„Ne félj, higgy!” Ez van nagy betűkkel ráírva az idős úr hátán lévő kartonra. A mellkasára is, és madzaggal átkötözött túlkoros szendvicsemberként ácsorog maszk nélkül a szigeti bejárónál.
Az az idős afrikai kikuju jut eszembe valamiért, aki megkérdezte a repülőgépről leszálló fehér emberpárt, akiket hallott fönn dönögni, mint valami méheket, látták-e istent.
– Nem. – felelték.
– És feljutnátok-e olyan magasra, hogy meglássátok?
– Arról fogalmuk sincs. – mondták becsületesen.
– Akkor meg nekem arról nincs fogalmam, minek röpködtök egyáltalán.🙂
Mellettem egy ápolónő meséli, hogyan halt meg a szeme láttára egy bácsi, pedig élni akart.
– Hány éves volt?
– Negyvenkettő.
Mennyi ilyen korú „bácsi ” és „néni” fut a szigeten. Az egyik azt mondja, engem isten dinamónak teremtett.
– Ahhoz nem vagy elég kövér. – nevet a társa.
– Még lehetek. – vigyorog.
Mindenki bízik valamiben.🙂 „Mert a jövő remény, és az időt jóságból kapta az ember, hogy várakozásban élhessen.” – írta Thomas Mann.
***
Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások