a számon
és körbefutja földgömbnyi fejem
és izzó csíkot húz maga után
mint egy letépett ragasztószalag
mint gézcsík nyoma vörös horzsol...
Keszthelyi György: Halk apokalipszis
Ez nem a pokol: valami több --
Fehér madarak szédülnek a kútba,
Ott pihegnek a szikkadt mederben,
Ellensúlyoznak egy fekete pontot.
A kőkáván megpihen az Isten -
Ahova lenézel: akár a hó,
Akár a szárnyak jégvirágai -
Igent bólint a halk illúzió.
Ah...
“Az embereknek a nagy lakásokban, kényelemben, a nagy szavak és szép elméletek között fogalmuk sincs, hogy milyen gyötrelmek, milyen szörnyűségek léteznek.”
Rejtő Jenő (1905. március 29.– Szovjetunió, 1943. január 1.) író, kabarészerző gondolata.
Rejtő Jenőről 1942. október 9-én az Egyedül Vagyunk című nyilas lap cikket közölt, nehezményezve benne, hogy az író ugyan zsidó származású, mégis nyugodtan írogatja a ...
Oláh Tamás: Szörny-fejű tegnapok
Megszabadulni
bevarrt szájú múltam fogságából,
otthagyni foncsorát vesztett életem napjait,
cérnára fűzött megszokásaimat,
s új órarendet írva lépni be a szellős jelenbe,
kaput nyitva a gyermek-mosolyú jövőnek,
megérkezni végre a frissen meszelt tisztasá...