Tél volt, mínusz-fokok jártak. Vadmalac csak a meleg pokróc alatt meghúzódva, vagyis gondolatban simogatta meg a pázsitot. A “buksi fűtakarót”, ahogy ő magában becézte a friss tavaszt.
Majd elnézett, a távolba, a tiszta kék égbe (keresett volna valamit?), s ezt gondolta:
“Addig nincs baj.”
Mondta is a körülállóknak: Malackának, a komájának, ketten még az olvasókörből is betévedtek.
Úgy értette, addig nincs baj, amíg ilyesminek tud örvendeni. Még ha csak gondolatban is létezik. Az, aminek.
Legfrissebb hozzászólások