A mezítláb sétálás felsértette a talpam, panaszkodik a srác.
– Ha indián lennél, megszoknád, mosolygok.
– De én ember vagyok. – tiltakozik.
– Ők is azok. – mondom.
– Úgy értem, normális ember. – védekezik tovább.
Nem ismerheti a Nagy indiánkönyvet, meg a Winnetout. Anyagilag jól eleresztett kölyök, de nem az olvasás a kedvenc elfoglaltsága. Nem akarom túl sok indián bölcsességgel megterhelni a lelkét, de azért mesélek neki egyet-mást. Például, hogy Ülő Bika jóslata kezd aktuálissá válni: „Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető.”
Emberek, sőt, normális emberek számára sem.
***
Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások