Csodálkozom, hogy anyukám nem fél a konyhában. Azt gondolom, hogy teli van szörnyekkel. Az egyiket reggelente szoktam hallani. Először csak sziszeg, aztán fújtat, serceg. Még felhőt is ereget magából. Nagyon mérges egy természet, de apukám valamiért mégis szereti. Megfigyeltem, hogy reggelente, miután már nem sziszeg és felhőt sem ereget magából, apukám betámolyog a szobába, kezében két csészével leül az ágy szélére, az egyikből nagyokat kortyol, a másikat odanyújtja az anyukámnak és azt mondja:
– De jó ez a tejes kávé!
Aztán ott az a másik, aki bent lakik egy nagy fehér szekrényben a fújtatós mellett. Legalábbis onnan szoktam hallani a hangját. Biztosan öreg már, mert egyfolytában morog, és akkorákat szokott nyögni, mint aki nagyon nehezet cipel. Azt hiszem, ki nem állhatja a meleget, mert örökké bent kuksol a hidegben. Még télen sem jön ki soha, pedig biztos vagyok benne, hogy legutóbb is sokkal hidegebb volt odakint, mint a szekrényben. Szóval ez a szörny ki nem állhatja a nem hideg dolgokat. Egyszer hallottam is, amikor anyukám rászólt a testvéremre:
– Amíg meleg a főzelék, nem szabad betenni!
Anyukám naponta többször is megeteti és még világítunk is, hogy ne féljen. Aztán, ha valami nem ízlik neki, mi szoktuk megenni.
Van egy másik szekrény is a konyhában, ebben anyukám kedvence lakik. Úgy is szokta emlegetni, hogy Juci, a barátnője. Érdekes. Őt sem láttam még soha. Azt hiszem, meg van fázva, anyukám ezért szokta rá becsukni az ajtót, nehogy elkapjam. Ha közel megyek hozzá, rám is szól!
– Tudod, nem szabad, forró!
Na, ő meg a hideget nem szereti! Szoktam hallani, ahogy prüszköl, köhög, szívja az orrát. Anyukám rendszeresen ad neki hol tablettát, hol köptetőt, ahogy nekem szokta. Van, hogy furcsa felhő száll ki a szekrényből, ha anya kinyitja. Pont olyan, mint amikor apukám beteg, és törülköző alatt felhőbe áztatja a betegségét. Amióta az eszemet tudom, ez a szegény folyton meg van fázva. Nemrég még doktorbácsit is kellett hozzá hívni, aki megvizsgálta, és megállapította, hogy lenyelt egy fogpiszkálót.
Nagyon szerény, mert neki elég az is, amit a tányérunkon hagyunk. Mindig tisztára nyalja őket. Azt hiszem, anyukám ezért szeretni, mert nem kell neki mosogatnia.
Anyukám mindig azt mondja, hogy kicsi neki ez a konyha! Ha én a közepébe állok, akkor viszont olyan nagynak találom! Főleg, ha arra gondolok, hogy mennyien laknak benne!
***
Bábel Antónia alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Bábel Antónia író, költő, óvodapedagógus 1982-ben született. Dabason él férjével és kislányával. Meséket, verseket, novellákat és kisregényeket is ír. Történeteivel nemcsak gyönyörködtetni igyekszik, hanem értékeket is közvetít.
Foglalkoztatja a pszichológia, a gyermeklélek, az élet értelme, a természettel harmóniában való lét.
Fontosnak tartja az elesettek, rászorultak megsegítését, ezért 2013 óta a helyi Karitász tagja.
Fontos számára a környezetvédelem, 2013-ban Télessy István környezetvédelmi díjban részesült a helyi újságban publikált cikkéért és környezetvédelmi tevékenységéért, illetve több irodalmi díjat is elnyert.
A Lopott vétkek című remek és fordulatos novellája 2017 májusban az I. Nemzetközi Mécs László Irodalmi Díj osztott első helyét méltán érdemelte ki.
Legfrissebb hozzászólások