Gergely Tamás: SKIZO

Különböző helyeken lepte meg a másikat. Hogy nem ő, hanem a másik beszél. “Ez nem lehetek én.” “Ez nem én vagyok.”
Vagy hogy nem ő gondolja, hanem az, akivel együtt él. Egy testben. Majdnem úgy, mintha ikrek lennének. És mégsem.
Gyengébb pillanataiban úgy képzelte, hogy fagyöngy-kapcsolatban áll vele. Úgy, hogy ő maga az, aki a szimbiózisból profitál.
Tükör elé állt, nyomogatta azt az arcot. “Én hol vagyok?”, tette fel fel a kérdést. ”Láthatatlan vagyok, egy gondolatgubanc. Vadmalacnak pedig mindössze képzelem magam.
“Viszont az ő szemével látok.”
Elégedetten simított végig a sörényén. Vagyis a másikén.