Sz. P.-nek
Egyszer mindenki elmegy
egyszer meghalunk
hát akkor nem mindegy
lóháton vagy gyalog
jobb emelt fővel szemébe nézni
a pusztítónak
ha már gátat nem állíthatunk
a pusztulásnak
Ne add be a derekad pajtás
tiéd a tér
s ha kihúzzák alólad
tettük az égig ér
befoghatják a szád
de hangodat
elfojtani sosem lehet
míg élsz, ne hagyd
és nem írom meg lecsengve
végét a versnek
mert ez egyszer fölfelé szól
ahova úgyis felszáll
minden lehelet
kérdések tolonganak
válaszok nélkül
nem maradnak
2018-06-22
***
Nászta Katalin színművész, költő, író – Kolozsváron született 1950-ben.
Marosvásárhelyen végezte a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát. Sepsiszentgyörgyön játszott 1989-ig, amikor áttelepültek családjával Zalaegerszegre. Itt két évig a Hevesi Sándor Színház művésznője volt, majd szabadúszó lett. Később felhagyott eredeti foglalkozásával. Két fia van, férjével már nyugdíjasként Lakhegyen élnek.
Az írás gyermekkorától kíséri, első versei közlését a Korunk szerkesztőjének, Kántor Lajosnak köszönheti. Színészekkel készített interjúkötete kiadás előtt áll.
Két könyve jelent meg, a Vajúdás, 2015-ben az Omniscriptum kiadónál, és a Te tudsz engem, Uram az Underground kiadónál. A MEK-en idén 2017-ben jelent meg a Cseke Gábor szerkesztette Ének az élőknek című legújabb verseskötete.
Állandó szerzője a káfé-főnix, Lenolaj, Litera-Túra, Hetedhéthatár, A Hetedik internetes irodalmi portáloknak. A közelmúltban az Art’húr GONDOLA rovatszerkesztője feladatát is ellátja.
Műveiben a világ, az ember, az élet, a teremtés értelme foglalkoztatja.
Nászta Katalin alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Nászta Katalin alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán
Legfrissebb hozzászólások