Az Ismerős könyvárus, – azt hiszem, hajléktalan – télen nyáron, hóban-fagyban ül a Múzeum körúton és árulja, kevés pénzért a könyveit.
Pár napja olvastam, hogy két kislány kéregetésből két nap alatt milliókat gyűjtött össze az utcán. Neki itt vajon miért nem sikerül? Pedig értéket kínál, nem koldul – gondolom.
Igaz lehet, hogy az idősebb emberekkel nem vagyunk adakozók, és kerüljük őket?
Vagy az lehet az oka, hogy nem veszünk már könyvet, esetleg megnőtt azoknak az embereknek a száma, akik használtat nem vásárolnak, még könyvet sem? Ismertem ilyen lányt – „más lény energiája kapcsolódott a tárgyhoz”- neki nem kellett.
Bioétterem mellett elhaladva egy férfi magyarázza a többieknek:
Halljátok, nekem már a kutyám is vega lett! – szegény állat, gondolom. Ő folytatja:
– A tágabb rokonság sem eszik tej, tojás, és más hulladékélelmiszert tartalmazó árút -mondja hangosan.
A többiek helyeselnek, egy kaszthoz tartoznak, állnak a kígyózó sorban.
A piacon a lángosos előtt is ilyen hosszú a sor, a melegben felcsapó forró olaj szaga terjeng. Tejföl, és olvadt sajt csurog le a sült tésztáról. A hulladékélelmiszer a városnak ezen a részén egészen mást jelent, nem állati fehérjét.
***
Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások