Ez a kép eszünkbe juttathatja a gyerekkori őzeket, álltak a kis üvegnek látszó burában, és ha megráztuk, hullott rájuk a sűrű, fehér műanyag hó.
Rém giccses volt, de mégis annyira vonzott.
De ez a kép sokkalta szebb, a folyó folyik, az őzek valódiak.
Most, hogy remek mecseki és dobogókői túrázás közben telt a két nap és finom ételekkel, vidám beszélgetésekkel töltöttük az időt kis csapatunkkal, már újra női viseletben élem tovább városi életem.
Eszembe jut, milyen szép lenne, ha az emberek és más, városban megforduló mozgó élőlények vissza tudnák lehelni a belélegzett isteni jó, oxigéndús levegőt, ezzel hasznára lennének a többi létezőnek.
Senki sem külön sziget, a sok kis virágillattal átitatott molekula, amit a kirándulásból, nyaralásból hazatérő emberek kilehelnek, jótékonyan hatnának a kényszerűségből itthon maradókra.
Itt gyorsan abba is hagyom, mert még meghatódom saját ötletemtől. Hol a zsepim?
***
Maróti Ildikó Esztergomban született, rajztanár, előtte nevelőintézetben dolgozott. Foglalkozott ruhatervezéssel is, a pedagógusi pályára tavaly tavasszal tért vissza. Írásairól így vélekedik:„Tulajdonképpen csak megosztom a világban látott-tapasztalt dolgokat, ebben rejlik némi nevelői szándék.
Alapélményem, hogy a világ nagyon gazdag, és a hozzá fűződő gondolatok, érzések artikulációja során sokat tanulhatunk magunkról. Ezeket a finoman hangolt érzéseket mindenkinek meg kellene tanulni megfogalmazni, ez segít hozzá tudatosodásunkhoz. Számomra az irodalom a legfontosabb érzékenyítő erő, a leglényegesebb. Olyan szellemi termék, ami erőt ad a mindennapok tompító hatásának elviselésére. Ezért sokat olvasok, és rengeteg filmet nézünk barátaimmal. Voltaképpen az lenne az ideális, ha mindenkinek lenne saját naplója.”
Legfrissebb hozzászólások