2024-12-21
vers 10
Keszthelyi György: Arcod egy szegen
Hálószobám egy
üres fogadó, csukott
szempár elfekvő zárójele.
Egy szóköz megmaradt,
sok mondat itt hagyott,
torkomban füstölgő, tolató
évek - és kezek tördelése.
Igényem testhossznyi,
sötét öltönybe való.
Arcod egy szegen: áldozat.
Időtlen ez az út, ...
Bátai Tibor: Mosoly albuma
Nem itt, és nem most, ha nem
lehet. Ne félj, már tudom
az illemet. Amikor
és ahol engeded, szó
helyett elég majd intened.
Hol voltál, hol nem, ott leszek,
hol egymás múltját lapozzuk
végig.
Hol idegen arcok,
gyerekek, de sejthetjük
bennük a nőt,
és ...
Albert Zsolt: RÓZSAABLAK NAIVITÁS
Éhes a hold mit sem sejtő kapuk alatt,
csak néhány kóbor eb árnyéka lepi meg.
A tejút karjain szakadt muskátlis kosarak,
udvarán asztalokhoz támasztott székek,
elborult poharakból zavaros folyó.
Ha rozsdás csónakon visz felé a szél,
langyos nádas sűrűjéb...
Jóna Dávid: Az utolsó zserbó
A társaságban évődött valaki, gúnyosan kacarászott,
miközben az utolsó zserbó szelet az asztalon figyelt,
épp a csokimáz repedéseiben eveztem,
amikor az egyik felhangosodott, magából kikelt.
Bólogattam, hogy igen, és hát persze,
de közben a zserbó isteni ...
Márkus László: Szeptemberi
A hajnal most falatnyi kincs
Derűje szabadon árad
Víg lelkemen nincsen bilincs
Sasszárnyon röpködik vágyam
A tájon már megannyi szín
Hirdeti itt az ősz újra
A fák alatt víg csapat csíz
Bandázik bogáncsot bújva
2020. 09. 12.
***
Márkus Lás...
Kránitz Laura: Szintingadozás- közjátékkal
rút cseppekben szitál az eső
a balkonokról alászáll pár szirom
az ősz jelzése unottan andalog
gyűrött vonású emberek
összezsúfolt képén és
élettapasztalatok tisztességén
háborog a nép
úgy hiszik máshol –szép-
hol a tenger nem is víz
csak kéklő tajték
...
Hegedűs Rita: A nagy Piktor
Őszt fest a nagy Piktor,
lángvörösbe bújó rozsdabarnát,
légypiszkos zöldet és aranyt,
szeplősre fújja az ijedt jonatánt,
szürke árnyékba rejti a falat.
Szőlő lesz hamvassá lassan,
szeder lapul a kert alatt,
szőlő bújik a kacsok között,
megszárad az kin...
Oláh Tamás: Szelfi
Klikk!
A vaku tőre
most sebzi éppen
a pillanatot.
Még nem sejted
mivé leszel
a sóhaj-jövőben,
mit ölt majd magára
jámbor képed.
Klakk.
Megperzselődött,
bánatba révedt,
a csend köntösébe
burkolt
morcos,
büszke,
és csodálkozó
fiókáimat
rögvest
...
Ady András: NAGYAPA
Most már hunyt szemmel is
Látlak, ha földre térdel a köd,
És múlnak harmatcseppeken át
Nagyított éjszakák.
Emlékszem, ahogy búcsúztál,
S mint hűséges eb, a halál
Sétádon elkísért.
Ébredő színek szárnyán,
Ha felszárad a homály...
Hajnalban hárman marad...
Bánki Éva: AKKOR HOGYAN?
Anyukám azt mondta,
ő nem egy kanapé. Amit nyugodtan lehet nyomkodni,
vonszolni, leenni-leinni, lökdösni, dörzsölni, húzni-vonni.
Értem én,
persze. De akkor mondd meg, hogy születtem?
Anyukámat elragadta egyszer egy nagy madár?
Vagy az észak-nyugati szél...