Öld meg a stricidet! – firkálta át fekete, feltűnő betűkkel valaki azt a plakátot, ahol a gyönyörű nő hirdette, hogy ő csak menő férfiakkal randizik. Nevetnem kellett. Másnapra eltűnt a plakát. Közben megtudtam, sugar daddyk – cukros bácsik – havi egy milliót fizetnek a fiatal lányoknak, és a közvetítő iroda szerint ez az életfelfogás nagyszüleink idejét idézi.
Szerencsére nem, az én, és azt hiszem, még sokunk nagyszülei sem ezt az életvitelt tartották vonzónak.
Ahogy jövök lefelé a Nyugati tér lépcsőjén, látom, sok férfi üldögél egy doboz sörrel, és látszik rajtuk, örülnek, ha a havi rezsit be tudják fizetni, és ebben az életben már sohasem fognak barátnőre egy milliót költeni.
Helyette marad az ingyen mozi. Minden fölfelé menő nő szoknyája alá belesnek, kicsit bambán a hőségtől.
Este ugyanaz az ég borul rájuk is, mint a cukros bácsikra, és a szép lányokra. Párhuzamos világok. Magyarország.
***
„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások