Anyák napja és „orgona virága”, és giccsbe hajló, ujjal elkent felületű piros szívecskék, amiket te adtál. Emlékek arról, amikor a világos blúz átnedvesedik mellmagasságban, mert sírni kezd a kisbabád.
A meglepetés, hogy nem csak a sajátodéra reagál így a tested, hanem más gyereke is beindít. És a csodálkozás, hogy nincs ez így mindenkivel, és van, aki még büszke is rá, hogy más kölyke nem olyan fontos számára.
Valaki, akit te szültél, felnőve egyszer elmeséli, egész éjjel várt rád az ablakon kibámulva óvodás korában, mert kikönyörgött egy vendégségben töltött éjszakát, de aztán megbánta.
Meglepő, de még mindig átéled az ő akkori egyedüllétét.
És meglehet, hogy ez örökké így is marad.
***
Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások