Milyen egyszerű, mégis sokat mondó szó… Nekem kegyelem és áldás, hiszen életem történései kegyelemnek és áldásnak sorolták mellém ezt az egyedüli és pótolhatatlan érzést…
Viki minden. Nemcsak egy gyermek, hanem barát, vigasz, sőt, olykor keserűség. Mindig tarka, sosem színtelen… Nincs évszak, ami keserű lehet vagy életkörülmény, ami elviselhetetlen…
Ma négykor vár, hogy felköszöntsön. Mindig izgatottan készülök, mert anyák napját ünneplünk ketten. Tele a szívem csodával. Tele a szívem már most hálával, ahogy mindig, és boldogsággal, hogy édesanya, Viki édesanyja lehetek.
Lassan készülődnöm kell. Ilyenkor igyekszem csinos, szép lenni, hogy a büszkeség, amit miatta érzek, az kölcsönös legyen.
Megyek hozzá, megölelem, puszit adok a mosolygó pofijára, és suttogom kis fülébe, majd hangosan, hiszen mindenki hallja: Szeretlek, Vika!!!
Sokszor próbáltam megfogalmazni, mit jelent nekem, és még sokat fogom, mert büszkén vállalom mindent, ami bennem él, lelkemben…
Ezt írtam kicsit több, mint egy éve. Azóta kijártuk az ovit lassan, várjuk a sulit, és semmivel sem kevesebb a ragaszkodásunk és a szeretetünk.
Mindenkinek áldott anyák napját. Azoknak, akik édesanyák, azoknak, akik gyermekek és anyák, és azoknak is, akik sajnos már árvák…
Emlékezzünk az édesanyáinkra. Keressünk, és leljünk örömet emlékeinkbe, és adjunk hálát Istennek, hogy anyák lehetünk, hogy édesanyákat köszönthetünk, akkor is, ha már nem fogják a kezünk, hiszen mindenki akkor hal meg igazán, ha elfelejtik.
És legyünk boldogok, hogy anyák lehetünk…
Legfrissebb hozzászólások